Végtelen nyitottságunkat és toleranciánkat szerettük volna prezentálni, nem ment. A Tér és Társadalom legutóbbi számát egyszerűen nem értettük, pedig róluk akartunk írni: klaszterek meg faktoranalízis volt benne, csúnya beszéd sehol.

Az Ufi szer­kesz­tő­sé­ge – a nem­zet üdülőprivatizátorának fé­lel­me­in ér­zett fel­buz­du­lás­ból – no­vem­ber kö­ze­pén Er­dély fő­vá­ro­sá­ba, Ko­lozs­vár­ra lá­to­ga­tott, hogy sa­ját sze­mé­vel meg­ta­pasz­tal­ja, ho­gyan ké­szü­lő­dik 23 mil­lió ro­mán és más­fél mil­lió ma­gyar el­özön­le­ni a cson­ka or­szá­got és mi­lyen furmányokat ta­lál­tak ki a ma­gyar tár­sa­da­lom­biz­to­sí­tás, egész­ség­ügy, nyug­díj­rend­szer, te­me­té­si­se­gé­lye­zés-rend­szer, va­la­mint a csirkefarhát-szindikátus tönk­re­té­te­lé­re. Öröm­mel je­lent­jük, hogy tár­sze­ke­rek­nek nyo­ma sincs, van vi­szont egy élő vá­ros, va­ló­sá­gos ma­gyar em­be­rek­kel.

A ma­gyar po­li­ti­kai elit ko­ránt­sem volt olyan lel­kes hí­ve a szov­je­tek el­le­ni há­bo­rú­nak, mint ahogy azt a történeti szakirodalom jelentős része láttatja.

Pi­káns kis él­mény volt a Felcsút–Deb­re­cen ku­pa­csa­ta. A ha­zai csa­pat­ban az exminiszterelnök, a ven­dég­csa­pat el­nö­ke Kósa La­jos, Deb­re­cen fideszes pol­gár­mes­te­re.

1949-ben a né­met de­mok­rá­cia és par­la­men­ta­riz­mus köz­pont­já­ban, a frank­fur­ti Szt. Pál ka­ted­rá­lis­ban nyílt meg az el­ső frank­fur­ti könyv­vá­sár. Egy föl­dig le­rom­bolt és meg­szállt vá­ros­ban, né­hány év­vel a könyv­ége­tők ural­ma után. Idén 110 or­szág­ból 6700 ki­ál­lí­tó 350000 könyv­vel ven­dé­ges­ke­dett 10 meg­ter­mett ufóméretű csar­nok­ban 170000 m2-en – a vi­lág leg­na­gyobb könyv­bör­zé­jén. Ide­je volt, hogy mi is kö­rül­néz­zünk.

Mi­ó­ta az öreg Speibl ri­tu­á­lis ki­rály­gyil­kos­ság ál­do­za­ta lett, és a két Hurvinyek át­vet­te a mo­dern eu­ró­pai len­dü­le­tes szo­ci­ál­de­mok­ra­ta köz­tár­sa­ság ala­po­zá­sát, ne­künk se kön­­nyű. Hit­ve­sün­ket in­ge­rül­ten uta­sít­juk a Hír­adó­ról va­ló el­kap­cso­lás­ra, nagy­apánk gya­kor­la­ta – bedugni a fü­let, ha kom­csit lá­tunk a kép­er­nyőn – hir­te­len érett és meg­fon­tolt ön­vé­de­lem­nek tű­nik.
A fo­lyó­irat­ok leg­alább nem ha­zud­nak.