OFFLINE | puncs | yo-hely
Az ellopott fényképezőgéptől a művészvilágig
Amszterdam
(2006. február)
Könnyű- és kevésbé könnyű drogok, prostituáltak és transzvesztiták adják Amszterdam imázsának pilléreit a honi közgondolkodásban. Mi a város másik, kulturáltságosabb arcára is igyekeztünk kellő hangsúlyt fektetni. A szerethető, ódon utcákra és girbe-gurba, nyúlánk házakra.

Ferihegyen a fapados társaság pultjánál pár perc alatt sikerült bejutnunk, míg a nagy társaságoknál félórás sorok kígyóznak. Az utat Kriszti stewardess mosolya tette emlékezetessé, meg a 2 eurós, szutyok Nestlé-forrócsoki. Utóbbi ráadásul 7 eurónkba került, mert nem tudtuk meggyőzni a légifiatalembert, hogy tízeuróst adtunk, s nem ötöst. Nem akartuk elrontani a napját, inkább hagytuk az egészet. Jobban lelkünkre vettük, hogy a feltűnően kásás beszédű pilóta búcsúzóul úgy verte földhöz a gépet, hogy megállt bennünk az ütő.
Másfél hónappal az uniós alkotmányról szóló, június elsejei holland népszavazás előtt érkeztünk Amszterdamba. Házigazdánk, Márta bejáratánál a postaládákon igen- és nem-matricák virítanak, amikről egyből kitaláljuk, hogy a kampány részei. Persze tévedünk: csak annyit jeleznek, hogy a láda-tulaj kíván-e ingyenes újságokat, illetve szórólapokat fogadni. Állítólag működik, a reklámcégek tiszteletben tartják. Népszavazási kampánnyal az ott töltött pár nap alatt sem nagyon találkoztunk, az eredményt ismerjük.
A szállásunk egy kertvárosi negyedben volt, téglaépületekkel és sok fával a környéken. A közeli parkban álló villa előtt vadkacsák fürödtek a szökőkútban, a sétányok mellett hattyút formázó padokon idős emberek élvezték a napsütést. A park közepén található üvegház egyik felében kertészet, a másikban elegáns étterem működött. A környék idillje elaltatta örökös gyanakvásunkat. Így nem lehetett túl nagy kihívás a biciklis félvér fiatalembernek, hogy mögülünk startolva a kezünkből kiragadott fényképezőgépünkkel együtt tűnjön el a sarkon.
Mivel harmadik kollégánk, tanulmányait megszakítva később érkezett Németországból, kimentünk elé Amszterdam Központi Pályaudvarára. A híresen kozmopol város vasútállomásán lehetetlen volt olyan táblát találni, amin angolul is szerepelne, hogy „indul”, no meg „érkezik”. Kár szépíteni, meglehetős bénázást követően sikerült csak megtalálni delikvensünket.

Házról házra
Társaságunk eltérő kulturális érdeklődése néha ideiglenes szakadáshoz vezetett. Míg valaki a Mi Urunk a Padláson múzeumot látogatta meg, addig a kevésbé klerikális versenyzők ezt az időt is a vöröslámpás windowshoppingnak szentelték. A Mi Urunk a Padláson az egyetlen rejtett katolikus templom, ami megmaradt a katolikusok üldöztetésének időszakból. A templomot 1661-ben alakította ki háza felső szintjein egy gazdag kereskedő. A többgalériás, keskeny és hosszúkás szentélyben ma is tartanak miséket és esküvőket. Az orgona mögötti ablakokból háztető-rengeteg látványa tárul elénk. Az alsó két emeleten egy kereskedőcsalád életkörülményeit mutatják be a holland aranykor időszakából. A falakon jellegzetes, holland stílusú festmények, a bútorok mértéktartó gazdagságot tükröznek.
Hasonló elgondolásra épül múzemként a Rembrandt-ház is. Rembrandt 1639-ben vásárolta meg részletre a néhány évvel korábban teljesen átalakított épületet. Idővel egyre nagyobb gondot jelentett számára a törlesztés, 1658-ra csődbe ment, a házat és ingóságait elárverezték, ő egy kis bérházban élte le hátralevő tizenegy évét. A múzeumban bejárhatjuk a mester szobáit, műtermét, elmélázhatunk a szűk udvar kútját bámulva. Eredeti Rembrandt-festmény csak néhány van a házban, rézkarcból annál több, emellett a tanítványok és a kortársak művei lógnak a falakon.
Felkerestük a Van Gogh Múzeumot is. Talán szűkre szabott időnk az oka, de az ideiglenesen ott állomásozó Shiele-életmű dekadens zsenialitása jobban megmaradt bennünk, mint az állandó tárlat darabjai.

