A cuk­rász­da nem a gond­ta­lan­ság kré­mes-cuk­ros szi­ge­te, amely­nek rum­aro­má­val te­li la­gú­ná­já­ba ri­gó­jan­csik­ból kö­tö­zött tu­ta­jon ér­ke­zünk, mi­köz­ben a szi­get ős­la­kói hab­zsák­ba öl­töz­ve üd­vöz­lő tán­co­kat lej­te­nek. Mi meg majd szór­juk az üveg­gyön­gyöt: bullshit, test­vé­re­im.

„Menjé má arrébb! Nem látod, hogy nem látok, te köcsög!” – szólít meg a buszvezető. „Elnézést, buszvezető bácsi!” – szólítom meg én. És igaza van, teszem a szívemre a kezem húsz év távlatából. Mert egy életre megtanultam akkor, hogy az ember ne bámészkodjon az első ajtónál. Persze kicsit a BKV-tól is elment a kedvem. De hát, az ember ne jó kedvében utazzon!

A ma­gyar bor hungarikum. Gyö­ke­re­it il­le­tő­en a transzilvanikum is az, és nem is vad­haj­tás­ként. Jól is­me­rem a nagy­vi­lág bo­ra­it, igen jól a ma­gyar­or­szá­gi­a­kat, me­lye­ket nem egy­szer nyil­vá­no­san is be­mu­tat­tam. Mind­ezek alap­ján ál­lít­ha­tom, hogy az er­dé­lyi bo­rok mi­nő­sé­gi szem­pont­ból a vi­lág él­vo­na­lá­ba tar­toz­nak.

Színházba már rég nem-, moziba is csak hébe-hóba, óvodába azonban egy ideje napi rendszerességgel járunk. Az ember legjobb esetben is max. az általános iskolás évekre emlékszik vissza, így az óvodai lét szülőként újra átélhető. Kitűnő társasjáték. Sok érdekes dolgot tanulhatunk abban a szűk idősávban is, amíg leadjuk a reggeli órákban a kölköket.

Gyerekkoromból, halványan, emlékszem a nyolcadikon lakó Lacikára. Róla azt kellett tudni, hogy orvosira készül.

Mi­lyen ér­zés le­het a Kö­zel­-Ke­le­tet és Af­ga­nisz­tánt fel­ál­doz­ni Iz­lan­dért és Grön­lan­dért cse­ré­be? Véd­he­tők-e Euró­pa dé­li és ke­le­ti vé­gei? Győ­zel­met arat­hat­nak-e a vö­rö­sök a sár­gák fe­lett? Auszt­rá­lia vagy Af­ri­ka biz­to­sít-e sta­bilabb után­pót­lá­si hát­te­ret ázsi­ai elő­re­nyo­mu­lá­sunk­hoz?

Rit­kán ada­tik meg a Nyá­jas Ol­va­só­nak, hogy a ve­lünk élő múlt-jelen-jövő hi­va­ta­los tol­má­csá­nak köny­ve­it kéz­be ve­hes­se, lel­két nap mint nap meg­ör­ven­dez­tes­se di­cső ele­ink dicső-anégyzeten tet­te­i­vel. A Ma­gyar Ház Ki­adó jó­vol­tá­ból fel­la­poz­hat­juk a bő hét­ezer éve fo­lya­ma­tos su­mer–ma­gyar tör­té­ne­lem fe­je­ze­te­it, és te­li to­rok­ból el­küld­het­jük a fin­nug­ris­tá­kat a jó ha­lál nem­kü­lön­ben adek­vá­tan il­la­to­zó ki­mond­ha­tat­lan­já­ba.

A kon­zer­va­tív ol­vas. Min­dent. Mink pél­dá­ul nyil­vá­no­san he­lye­ken (ká­vé­ház, könyv­tár, busz­meg­ál­ló) fel­vált­va is­mer­ke­dünk a Be­szé­lő­vel és a Ha­vi Ma­gyar Fó­rum­mal; csú­nyán rö­hö­günk a meg­döb­bent te­kin­te­te­ken. Az utób­bi­ban foly­ta­tó­dik Csurka Ist­ván Az esz­té­ta cí­mű ön­élet­raj­zi „szá­raz re­gé­nye”. Fu­tás az új­sá­gos­hoz. A min­dent ol­va­sás­ra pe­dig lásd alább.