OFFLINE | intro | vezér
vezér
  (2007. augusztus)
Itt vagyunk, kedves Olvasó! Igen, itt, két címlap között, és az európai értelemben vett modern hírlapírás követelményeinek megfelelően meg is lábjegyzeteljük az eddig nem tapasztalt furcsaságot. A szemközt lévő címmel és dizájnnal vágunk neki az elkövetkező időknek.

   
vezér
  (2007. július)
A szellemi fejlődés egy korábbi stádiumában történt. Nyár volt, rekkenő hőség, balatoni nyaraló, budi a kert végében. Persze haverok is, meg sör ipari mennyiségben. Egyik pajtásunk balra el, mert ugye menni kell, ha menni kell. Mi pedig azt gondoltuk, ha a foglalt árnyékszék hátulsó deszkáját leszedve belenézhetünk az alkotás örömétől dülledő szemű kolléga arcába, az vicces. Akkor még nem volt minden bokor alatt digitális kamera, így vonásait nem őriztük meg az örökkévalóságnak.

vezér
  (2007. június)
A magyarság sötét zivatarfelhőkkel terhelt egének sokáig Hujber Feri volt az egyetlen reménysugara, aztán tessék, már benne sem bízhatunk. A színész rohamos rosszfiúsodása szomorúsággal tölti el lelkünket. Tehát június hónap egyetlen jó híre ebben a kórházösszevonós, iskolabezárós világban, és öles lépés az erős Magyarország megteremtése felé, hogy ismét megjelenik a szélsőjobboldali heccelők, egyben liberális zugfirkászok és kaftános unokák által írt és szerkesztett UFi.

   
vezér
  (2006. december)
Ki gondolta volna egy éve, hogy 2006-ból a zavargások fognak emlékezetünkbe vésődni? Ki gondolta volna, hogy a horni „na és” kedélyes beszólásnak minősül majd a politikai cinizmus mai mértékéhez képest?

vezér
  (2006. október)
Némi zavarodottság, tornatermi ünnepségekről visszamaradt méla unalom és az örökös, megbékéléséről szóló politikai mantra: sokáig úgy tűnt, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának megünneplése sem lesz más, mint az előző emlékezések.

   
vezér
  (2006. augusztus)
Hatodik pont: Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik. Csak nem mindig bontja ki az igazság minden részletét.

vezér
  (2006. május)
Bár vonzódunk a független értelmiségi léthez, jelentjük, nincs becsomagolva a bőröndünk. A választási vereség másnapján felmostuk magunkat és elhatároztuk, továbbmegyünk a magyar nemzet sorsának vérrel megszentelt, az idő vasfogától rögös útján.

   
vezér
  (2006. április)
Négy éve fiatalok voltunk és bohók. A 2002. áprilisi számunkat olvasók ma már szinte az érthetetlenségig derűs hangulattal találkozhattak hasábjainkon.

vezér
  (2006. február)
Jajongás kísérte az Orbán Viktor országértékelését megelőző körutat. Minden egyes állomást követően felharsant a ballib sajtóban a kórus, amely azon riadozott, mennyibe fog kerülni nekünk az ellenzéki pártelnök által felvetett javaslatok megvalósítása.

   
vezér
  (2006. január)
Néz kifelé az ember az ablakon, nem túl szívderítő látvány ez a téli világ 2006 elején. Belelapoz az újságokba, esetleg bekapcsolja a tévét, de a lehangoltság marad. Vagy fokozódik.


  1    2    3  

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”
    Tisza István és az elsõ világháború