Kolumnás írásának háromnegyedét a tehetségtelen és ostoba Fidesznek szentelte. Alapjárat, ezt cicusunk nem kajálja különösebben. Október 23-a kapcsán az ő miniszterelnökét méltató szavaitól azonban a meghatottság könnyei gyűltek össze a macskaszemben. A kedves olvasók kedvéért most szellemi zseblámpánkkal rá is világítunk, tükrözze vissza híven, mily nagyszerű ember a Feri: „a kormányfő azzal lepte meg közönségét (…), hogy az ilyenkor szokásosnál sokkal rövidebben, meglehetősen tömören csak az ünnep kívánatos méltóságáról meg annak elorozóiról esett szó. Nem nevezett meg senkit, nem küldött személyre-pártra szóló üzenetet.” Zengene itten tovább is az óda, mégis dobjuk ki a horgonyt egy pillanatra. Mert hát nem maga a szocialista trubadúr jelentette be, hogy Deutsch meg Kövér ünnepi beszédét vette alapul este? Oh, micsoda kívánatos méltóság. Hogy nem küldött személyre, pártra, tétre, befutóra szóló üzenetet? Persze, hogy nem (de igen), ha a személy, a párt, ördög és pokol mind Orbán Viktor egy személyben. Szóval nem küldött üzenetet senkinek, csak az ünnep elorozóinak, akik ugye nem személyek. Talán maga az ÁFÉSZ. Az idősíkokban való gyurcsányi ugrálásról („este mondott egy szokatlan beszédet” – brávó közszolgálat, brávó független újságírás!) most ne is essék szó.
Most gyerünk tovább: Ferkó „csendes szavai” után ezek „az ünnep ürügyén telehörögték az országot.” Persze, hörgünk mi mindig, szörcsögünk, mint az eldugult vécélefolyó. Mészáros már le is húzott volna minket, ha nála lenne a fogantyú.
Nyámnyila házikedvencünk most visszabújna a politikai vihar elől a biztonságot nyújtó lövészárokba, de azt látja, hogy maga Mészáros úr kotorja belé a földet szörnyű pennájával eképp: „A nemzet tanúja lehetett, hogy a köztársaság miniszterelnöke hű az ünnep szelleméhez. Halkan, pátosz nélkül azt mondja, hogy negyvenkilenc év és egy rendszerváltás után ebben a szabad országban ’56 ma már mindannyiunké.”
Hát ezt is megértük.