OFFLINE | puncs | yo-hely
Velem
(2005. november)
Gyorsvízű patak, gesztenye és csillámpalából épült kerítések – az első három dolog, ami bevillan gyermekkoromból Velemről. No meg valamiféle állandó alpokalji évszak: nem emlékszem sem igazi melegre, sem hidegre, csak hol ködös, hol napsütéses őszi időre.

Mindössze háromszázan lakják az osztrák határ mentén fekvő kis falut. A hanyatló imperializmus közelsége éberséget követelt, az itt élők elbeszélése szerint szigorúan őrizték a zöldhatárt, és nem egy erdei fa rejtett telefonkészüléket. Ezek a történetek kellőképpen foglalkoztatták annak idején a hasonló dolgokra kihegyezett fantáziámat, de sosem találtam telefont, még csak egy nyomorult vezetéket sem. Nyilván a vasfüggönynyel együtt vitte el az egészet a rendszerváltás a fémhulladéktelepekre.
Velem régi üdülőhely, jó levegőjének (sznobok és földrajztanárok számára: szubalpin mikroklímájának) köszönhetően elsősorban a légúti nyavalyákkal küszködő betegek kúrálják szívesen magukat errefelé. A falu főutcája mellett a Szerdahelyi-patak szalad, itt-ott kisebb zubogókkal (az elnevezés sajátos: a patak nem Kőszegszerdahelyről jön, hanem arrafelé tart). Néhol többfelé ágazik, már-már giccses, ahogy a két ág egymástól nem messze, jól látható szintkülönbséggel fut egymással párhuzamosan, hogy aztán újra egyesüljön.
A gesztenye különös fontossággal bír a velemiek életében. Aki gazdátlannak hitt gesztenyét gyűjtöget a környező erdőkben, azt könnyen meglepetés érheti: rendszerint valahonnan előkerül egy idős néni vagy bácsi, és nagy vehemenciával veszi védelmébe jogos tulajdonát. A gesztenyehullás főszezonja után, Mindenszentektől kezdve aztán szabadon lehet szedni mindenfelé, ezt hívják lécskálásnak. Errefelé a sütésnek sajátos fortélya van: nagy, hosszúnyelű, alul lyukacsos serpenyőben, nyílt tűz fölött sütnek. A gesztenyéről szinte teljesen leperzselődik a héja, így könnyű megtisztítani, és enyhén füstös mellékízt kap. Sokak számára szokatlan módon tejet isznak hozzá.

Becsület dolga
A környék békéjéről és harmóniájáról sok mindent elmond a becsületkasszás árusítás. A főutca menti házak kapui előtt asztalokra és székekre kirakva gesztenyét, dísztököt, szedret és bariszőlőt (ami nem más, mint a fekete áfonya helyi elnevezése) kínálnak. A gyümölcsök árát a persellyé alakított befőttesüvegekbe kell bedobnunk – nem sok olyan vidéket tudnánk mondani Magyarországon, ahol sikerre számíthatna ez az üzleti modell.
A nagyobb rendezvényeknek otthont adó Velemi Alkotóházat és Kézművestábort a falu központjában találjuk, fedett fahíd vezet hozzá. Itt, az egykori Stirling-villában ülésezett utoljára a nyilas országgyűlés 1944. december 24-én. Velem szerencsére túl messze van ahhoz Budapesttől, hogy Bácsfi és a testvérek rendszeres happeningekkel örvendeztessék meg a kis falu lakóit. A kézművestábor kovácsműhelye mögött látható az egykori bunker bejárata, ahol a Szent Koronát őrizték 1945 első néhány hónapjában. Az udvaron fából készült szobrok és játékok: némelyikük fölött eljárt már az idő, a hintó elől elkoptak már a lovak, a pókhálószerű, fából és kötélből készült mászóka viszont egészen új. Szükség esetén a patak partján álló (gyorsan romló állagú) kis fűrészmalomban darabolják a rönköket a művészek.

Gőte vagy szalamandra?
A maga 568 méterével a falu fölé magasodó Szent Vid-hegy csúcsán egy (hasonló nevű) kápolna fehér tornya és piros cserepei emelkednek ki a lombok közül. Egy szolid szerpentinen autóval is megközelíthető, de sétálva sincs szükségünk félóránál többre, hogy feljussunk a tetőre. Mi az utóbbit választjuk, a vízmosásra emlékeztető úton kaptatunk felfelé. Kis idő után az egyik oldalon egy sehová sem vezető, rozoga kertkaput találunk, az út másik oldalán nem messze pedig egy elrejtett kis házikót. Az ajtón lakat, az ablakok spalettája zárva, s az egész épületet sűrű pókháló teszi még meseszerűbbé. Jónéhány éve nem járhatott bent senki.
Félúton járhatunk, amikor majdnem rálépünk valami fekete-sárga foltos állatra. Az első ijedelem után percekig figyeljük a kis hüllő lelassult, álmatag mozgását, miközben meglehetősen alacsony tudományos színvonalú vitát folytatunk arról, hogy szalamandrával vagy gőtével van-e dolgunk. Mint utóbb kiderül, szalamandra volt, méghozzá foltos: a helyi fauna egyik jellegzetessége.
Még elhaladunk a hegyoldalba vágott teraszok mellett (évezredekkel ezelőtt kézművességgel és földműveléssel foglalkozó nép lakott itt) és megérkezünk a kápolnához. A templomocska egy régebbi kővár fölé épült, az egyik torony alapjai jól kivehetők a bejárat előtt. A felálványozott épületbe sajnos nem tudunk bemenni, így csak a környéken nézünk körül. Egy kis magaslaton minimalista kálvária áll, arrébb kisebbfajta emlékmű jelöli az Országos Kéktúra 1977 és 1989 közötti kiindulópontját (ma az Írottkő a túra nyugati szélsőértéke, ott a '80-as években még géppisztolyos őrök védték a határt). A hegytetőről egy másik irányba leereszkedve mesterséges alagút bejáratára bukkanunk. Csak mintegy tizenöt méteres szakaszon járható, a folytatása feltáratlan, így azt sem lehet tudni, hogy hova vezet – a szóbeszéd szerint a közeli Rohoncon érhet véget.

