Nagy anyagi nehézségekkel küzdő, a tavalyi szezonban a konstruktőrök között pont nélkül tökutolsó, olasz Forma-1 istálló is elmondhatja magáról, hogy a 2002-es kormányváltás egyik nyertese.

Bár so­ká­ig úgy tűnt, hogy Medgyessy Pé­ter ut­ca­hos­­szal meg­nye­ri ezt a hó­na­pot, hi­szen nem gya­ko­ri, hogy egy mi­nisz­ter­el­nök nem­csak, hogy büsz­ke ar­ra, hogy fel­mo­só­rongy­nak hasz­nál­ják, ha­nem még be is vi­ze­zi ma­gát a ta­ka­rí­tás előtt – a Putyin el­nök láb­hoz ren­de­lő uká­zát bol­dog ra­gyo­gás­sal új­sá­go­ló Medgyessy Pé­ter biz­ton szá­mít­ha­tott ar­ra, hogy meg­ta­lált lel­ki bé­ké­je okán meg­nye­ri ná­lunk a hó­na­pot.

Összenő, ami összetartozik – gondolhatta az egyszerű állampolgár, amikor a mindaddig harsányan nómenklatúrázó Szili Katalin szavazatával megmentette a blamázstól a gyermek-, ifjúsági-, zsákbanfutási-, lepényevési minisztert, e havi nyertesünket, Gyurcsány Ferencet.

In­kább csak sze­ret­ne nyer­tes len­ni a nem­zet Pis­tá­ja, nem megy mos­ta­ná­ban a bolt. Előbb vic­ces kék bro­sú­rák­kal szí­vat­ta ma­gát a sze­ren­csét­len (fran­kón az alul­já­rós, nyelv­is­ko­lás pros­pek­tu­sok ug­rot­tak be), mos­ta­ná­ban meg vál­tott hely­szí­ne­ken nyom­ja a csa­csi­sá­go­kat.

Hoz­zánk ké­pest Ame­ri­ka egy kaszt­rend­szer, ahol so­ha, sem­mi nem si­ke­rül an­nak, aki nem a meg­fe­le­lő hely­re szü­le­tett.

Mi­ért baj, hogy va­la­ki­nek min­den si­ke­rül? Mi­ért fáj ne­künk, hogy va­la­ki hamubasült po­gá­csá­val ne­ki­in­dul Nagy­ka­ni­zsá­ról, né­mi nepperkedés és üzér­ke­dés után csó­kos paj­tá­sa az or­szág nagy­ja­i­nak, ál­lan­dó mi­nisz­ter­el­nök­sé­gi be­lé­pő­vel vil­log és je­len­tős pénzikékkel zsong­lőr­kö­dik?