OFFLINE | téma |
Népszavazás az idegenbe szakadt magyarokról
Kettős honfoglalás
(2004. december)
Ha valamilyen csoda folytán egy jó tündér Gyurcsány Ferencnek felkínálná a lehetőséget, hogy Trianon után nyolcvan esztendővel az anyaországot egyesítse az elcsatolt területekkel, félő, hogy miniszterelnökünk csak legyintene, és azt mondaná: „Nem kell, túl drága!” A december 5-i népszavazás a kettős állampolgárságról évtizedek óta a legnagyobb lehetőség arra, hogy kiderüljön: cselekvő közösséget vállalunk-e még idegenbe szakadt véreinkkel.

Most, a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról szó­ló je­len­tő­ség­tel­jes – vagy mond­junk in­kább „tör­té­nel­mi”-t? – dön­tés előtt né­hány nap­pal biz­ton ál­lít­hat­juk: nyert ügyünk van. A nép­sza­va­zá­si kez­de­mé­nye­zés ugyan­is, bár­mi lesz az ered­mé­nye, már ed­dig is si­kert ho­zott. Az el­múlt he­tek­ben a nem­ze­ti ös­­sze­tar­to­zás­nak, a hon­fi­úi és hon­le­á­nyi buz­ga­lom­nak an­­nyi, s oly ne­mes pél­dá­ja tá­rult eli­bénk, hogy an­nak él­mé­nyét még az eset­le­ges de­cem­ber 5-i ku­darc sem ve­het­né el. Hisz az már most bi­zo­nyos, hogy kül­ho­ni vé­re­ink – a re­fe­ren­dum ki­me­ne­te­lé­től füg­get­le­nül – a leg­ros­­szabb eset­ben is ma­gyar út­le­vél­hez jut­hat­nak. Már­mint ha a két leg­na­gyobb párt be­tart­ja a hos­­szas nem­zet­po­li­ti­kai li­ci­tá­lás ered­mé­nye­kép­pen tett ígé­re­tét – sőt, ha a Kos­suth té­ren is úgy gon­dol­ják, a ked­vez­mé­nyek kö­re még en­nél is szé­le­sebb le­het.

A ké­mény­be, ko­rom­mal
Pe­dig nem in­dult szé­pen az ügy. Az MSZP–SZDSZ-koalíció mind­járt a kez­det kez­de­tén szé­gyen­tel­jes hely­zet­be kor­má­nyoz­ta ma­gát. A sza­bad de­mok­ra­ták el­uta­sí­tó sza­ván ke­ve­sen le­pőd­het­tek meg.

Be­bi­zo­nyo­so­dott:
ez a kér­dés már rég nem pár­tok ügye

Mi több: az lett vol­na a szo­kat­lan, ha eb­ben, a nem­ze­ti mi­vol­tunk szí­ve kö­ze­pét érin­tő kér­dés­ben li­be­rá­lis fe­le­ba­rá­ta­ink­nál nem a szűk­keb­lű­ség ér­vé­nye­sül. Ám a szo­ci­a­lis­ta „nem” már ke­vés­bé ér­te­tő­dött ma­gá­tól. Az MSZP há­za tá­ján még el sem ül­tek Hiller Ist­ván párt­el­nö­ki kortesbeszéd-ének vissz­hang­jai – mely­ben a po­li­ti­kus erős es­kü­vés­sel hi­tet tett a nem­ze­ti sors­kér­dé­sek mel­lett –, ami­kor az extörténész az el­ső adan­dó al­ka­lom­mal mó­dot ta­lált ön­nön sza­va­i­nak cá­fo­la­tá­ra. „Az MSZP ál­lás­pont­ja vi­lá­gos; mi a nép­sza­va­zá­son fel­tett kér­dés­re nem­mel vá­la­szo­lunk” – kop­pan­tak sza­vai egy csúf no­vem­be­ri na­pon a Nép­sza­bad­ság­ban.
Nem telt be­le né­hány nap, s fő­nö­ke, a mi­nisz­ter­el­nök ha­mar ész­be ka­pott, hogy ugyan bi­zony ki kel­le­ne hát­rál­ni eb­ből az ele­ve vesz­tes hely­zet­ből – ám ad­dig­ra ké­ső volt. A ké­mény­be már fel volt ír­va ko­rom­mal a jól hall­ha­tó­an ki­mon­dott nem, s bár­mi lesz is de­cem­ber 5-én az ered­mény, Gyurcsány Fe­renc im­már úgy vo­nul be a tör­té­ne­lem­köny­vek­be, mint az a kor­mány­fő, aki­nek volt szí­ve ne­met mon­da­ni az ös­­szes ha­tá­ron tú­li ma­gyar szer­ve­zet, kö­zös­ség es­dek­lő ké­ré­sé­re.
