A „független” sajtó már a beszédekről szóló tudósításaiban is igyekezett bizonyítani, milyen ellentmondások is vannak a politikus beszédében. Szerintük Orbán Viktornak fogalma sincs a közgazdaságtanról, jobban tenné, ha visszavonulna egy lakatlan szigetre, ahol a Kóka János-összes olvasását csak azért szakítaná félbe, hogy műholdas telefonon időről időre tanácsokat kérjen Avar Jánostól. Nem állítjuk, hogy maradéktalanul tapsikoltunk minden egyes ötletnek, ámbár a bennünk lakó szolgabíró ritmusra verte a sétapálcáját, amikor Orbán SYMA-csarnokbeli beszédének végén végre a magunkfajta közösségmániás reakciósoknak is üzent a „magyar szolidaritás” megfogalmazásával. Mindenestre vicces volt látni, hogy a 2002-es országgyűlési és önkormányzati kampányban a tudományos medgyessyzmust („Több pénzt az embereknek! Több pénzt az ön-kormányzatoknak!”) éljenző csapat mintha elfelejtkezne arról, hogy egy ellenzéki párt az ígéretek megfogalmazásán kívül túl sokat nem tehet a szavazatok el-nyerésért. Lehet persze arról vitatkozni, mi lesz akkor, amikor a Fidesz esetleg hatalomra kerül. Mink kézséggel elfogadjuk, hogy a magyar szocialisták munkaköri leírásának része a narancsos felvetések elutasítása, nem ezért nem szeretjük őket. Hanem mondjuk azért a szemforgató Tartuffe-ségért, amellyel Gyurcsány Ferenc az erkölcsre, a felelősségre és a piacra hivatkozva utasítja el a „polgári szocializmus” kialakítását. Miközben jelenlegi politikai és gazdasági hatalmát a jelző nélküli szocializmusnak és az azt követő trutyinak köszönheti. A szocialista kampánystratégia szerint láthatóan az MSZP a felelős, szakértő, az ellenzék pedig felelőtlen, megalapozatlan ígéretekkel vívja ki a nyugati minősítő intézetek és a hozzáértők haragját (azzal most ne is foglalkozzunk, hogy a jelenlegi kormány államháztartás-kezelési gyakorlata vezet a sorozatos büntikhez). Ha ez a taktika, a szocialistáknak saját érdekükben sürgősen változtatni kellene: a kormányon lévők a lightosabb verzióját nehezményezik annak a kampánynak, amit annak idején ők nagy előszeretettel műveltek. A választópolgár a politikusban vélhetően a képmutatást utálja a legjobban.