OFFLINE | intro
lapzsemle
  (2006. február)
A mostaninak csaknem a harmadára kellene csökkenteni a miniszterelnökségi politikai államtitkárok számát. A Miniszterelnöki Hivatalban jelenleg összesen tizenegy – közöttük két címzetes – politikai államtitkár tevékenykedik. A minisztériumoknál csak egy politikai államtitkár működhetne a jövő évtől. (Gyurcsány Ferenc kevesebb államtitkárral folytatná, Népszabadság, 2006. január 30.)

   
lapzsemle
  (2006. február)
Egyelőre valamennyi tagunk két szolgáltatást vehet igénybe (az MSZP tagkártyával, a szerk.), ám ez a későbbiekben bővülni fog. A chipkártya tulajdonosa kedvezményes áron fizetheti elő a Népszava című napilapot. Emellett évente három alkalommal díjmentesen adhat fel 20-20 szavas apróhirdetést a Népszavában. (mszp.hu, 2006. január 17.)

lapzsemle
  (2006. február)
„A választási kampány nyitányaként a békés, közös jövőről álmodó Szegeden megjelent egy olyan kampányújság, mely egy országos stratégia része” – mondta a szocialista párt alelnöke sajtótájékoztatóján. (Magyar Vizsla Reloaded, Népszabadság, 2006. január 19.)

   
napló
  (2006. február)
Megnyílt a Rudas. A gőzfürdő ott az Erzsébet-híd lábánál. Már nagyon vártam, pedig nem vagyok buzeráns. De meggyőződésem, hogy ilyenkor télen, amikor a hideg jól megmarkolja az ember grabancát, ez a legjobb dolog a városban.

a hónap nyertese
  (2006. február)
Ott lesz a torinói téli olimpián a magyar bobcsapat, tehát a nagy politikai fénykardozásban kifáradt média úgy vetette magát toló és fékező fiainkra, mint cápa a gyanútlan szörfösre.

   
a hónap vesztese
  (2006. február)
Keller Lászlónak lesz mit mesélnie az unokáknak, ha azok kakaó hörpingetése közben, ábrándos tekintettel megkérdezik: „Nagypapa, mit csináltál a 2002 és 2006 közötti ciklusban?”.

vezér
  (2006. január)
Néz kifelé az ember az ablakon, nem túl szívderítő látvány ez a téli világ 2006 elején. Belelapoz az újságokba, esetleg bekapcsolja a tévét, de a lehangoltság marad. Vagy fokozódik.

   
lapzsemle
  (2006. január)
– Milyen napilapokat olvasol?
– Mindet! Blikk, Színes Bulvár Lap, a fontosabbakat.
(Fresh Andi és a véletlenül tapizó fiú, velvet.hu, 2005. december 1.)

lapzsemle
  (2006. január)
Brazíliában az emberi lét legalsó peremén tengődők elsöprő többsége továbbra is a feketebőrű afrobrazíliaiak közül kerül ki, annak ellenére, hogy az elmúlt években csökkent a kifejezetten szegények száma – írta az O Globo című újság egy nemrégiben elvégzett felmérés eredményét idézve. (A szegények közt a legszegényebbek az afrobrazíliaiak, uno.hu, 2005. december 6.)

   
lapzsemle
  (2006. január)
Mézes Éva: A módosító javaslatunkkal egyáltalán nem azt akarjuk elérni, hogy szaporodjanak a csonka családok. Csak el lehet képzelni olyan életszerű helyzetet, hogy egy nő egyedül van, és vállalni akar gyereket, és előtte vagy utána annak a gyereknek majd apja is lesz, mert az ő élete úgy alakul. (Reggeli Krónika, december 13.)


  1    2    3    4    5    6    7    8    9    10    11    12    13    14    15    16    17    18    19    20    21    22    23    24    25    26    27    28    29    30    31    32    33    34    35    36    37    38    39    40    41    42    43    44    45    46    47    48    49    50    51  

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”