Olyan Götterdämmerungot lát­tunk az el­múlt hó­na­pok­ban, hogy min­ket már sem­mi nem lep meg. A ma­gyar po­li­ti­kai élet Pom-Pom-ja, aki bá­mu­la­to­san tud­ja vál­toz­tat­ni az alak­ját: a Szo­ci­a­lis­ta Párt Ké­mia­ta­ná­ra, aki gyor­sí­tot­ta a ré­szecs­ké­ket ren­de­sen, a Nem­zet Ok­ta­tás­tech­niku­sa, aki szor­go­san ci­pel­te az írásve­tí­tőt osz­tály­te­rem­ből a kémiaszertárba, a Bal­ol­dal Nép­ének Gond­ter­helt Susz­te­re, aki az aj­kai kö­zül ki­ló­gó szö­gek mel­lől oda-oda­szúrt a jobb­ol­dal­nak.

Ubor­ka, az van ro­gyá­sig. A Nagy ma­gyar va­ló­ság­ta­vunk moz­du­lat­lan ál­ló­vi­zé­be csak Lothar Mätthaus és a me­cse­ki tig­ris tud ap­ró ka­vi­cso­kat ha­ji­gál­ni, no meg Li­za Minelli – per­sze tud­tán és aka­ra­tán kí­vül.

Miután az Al­kot­mány­bí­ró­ság az el­múlt idő­ben más­sal sem fog­lal­ko­zik, csak két kéz­zel gyö­mö­szö­li a ku­ká­ba min­den idők leg­eu­ró­pa­ibb, leg­de­mok­ra­ti­ku­sabb és legszakértőbb kor­má­nyá­nak tör­vény­ja­vas­la­ta­it, itt az ide­je meg­kér­dez­ni, hogy Bárándy Pé­ter vé­gül is mi­ért me­resz­ti a me­resz­te­ni­va­ló­ját a bár­sony­szék­ben?

Mintha a MÚOSZ él­ve­zet­tel nyom­ná vis­­sza sa­ját fe­jét a láb­víz­be: meg­vá­laszt­ják el­nök­nek a Nép­sza­bad­ság élé­ről kisuppantott Eöt­vös „bednyúz” Pál urat, majd Halák Lász­ló böf­fent egy jó­ízűt.

Nem elég, hogy Baumgartner Zsolt fáj­dít­ja a le­gen­dás is­tál­ló ve­ze­tő­i­nek fe­jét, a miniszterelnök is szá­já­ra vet­te az ágas­ko­dó fe­ke­te pa­ri­pá­so­kat. Oda­nyi­lat­ko­zott őmedgyessypétersége a szo­ci­a­lis­ták sze­ge­di kong­res­­szu­sán (ahol kö­rül­be­lül olyan fel­sza­ba­dult volt a han­gu­lat, mint egy már­ci­u­si emeszpé kong­resszu­son), hogy ab­ba ké­ne hagy­ni a ve­sze­ke­dést, az uni­ós par­la­men­ti vá­lasz­tás­ra kel­le­ne kon­cent­rál­ni, a do­dzsem­ről át ké­ne tér­ni a Ferrarira, mert „az si­ke­res és amúgy is pi­ros”.

A kormányfő akár népszavazással is hajlandó érvényt szerezni álmának, hiszen ki máshoz is fordulhatna egy ország elsőszámú vezetője, mint a Néphez, ha már a politikai elit oly álnokul cserben hagyta?

Biztosan nem történhetett volna velünk ilyen malőr: mi ugyanis boldogult ifjúkorunkban rajongói voltunk a Baby Lady nevű formációnak. A zsenge leánykákból álló csapat az Idegentől ne fogadj el édességet című nótával robbantott, napokon keresztül csak velük foglalkozott a Zenit tévé. Hiába próbálkozna tehát bárki is „uszodai ismeretségre hivatkozva” cukorkát adni nekünk, mi ellen tudnánk állni.