A re­mény-ma­gya­rok és az őket pár­to­lók az el­múlt he­tek­ben szám­ta­lan út­ját vá­lasz­tot­ták a fo­lya­mo­dás­nak, kö­nyör­gés­nek, fo­hász­ko­dás­nak. A ha­tá­ron innenieket meg­szé­gye­ní­tő mí­ves sza­vak­kal, az em­be­ri lé­lek mé­lyé­ről fa­ka­dó rom­lat­lan nyel­ve­zet­tel tár­ták elő szándokaikat, ami­nek az­tán az őket tá­mo­ga­tók nagy­gyű­lé­se­ken, nyílt le­ve­lek­ben, gya­lo­gos za­rán­dok­la­ton és ki tud­ja, még hány­fé­le mó­don ad­tak na­gyobb hang­súlyt. Be­bi­zo­nyo­so­dott: ez a kér­dés már rég nem pár­tok ügye. Ho­gyan is le­het­ne az, ami­kor ab­ban ja­va­részt nem po­li­ti­ku­sok, ha­nem ro­ko­nok, ba­rá­tok, oda­áti te­le­pü­lé­sek vet­tek részt, s amely­ben pél­dá­ul a ma­gyar kor­mány szó­vi­vő­jé­nek, a Nagy­vá­rad­ról át­te­le­pült Lász­ló Bog­lár­nak egy­ko­ri is­ko­la­tár­sai azt ír­ták: „Kér­jük tő­led, tá­mo­gasd a nép­sza­va­zá­son adan­dó IGEN vá­laszt és pró­báld fel­hasz­nál­ni le­he­tő­sé­ge­i­det, kap­cso­la­ta­i­dat, je­len­le­gi tiszt­sé­ge­det lat­ba vet­ni azért, hogy ne csak a Ma­gyar­or­szá­gon la­kó, de a Kár­pát-me­den­ce más or­szá­ga­i­ban élő ma­gya­rok­nak is adas­sék meg a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ság vi­se­lé­sé­nek le­he­tő­sé­ge. Sok si­kert kí­ván­va to­váb­bi mun­kád­hoz, a nagy­vá­ra­di Ady End­re gim­ná­zi­um­be­li osz­tály­tár­sa­id és is­ko­la­tár­sa­id.”
Jég­hi­deg ész és bi­zony kő­szív kell ah­hoz, hogy va­la­ki en­­nyi esen­gés­re to­vább­ra is ne­met tud­jon mon­da­ni. Még azon az áron is, hogy Gyurcsány Fe­renc tud­hat­ja: ne­ki, kor­má­nyá­nak és párt­já­nak jó idő­re tö­röl­ni kell a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek­re szó­ló lá­to­ga­tá­so­kat a nap­tár­ból – mi­ként né­hány he­te, az őt fo­ga­dó tün­te­tés hí­ré­re, Hiller Ist­ván is kény­te­len volt le­mon­da­ni szé­kely­föl­di út­ját. Pe­dig ép­pen­ség­gel kap­tak fi­gyel­mez­te­tő je­let. Ami­kor ki­de­rült, hogy a „nem” sza­va­zat­ra buz­dí­tó kam-­pány­új­ság­ju­kat a szo­ci­a­lis­ták nem más­hol, mint egy székely-udvarhelyi nyom­dá­ban ké­szít­tet­ték – nos, ez volt az a pil­la­nat, ami­kor még ész­be kap­hat­tak vol­na. Ek­ko­ra mér­he­tet­len ci­niz­mus nap­vi­lág­ra ke­rü­lé­se után ugyan­is min­den tisz­tes­sé­ges em­ber mély­sé­ge­sen el­szé­gyel­li ma­gát; Gyurcsányék azon­ban nem tud­tak me­gálljt pa­ran­csol­ni ma­guk­nak.

