Sic transit gloria… Az index.hu találó megjegyzése szerint Moldova ma balról előzi Thürmer Gyula baloldali ellenzékét. Az író, aki a rendszerváltás előtti riportkönyveivel magasra állította az újságírók előtti mércét, és elbeszéléseivel (mint például A beszélő disznó) zseniálisat alkotott az abszurd műfajban, mára önmaga emlékművévé vált. Annak a Kádár Jánosnak az apologétája, aki a mai magyar jogszabályok alapján hazaárulást követett el, amikor idegen hatalom segítségével jutott hatalomra. Pedig az író anno kisebb-nagyobb rendszerkritikát fogalmazott meg minden művében, ezért is szerették annyira az olvasók milliói. Persze, Moldova György Hofi Gézával együtt a rendszer szelepeként funkcionált. Jó, legyünk most lélekkutatók: Moldovának megvolt a maga helye és szerepe a Kádár-korszakban. Aztán jött 1989 és a vadkapitalizmus, a szabadság kora. Innentől mindenki azt mondhatta, amit akart, a magyar társadalom igényessége és ingerküszöbe egyre lejjebb süllyedt. Moldova alól kicsúszott a talaj, a közeg, amiben egész életén át sikeres volt.
Mivel 2006-ban már csak néhány szélsőszadeszes provokáció tudja felhergelni a polgárokat, Moldovának, a helyét nem találó egykori írócsillagnak ritka nagyot kell szólnia, ha fel akarja hívni magára a figyelmet. Az Öregről tett magasztaló megjegyzései még az interjút készítő népszabis Gréczy Zsoltot is meglepték, aki többször kifejezte egyet nem értését Moldova véleményével kapcsolatban. Most mi is kifejeztük. Meglepődni már nem tudunk semmin. Inkább leülünk a sarokba, és huszadszorra is elolvassuk Józsi, a négy csülkén téeszelnökségig kapaszkodó beszélő disznó történetét, a többit meg próbáljuk elfelejteni.