„Úgy pörög az élet ilyenkor januárban, mint a gázóra!” – vont gyorsmérleget a hónapról egy jó korban lévő nyugdíjas ismerősöm. És tényleg. Nagy a pörgés, sürgés-forgás, jó pofázás, vitatkozás, kacsintgatás. Szóval tényleg pörög a buli ezerrel. Lehet, hogy politikusaink az őszi botrány óta rendszeresen olvassák a Matula magazint az interneten, ahol meghirdették, hogy 2005 a Marhulás éve lesz.

Pedig akadnak itt olyan fejlemények, melyek néhány éve, a Köztársaság kevésbé idilli idoszakában még minden bizonnyal a populizmus és a diktatúra rémképét idézték volna fel a most boldogan tapsikoló értelmiségiekben

Gyurcsány Fe­renc antréja alap­ján fé­lő, hogy a cik­lus má­so­dik fél­ide­jé­re ki­fu­tó kor­mány­ra sem lesz ke­vés­bé jel­lem­ző a kap­ko­dás, in­téz­ke­dé­se­i­nek át­gon­do­lat­lan­sá­ga és az át­fo­gó kon­cep­ció hi­á­nya, mint a Medgyessy-kormányra volt. A je­len­le­gi kor­mány­párt­ok a cik­lus ele­jén nagy csin­nad­rat­tá­val tö­röl­ték el az ár­fo­lyam­nye­re­ség-adót, hogy az­tán az adó­csök­ken­tés je­gyé­ben most új­ra be­ve­zes­sék azt – mind­ös­­sze an­­nyi vál­to­zott, hogy az el­tö­rölt 20%-os adó he­lyé­be 25%-os lép.

Nagyot for­dult két év alatt a vi­lág. Mi­ó­ta új­ra de­mok­rá­ci­á­ban élünk, még az alkot­mány­sér­tés is sok­kal de­mok­ra­tiku­sabb, mint az Or­bán-éra an­­nyi­szor meg­éne­kelt de­mok­rá­cia-de­fi­ci­tes napja­i­ban. Ne­héz len­ne ugyan­is más ma­gya­rá­za­tot ta­lál­ni ar­ra, hogy a ko­rábban oly jog­ál­lam-ér­zé­keny han­gok most mi­ért hall­gat­nak (az ak­kor hall­gatók meg ér­zé­keny­ked­nek, ez is hozzá­tar­to­zik a hely­zet iró­ni­á­já­hoz) és mi­ért nem ag­gód­nak a Köz­tár­sa­ság fel­építmé­nyé­ért.

So­ha nem ér­tet­tem azo­kat, akik az éji ho­mály­ban ké­ső di­cső­sé­günk­re, meg a ma­gyar nem­zet fenn­ma­ra­dá­sá­ra hi­vat­koz­va nem akar­tak be­lép­ni az Eu­ró­pai Uni­ó­ba.
Az in­te­ger re­ví­zi­ó­ban gon­dol­ko­dó értelmiségiek már ré­gen rá­jöt­tek ar­ra, hogy Ma­gyar­or­szág ha­tá­rát im­már nem há­rom ten­ger mos­sa, ha­nem jó­val több, te­hát igen­is elő­nyös az unió. Nem­ze­ti ér­de­ke­in­ket a le­he­tő leg­el­szán­tab­ban kép­vi­se­lő pánmagyar mi­nisz­ter­el­nö­künk csak rö­hög ma­gá­ban sze­gény Nagy La­jo­son…