Mo­dor Ádám:
A ti­tok meg a nyit­ja
Kairosz Ki­adó

Matolcsy György: Ame­ri­kai Bi­ro­da­lom
Vá­lasz Könyv­ki­adó

Ha egy ze­ne­mű­vész gi­ga­kon­cer­tet ren­dez a fő­vá­ros­ban, ha or­szá­gos tur­nén vág­tat vé­gig, ha dup­la CD-t, hang­ka­zet­tát je­len­tet meg, s ha mind­ezt még vi­de­ó­val és dup­la DVD-vel is meg­fe­je­li, ta­lán tény­leg al­ko­tott va­la­mit 2004-ben, meg­ér­de­mel egy kis pi­he­nést. Kis vers­mon­dás, ket­tős ál­lam­pol­gár­sá­gi ci­vil rá­se­gí­tés, film­kri­ti­ka-írás, ti­zen­két órás de­di­ká­lás azért be­le­fér. Mi ez­út­tal nem hagy­tuk ma­gun­kat az okos köz­gaz­dász Ko­vács Ákos ver­bá­lis út­hen­ge­ré­től bi­tu­men­re klop­fo­lód­ni, rá­ha­tás­men­te­sen nél­kü­le ku­ta­kod­tunk új DVD-jén.

Alap­eset­ben csak azért, hogy kö­zér­tes ócsár­ló mód­já­ra szám­ra ve­gyem a te­le­ví­zió szil­vesz­te­ri mű­so­rát, még nem ra­gad­nék bil­len­tyű­ze­tet. Na, de ez a mos­ta­ni, ez va­la­mi ak­ko­ra bor­za­lom volt, hogy szól­hat itt mel­let­tem a bé­csi filharmonikerek ön­kén­te­len jó­vá­té­tel­nek is fel­fog­ha­tó új­évi kon­cert­je, ezt ak­kor is mu­száj ki­ír­ni ma­gam­ból.

Egy de­rűs ké­ső-őszi szom­bat dél­előt­tön va­la­ho­vá men­ni kell. Ilyen­kor jut idő ar­ra, amit már évek óta sze­ret­nénk meg­néz­ni, de va­la­mi min­dig köz­be­jött. Most jár­junk csak utá­na, le­het-e újat mon­da­ni ide­ha­za Tri­a­non­ról? Mint ki­de­rült, le­het. Min­dig le­het.

GoTan Pro­ject dj set:
Inspiración, Espiración
Ya Basta!

Nem a Nagy Kon­zer­va­tív Bul­dó­zer ös­­sze­sze­re­lé­si uta­sí­tá­sa. Nem is a „Ho­gyan nyer­jünk vá­lasz­tá­so­kat gyor­san, egy­sze­rű­en?” ké­zi­könyv. Jó­val több en­nél az Attraktor ki­adó­nál most meg­je­lent, Lánczi And­rás, Mol­nár At­ti­la Kár­oly, Or­bán Krisz­ti­án, Or­bán Mik­lós ál­tal írt Ma­gyar kon­zer­va­tív töp­ren­gé­sek – A poszt­kom­mu­niz­mus el­len cí­mű könyv.

Új­sá­gos­hoz jár­ni jó: nem a kis kuc­kó jel­le­gű­be, ha­nem az álldogálós-újságfogdoshatós faj­tá­ba, ahol még pol­gá­ri underground la­po­kat is ki­tesz­nek. E he­lye­ken meg­le­pő­en sok fo­lyó­ira­tot kap­ni, bár mes­­sze nem an­­nyit, amen­­nyit mi sze­ret­nénk. A szí­vünk­nek ked­ves irá­nyo­kat (mazsorettkultúra, par­ti­ku­lá­ris mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti ten­den­ci­ák, magyarnóta, vi­tor­lá­zás) még egyet­len lap se vál­lal­ta fel együtt. Ad­dig is.

Az ég fe­lé tö­rő ka­ted­rá­lis. For­ralt bor és sült al­ma a ka­rá­cso­nyi vá­sá­ron. Gruber choucroute-ja. Tisz­tán, hang­ta­la­nul su­ha­nó hi­per­mo­dern vil­la­mo­sok (han­no­ve­ri jár­gány le­sü­ti a sze­mét), szkep­ti­kus gó­lyák. Jó le­ve­gő, ke­dé­lyes­ség, fran­cia–né­met meg­bé­ké­lés­be búj­ta­tott, fi­no­man ero­ti­kus iz­zás. A pol­gá­ri Ma­gyar­or­szág re­mé­nye, meg gyer­mek­ko­runk egy da­rab­ja. Ez mind Strasbourg.

Ezt a történetet – mint bármelyik másikat a világtörténelemből – legalább háromféleképpen kezdhetjük el.