Így igazi szellemi és morális felüdülés volt látni a távozó kancelláriaminiszert (aki egyben az érkező titkosszolgálati tárcavezető is) a június 23-ai Nap-Keltében, Verebes István megbecsült vendégeként.
Cicus a pamlagon elégedetten elnyúlva figyelte, hogy a műsorban nyoma sem volt a modern média rákfenéjének, az ellenségeskedésnek. Műsorvezető és politikus példás egyetértésben beszélték végig, milyen szörnyű, hogy nem hagyják a minisztert tenni az országért, pedig kétség nem lehet afelől, hogy ő aztán erre tette fel életét és becsületét. „Az augusztus 20-ai vihart az Ön nyakába varrták”, „előszedték”, „a másik testvére az már inkább lektűrökbe való történet” és „van ez az alapítványi botrány, amiben bizonyos szálakat próbáltak odafércelni az Ön személyéhez”: Verebes már a kérdéseivel is világossá teszi, hogy ő nem tartozik azok közé. A békétlenek, a vádaskodók közé.
Ehelyett inkább csodál, csodálkozik és rácsodálkozik. Például arra, hogy Szilvásy sikeres üzletember volt. S hogy „miért megy be (a kormányba) egy sikeres, biztos egzisztenciájú értelmiségi”. Cicusnak sosem jutott volna magától eszébe, hogy Szilvásy sikeres üzletember és értelmiségi, pedig milyen igaz! Milyen igaz! Együtt sikerül kidomborítaniuk azt is, hogy Szilvásy nem a hatalmat szereti, csak szeretne szolgálni és jót tenni. A konszenzuális újságírás tételmondata is elhangzik Verebes szájából: „ezt is értem és Önnel teljesen egyetértek”. Ugye, menynyire más így, mint keménykedő, embertelen interjút nézni? Cicus hálás, hogy legalább erre a pár percre ismét a boldog, békés nyolcvanas években érezhette magát, távol a kegyetlen és népnyomorító kapitalizmustól.
Verebes színművész úrtól végül Cicus is csak azzal búcsúzhat: „jó egészséget kívánok az új pozíciójához!”