Amszterdam testközelben
A Rembrandt-sarok mellett működik a kirakodóvásár, ahol egészen sajátos kacatokra tehetünk szert némi türelemmel és szerencsével. Akad néhány művész, aki itt kínálja eladásra alkotásait, közvetlenül mellettük használt zuhanyrózsa és kérdéses érintésvédelmű hősugárzó kapható. A város egy másik szegletében rendezettebb vásár zajlik, talán biciklizárból és halfélékből a legszélesebb a választék. Az egyik sarkon jókedvű nagybőgős játszik egy kis pódiumon, hatalmas ernyő alatt. A sátrak között juthatunk be a Bazar étterembe – az abszolút multikulti jegyében az egykori zsinagógában török ételeket szolgálnak fel.
Feltett szándékunk volt, hogy kerékpárt vásárolunk kétes alakoktól, de sehogy sem jött össze, mivel sehogy sem találtuk a csövesek logisztika központját. A vöröslámpás negyed környékén az utcán annál több ajánlatot kaptunk rosszul öltözött üzletemberektől, akik a helyi üzleti protokoll előírásainak megfelelően „Sszz-ssz, kók, eksz?” kérdéssel kezdeményeztek üzleti tárgyalást. A nőket tartalmazó kirakatok előtt nagy csapatban járőröztök a csillogó szemű, nagyhangú német tinédzserek, a hivatásos hölgyeken látszott, hogy ettől a közönségtől nem sok bevételt remélnek.
Igyekeztünk belekóstolni az amszterdami művészéletbe is. Egyik este a Theater de Cameleonban névre hallgató, alternatív színházban (korábban általános iskola volt) egy szlovén vendégcsoport angol nyelven előadott improvizációs darabját élveztük végig (de tényleg), aztán a város melletti hippi-/művész-falu, Ruigoord felé vettük utunkat (lásd keretes írásunkat). Egy másik alkalommal művész-társaság születésnapi partijára voltunk hivatalosak. Eleinte némiképp feszélyezett minket, hogy friss húsnak éreztük magunkat a harmincasokból és negyvenesekből álló társaságban, aztán feloldódtunk, majd diszkréten távoztunk.

A közlekedés művészete
A közlekedésben a kerékpár és a tömegközlekedés dominál, különösen a belvárosban. Bár nem először járunk itt, mégsem könnyű hozzászokni, hogy a járda és a bicikliút szigorúan eltérő felségterület. Alig győzünk félreugrálni a biciklisek elől, akik inkább a csengőt használják intenzíven, mint a féket. A kiterjedt villamos-hálózattal a városban szinte bárhova el lehet jutni. A jegyet a vezetőnél kell érvényesíteni vagy éppen megváltani, még sincs elviselhetetlenül hosszú várakozás emiatt. A grachtokon (csatornákon) leginkább turistahajók járnak (egy körre érdemes befizetni, egész jó történeteket hallhatunk az idegenvezetés során).
Éjszaka néhány villamos útvonalán buszok járnak. Egyik éjjel a központból sétáltunk hazafelé jó ideje, amikor tudatosult bennünk, hogy megvárhatnánk egy éjszakai járatot is. Pár perc után meg is érkezett a busz a megállóba, felszálltunk és megvettük a jegyet. Nem igazán tudtuk, milyen messze vagyunk a szállásunktól, s az időérzékünkkel sem volt minden rendben, talán el is szundítottunk a buszon. Arra tértünk magunkhoz, hogy teljesen ismeretlen környéken járunk és lendületesen gyorsítunk. Egy autópályán találtuk magunkat. A nyomasztó érzést csak fokozták az út mentén végeláthatatlanul sorakozó óriási, éles fehér fénnyel kivilágított épületek. Úgy éreztük magunkat, mint valami csillagvárosban. Pár perc után rászántuk magunkat, hogy a sofőrtől kérjünk segítséget, egy térképen megmutatva, hova szeretnénk eljutni. A fiatal bevándorlósrác elvigyorodott, amikor megértette problémánkat, s azt mondta, előbb is szólhattunk volna, mivel 2 megállónyira szálltunk fel úticélunktól, de most már messze vagyunk. Szerencsére a visszaút ugyanarra vezetett, így öt perc helyett bő egy óra alatt, de hazaértünk.


Ruigoord, Hippifalva

Ruigoord Amszterdam peremén található, mindössze néhány házikóból áll. Házigazdánk, Michael elmeséli, hogy az egykor kis szigeten fekvő települést az amszterdami kikötő bővítése miatt ürítették ki a '60-as években. A környező mocsarat feltöltötték (így a falu ma egy mélyedésben fekszik), az építkezések is megkezdődtek, de az olajválságok következtében elakadt a fejlesztés. Az üresen álló házakba idővel hippik költöztek, és anno innen indult útjára a mozgalom az országban. Az egész olyan, mint valami cyberpunk látomás: az évszázados házikókat tisztes távolságból hatalmas, üresen álló raktár-épületek ölelik körül. Ma festők, írók és egyéb művészfélék alkotófészkeivel van tele a falu, akik bérleti díjat fizetnek és harcolnak az újra és újra felbukkanó ipari park-lobbival.
A falu központi helye az egykori templom, ami közösségi házként működik. Esténként koncerteknek és irodalmi összejöveteleknek ad otthont. Ottjártunkkor épp egy hatvanas éveiben járó, ősz hajú hippinéni fújta a hosszú kürtöt a templom előtt. A falu legnagyobb eseménye a nyaranta megrendezett Landjuweel fesztivál, ahol hippik, fenntarthatóan fejlődők, zöldek és mindenféle alternatív művészek jönnek össze. Az augusztusi Landjuweel 2006 sajátossága az lesz, hogy nem használnak elektromos áramot a rendezvény során.
Vendéglátónk egy nagyobbfajta fészerből alakította ki stúdióját. Körben mindenhol ablakok, csupa fény az egész. A berendezés izgalmas stílustöredékekből áll össze: a 80-as évekből származó erősítő jól megfér néhány vörösbársonyos mozi-széksorral, a biedermeier ülőgarnitúrával, egy autóalkatrészekből buherált világítóalkalmatossággal és a minimalista vaskályhával. Az egyik sarokban pianínó, arrébb festőállvány és helyben készült, színes ólomüvegek. Sötétedés után a kályhában duruzsoló tűz mellett, egy pohár vörösbor segítségével rövid ideig mi is művésznek érezzük magunkat.



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2006. február (1267 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”