Novákfalván túl
A faluba visszatérve az Avar Szálló mellett sétálunk el. Tizenegy-néhány éve néhány zimankós napot töltöttem itt általános iskolámmal. Az egycsillagos hotel azóta bezárt, 220 millióért árulja egy szom- bathelyi ingatlanforgalmazó cég. A Velem középső részén található Gomba étterem is zárva, a bejárati ajtóra ragasztott cetli a piackirályként is emlegetett Novák Tamás vállalkozó üdülőjébe, Velem szélére, Novákfalvára invitálja az éhes vándorokat. A komfortos kis házikókból és közösségi helyiségekből álló üdülőfalu szívében található, kapubálványok, faragott oszlopok és a történelmi Magyarország sziluettje alkotta kompozíciót szerényen nemzeti emlékhelynek nevezik. Novákfalva történelem-felfogásáról sokat elmond honlapjuk néhány kulcsszava: szkíta aranyszarvasok, sumér, lótusz-levelek, a Múlt fájdalmából feltámadó Magyar jövő, no és persze Badiny Jós Ferenc.
A falut Szombathely felé elhagyva másfél kilométer után újra Velemben találjuk magunkat. A sajátos közigazgatási határ eredményeként Kőszeg-szerdahely legszélső lakóházának címe Velem, Rákóczi utca 1., s a szomszédos vízimalom is Velemhez tartozik még. A XVI. században épült malom (melyet az utolsó molnár-család után Schulter-malomnak is neveznek) üzemképes, bár a múzeumot őrző bácsi elmondása szerint már csak filmforgatások kedvéért indítják be az őrlést (néhány éve még saját őrlésű lisztet árultak apró zsákocskákban). Az épületen belül a régi malomkő ugyanúgy megtalálható, mint a dízelgenerátor által hajtott hengermalom, ami az első világháború idején került ide. Az emeleten és a padláson a búza tisztításától, az őrlésen át, a liszteszsákok szekérre rakásáig a teljes folyamat végigkövethető.
Mivel Szent Vid templomában nem tartanak egész évben misét, a velemiek Kőszegszerdahelyre járnak templomba. Az évszázados kis épület barátságos, a plébános prédikációja interaktív (elsősorban a ministránsoktól vár választ a feltett kérdésekre). Máshol még nem találkoztunk azzal a megható szokással, hogy a mise végén név szerint emlékeznek meg az elmúlt évtizedekben eltávozottak halálának heti évfordulóiról.


Gesztenyeünnep

Minden év októberében egy hétvége erejéig az egész falut lezárják az autóforgalom elől, a nagy parkolóktól gyalog, vagy a Dottó nevű kisvasúttal lehet eljutni a programoknak otthont adó alkotóházhoz és kézművesudvarhoz. Az utcákon mindenfelé árusok: a legtöbben színes dísztököket, sült és nyers gesztenyét kínálnak. A porták előtt megszaporodnak a becsületkasszás gesztenyészacskók. Egy fiatal házaspár fafaragványokat és különböző méretű virágcserepekből készült babákat árul, az egyik lacikonyhásnál három malac forog a tűz fölötti nyárson. A tömeg a kézművesudvarban a legnagyobb, a tágas teret megtöltik az árusok és mutatványosok. A színpadon mesejátékot adnak elő (néhány rosszcsont a színpadi mikrofonba beszélve kommentálja a történetet, míg el nem tessékelik onnan a szüleik), arrébb a honfoglaló magyarok íjait lehet kipróbálni (egy rosszmájú megjegyzés szerint ugyanitt honfoglaló veszkó-csizma kapható), míg egy harmadik helyszínen gólyalábas színészek ejtik ámulatba az aprónépet. A park játékain fürtökben lógnak a gyerekek, míg az apukák a közelben forraltboroznak. Naponta indul gombaszedő túra, avatott kísérővel, a kovácsműhelyben idős mester keze alatt készül a falra akasztható virágtartó. Ha minden falunak meglesz a maga Gesztenyefesztiválja, akkor egész élhető kis hely lehet ebből a Magyarországból – vizionáljuk.



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2005. november (1136 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #2: Balogh Ákos Gergely (2005. -1. 1-. 15: 1)  

... de azért ez kínos. Elnézést mindnekitől, különösen Pozsik tanár úrtól, gimnáziumi biológia-tanáromtól. :)
De ha kétéltű, akkor miért volt olyan, mint egy lassított felvétel?

  
  Válaszok struktúrájaElőzmény: #1


  #1: _franci (2005. -1. 1-. 15: 1)  

A szalamandra a farkos kétéltűek közé tartozik, nem hüllő. (Persze mindegy, de azért...) A cikk jó

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”