Van olyan ba­rá­tunk, aki ké­pes egész Deb­re­ce­nen vé­gig­haj­szol­ni min­ket ka­ka­sos nya­ló­ká­ért, van olyan, aki meg­őrül a zsír­kré­tá­ért, má­sok meg jég­koc­ká­val is­­szák a fröc­­csöt és fej­han­gon busz­so­fő­rö­ket lec­kéz­tet­nek. Még­is sze­ret­jük őket. Van pél­dá­ul egy, aki­nek az ún. ki­ülős he­lyek a ked­ven­cei, iga­zi me­di­ter­rán al­kat, ha te­het­né man­do­lin­nal, step­pelt fe­ke­te pufidzsekiben, és üte­mes „Juve, Juve”-ki­ál­tá­sok kí­sé­re­té­ben dzsesszelne a Vá­ci ut­cá­ban. Ja, igen. Kés­ni is sze­ret.

Ez­zel a cím­mel hir­de­tett pá­lyá­za­tot a Medgyessy-kormány hiperaktív ki­ra­kat­mi­nisz­te­re, Lé­vai Ka­ta­lin as­­szony. A pá­lya­mű­vek­ben olyan iz­gal­mas kér­dé­sek­re vár vá­laszt, mint hogy „Mi­ért én fő­zöm min­dig a ká­vét a hi­va­tal­ban és ott­hon is?” „Mi­ért elé­ge­dett a leg­több fér­fi, ha az anyós­ülé­sen ülök és nem a vo­lán­nál?” Gyor­san hes­se­ges­sük el azt a ször­nyű gya­nút, amely sze­rint az esély­egyen­lő­sé­gi miniszter(nő)t fér­fi al­kal­ma­zott­jai a hi­va­tal­ban capuccino-rendelésekkel zak­lat­ják, és azt se higgyük el, hogy lu­xus­au­tó­já­ban so­főr­je nem en­ge­di be hát­ra, csak az el­ső ülés­re.

He­ti He­tes gár­dá­ja után az @®© csa­pa­ta is rá­éb­redt, hogy mi­lyen mocs­kos egy do­log a párt­po­li­ti­ka, az em­ber csak fel­bos­­szant­ja ma­gát ve­le, a kor­mány­kri­ti­ka meg kü­lö­nö­sen fe­les­le­ges fá­radt­ság.

Van egy­ne­hány olyan nagy prob­lé­ma, amely vé­gig­kí­sé­ri az em­be­ri­ség tör­té­ne­tét. A ref­le­xi­ót ki­vál­tó je­len­sé­gek örök éle­tű­ek, min­den élet­kor­szak­ban pacekra föl­ad­ják a lec­két. Az, hogy há­zas­tár­sunk je­len­lét­ében le­het-e han­go­sa­kat ropizni, hol árul­nak az or­szág­ban hagy­más ma­jo­nézt, és hogy a szent­end­rei HÉV-re va­ló jegy­vál­tás­kor mi­ért kell be­mu­tat­ni a di­ák­iga­zol­ványt, nos ezek a té­mák már a ré­gi ró­ma­i­a­kat is fog­lal­koz­tat­ták.

Az el­múlt év­ben Ko­vács Lász­ló min­den egyes al­ka­lom­mal le­tolt szem­üveg­ben, ag­gó­dó te­kin­tet­tel hoz­ta tu­do­má­sunk­ra, hogy az eu­ró­pai kö­te­le­zett­sé­gek és kü­lö­nös­kép­pen pe­dig a szom­széd or­szá­gok ér­zé­keny­sé­ge ép­pen ak­kor mi­ért tet­te szük­sé­ges­sé Ma­gyar­or­szág dip­lo­má­ci­ai győ­ze­lem­ként ér­té­kelt me­net­rend­sze­rin­ti to­tá­lis ve­re­sé­gét. Most nem várt irány­ból ka­pott tor­pe­dót az MSZP–SZDSZ-kormány e kül­po­li­ti­kai „kré­dó­ja”.

Ed­dig el­ső­sor­ban a ho­ni füg­get­len mé­dia­ér­tel­mi­sé­gi­ek nagy­ja­it ér­de­me­sí­tet­tük dí­junk­kal, ide­je, hogy né­mi­képp vál­toz­tas­sunk gya­kor­la­tun­kon, s tá­gabb ho­ri­zont­ra emel­jük mér­ték­tar­tás­ban meg­fá­radt te­kin­te­tün­ket. Így mos­tan­tól kü­lö­nös fi­gyel­met for­dí­tunk a fel­tö­rek­vő te­het­sé­gek­re épp­úgy, mint a mind­ed­dig meg nem ér­tett zse­nik­re.

Min­den csa­lád­nak meg­van a ma­ga ke­reszt­je. A mi ke­resz­tün­ket Zsol­ti­nak hív­ják, és a nő­vé­rünk­nek csap­ja a sze­let. Úgy­is, mint ke­reszt. Nagy­ma­mánk sze­rint le­gyes­ke­dik kö­rü­löt­te: a szó an­­nyi­ban min­den­képp ta­lá­ló, hogy Zsol­ti egé­szen pon­to­san úgy néz ki, mint A légy cí­mű film sztár­ja, Jeff Goldblum az át­vál­to­zás után ke­rek har­minc má­sod­perc­cel, ink­lu­zí­ve mag­zat­máz.