Mér­he­tet­len ci­niz­mus
Ez több mint hi­ba: Is­ten és em­ber el­le­ni bűn volt – ám a hi­ba mér­té­ke sem le­be­csü­len­dő. Má­ra ugyan­is jó­sze­ri­vel po­li­to­ló­gi­ai köz­hel­­lyé vált, hogy a bal­ol­dal a ma­ga szem­pont­já­ból job­ban járt vol­na, ha nem mond ha­tá­ro­zott ne­met a kér­dés­re. Ehe­lyett – ha már na­gyon nem aka­ró­dzott a jobb­ol­dal­hoz ha­son­ló­an igent mon­da­ni – job­ban tet­ték vol­na, ha fél­váll­ról ve­szik a kér­dést, és pél­dá­ul azt mond­ják hí­ve­ik­nek: min­den­ki­nek a lel­ki­is­me­re­té­re bíz­zák a dön­tést. A sors fin­to­ra­ként vi­szont, ha már így ala­kul­tak a dol­gok, egy­ál­ta­lán nem ki­zárt, hogy a ha­tá­ron tú­li­ak – amen­­nyi­ben a nép­sza­va­zás ered­mé­nyes lesz – a vé­gén még ép­pen Gyurcsány Fe­renc­nek mond­hat­nak kö­szö­ne­tet. Ha ugyan­is túl nagy egyet­ér­tés mu­tat­ko­zott vol­na a pár­tok kö­zött a kér­dés­ben, vagy a vi­ta nem ilyen éles, so­kan ta­lán nem érez­nék en­­nyi­re fon­tos­nak a sza­va­zást – már­pe­dig, em­lé­kez­zünk, a si­ker­hez két­mil­lió igen voks kell. (El­len­pél­da­ként ér­de­mes fel­idéz­ni az Eu­ró­pai Uni­ó­ról szó­ló ta­va­lyi re­fe­ren­du­mot. Ak­kor a nagy­fo­kú ér­dek­te­len­ség­nek az volt az oka, hogy a kér­dés­nek, mi­vel a négy par­la­men­ti párt nagy­já­ból egy­for­mán a csat­la­ko­zás mel­lett ér­velt, nem volt iga­zi tét­je.)
„Akar­ja-e, hogy az Or­szág­gyű­lés tör­vényt al­kos­son ar­ról, hogy ked­vez­mé­nyes ho­no­sí­tás­sal – ké­rel­mé­re – ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­got kap­jon az a ma­gát ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­nek val­ló, nem Ma­gyar­or­szá­gon la­kó, nem ma­gyar ál­lam­pol­gár, aki ma­gyar nem­ze­ti­sé­gét a 2001. évi LXII. tör­vény 19. § sze­rin­ti »Magyar igazolvánnyal« vagy a meg­al­ko­tan­dó tör­vény­ben meg­ha­tá­ro­zott egyéb mó­don iga­zol­ja?” Ez az a kér­dés, ami­re de­cem­ber 5-én vá­la­szol­ni kell. Per­sze az ur­nák­hoz já­ru­lók több­sé­ge nincs tisz­tá­ban e nya­ka­te­kert meg­fo­gal­ma­zás va­la­men­­nyi vo­nat­ko­zá­sá­val és rej­tett je­len­té­sé­vel. A sza­va­zók így nagy­já­ból ar­ról mon­da­nak vé­le­ményt, hogy va­jon – a szó szo­ros ér­tel­mé­ben – ide­gen­be sza­kadt hon­fi­tár­sa­ink ugyan­olyan ma­gya­rok-e, mint mi. Hogy a „ma­gyar szál­lás­te­rü­le­ten” élők­kel szem­ben van­nak-e tar­to­zá­sa­ink, kö­te­le­zett­sé­ge­ink. Hogy a ma­gyar­iga­zol­vány után le­het-e még szo­ro­sabb jog­vi­szonyt te­rem­te­ni a ha­tá­ron túl élő vé­re­ink és az anya­ál­lam kö­zött. Vég­ső so­ron pe­dig ar­ról, hogy a ma­gyar­ság lel­ki egy­sé­ge nem tört-e szét vég­ér­vé­nye­sen Tri­a­non­ban. Nagy, alap­ve­tő nem­ze­ti kér­dé­sek ezek, me­lyek­kel be­csü­le­tes ma­gyar em­ber nem vic­cel, s sem­mi eset­re sem ren­del ilyen-olyan, rö­vid­tá­vú párt­cé­lok alá.
Ami kér­dés te­hát kez­det­ben ál­lam­pol­gár­ság­ról, majd út­le­vél­ről szólt, így lett egy­re in­kább er­kölcs és ha­za­fi­ság dol­ga. Be­lát­hat­ta ezt a Ro­má­ni­ai De­mok­ra­ta Szö­vet­ség ve­ze­tő­je, Markó Bé­la is, aki ugyan so­ha­sem vo­na­ko­dott egy tál­ból cse­resz­nyéz­ni a ma­gyar­or­szá­gi szo­ci­a­lis­ták­kal, most még­is a nép­sza­va­zás mel­lett szó­lalt fel. Sőt, a Ma­gyar Ál­lan­dó Ér­te­kez­let no­vem­ber kö­ze­pi ülé­sén a ti­zen­hat részt-ve­vő, ha­tá­ron in­ne­ni és tú­li szer­ve­zet kö­zül ti­zen­négy alá­ír­ta az „igen”-re buz­dí­tó zá­ró­nyi­lat­ko­za­tot, mely­ről csu­pán két je­len­lé­vő: Hiller Ist­ván és Kuncze Gá­bor SZDSZ-el­nök ke­ze írá­sa hi­ány­zott. So­kan az­óta is áld­ják a nép­sza­va­zás – egyéb­ként vi­ta­tott múl­tú – kez­de­mé­nye­ző­je, Patrubány Mik­lós elő­re­lá­tá­sát, hogy pont mos­tan­ra idő­zí­tet­te a re­fe­ren­du­mot. Ha ugyan­is – lap­zár­tánk után – no­vem­ber vé­gén Ro­má­ni­á­ban nem tar­tot­tak vol­na or­szág­gyű­lé­si vá­lasz­tá­so­kat, s az RMDSZ-nek nem kel­lett vol­na min­den ot­ta­ni ma­gyar sza­va­za­ta ah­hoz, hogy to­vább­ra is par­la­men­ti párt ma­rad­jon, Markó Bé­la ta­lán más­ként nyi­lat­ko­zik. (Töb­ben egyéb­ként fel­ve­tik: a ko­ráb­ban min­den szá­mí­tás sze­rint ku­dar­cos­nak ígér­ke­ző nép­sza­va­zás mö­gött va­ló­já­ban nem is a Ma­gya­rok Vi­lág­szö­vet­sé­ge, ha­nem – a ma­gya­ro­kat így le­já­rat­ni szán­dé­ko­zó – ro­mán tit­kos­szol­gá­lat áll. Ma­gá­tól ér­te­tő­dik, hogy az Utol­só Fi­gyel­mez­te­tés et­től a lég­ből ka­pott, tel­jes­ség­gel el­kép­zel­he­tet­len fel­té­te­le­zés­től ün­ne­pé­lye­sen el­ha­tá­ro­ló­dik.)

Nyugdíjasinvázió?
De lás­suk csak­, a kor­mány mi­ért is el­len­zi a ket­tős ál­lam­pol­gár­sá­got. Gyurcsányék szán­dé­ka­i­nak meg­is­me­ré­sé­hez ki­vá­ló út­mu­ta­tó az a fi­ze­tett hir­de­tés, me­lyet a ka­bi­net – ter­mé­sze­te­sen köz­pénz­ből – he­te­kig meg­je­len­te­tett a na­pi­lap­ok­ban. (Fi­gyel­men kí­vül hagy­va azt az ér­vet, hogy a kez­de­mé­nye­zés pár­to­ló­i­nak kam­pá­nyát ugyan­en­­nyi ál­la­mi fo­rint­ból kel­le­ne tá­mo­gat­ni.) Eb­ből az ös­­sze­ál­lí­tás­ból meg­tud­juk, hogy mi tör­tén­ne, ha hir­te­len több száz­ezer ha­tá­ron tú­li ma­gyar szed­né a sá­tor­fá­ját, és át­te­le­pül­ne Ma­gyar­or­szág­ra. A le­pe­dő­nyi hir­de­tés köz­zé­te­vői csak úgy do­bá­lóz­nak a száz­mil­li­ár­dos ki­adá­sok­kal – me­lyek va­ló­ság­alap­ját kö­zép­is­ko­lai érett­sé­gi, né­mi jó­zan ész és csi­pet­nyi köz­éle­ti ér­dek­lő­dés bir­to­ká­ban ka­pás­ból cá­fol­ni le­het.
Ve­gyünk csak két pél­dát. Ezen ál­ob­jek­tív szá­mít­ga­tás sze­rint 11 és 88 mil­li­árd fo­rint kö­zé rúg­na az az ös­­szeg, ame­lyet a ma­gyar ál­lam­nak több száz­ezer idős­ko­rú át­te­le­pü­lé­se ese­tén nyug­díj­ra ki kel­le­ne fi­zet­nie. Egy pil­la­nat­ra se ve­szít­sük el a fe­jün­ket, ha­nem gon­dol­koz­zunk csak nyu­god­tan. Va­jon azok az éle­me­dett ko­rú kül­ho­ni ma­gya­rok, aki több év­ti­zed után azért hagy­ják oda szü­lő­föld­jü­ket, hogy nyug­dí­juk ide­át va­la­mics­ké­vel na­gyobb le­gyen – nos, ezek az em­be­rek, a jó­val ma­ga­sabb ma­gyar­or­szá­gi árak mel­lett mi­ből vá­sá­rol­nak tö­me­ge­sen la­kást, há­zat?
Vagy néz­zük a fi­a­ta­lo­kat. A szo­ci­a­lis­ták szűk­keb­lű kal­ku­lu­sa sze­rint 6 és 48 mil­li­árd fo­rint kö­zött len­ne az az ös­­szeg, me­lyet az ő la­kás­tá­mo­ga­tá­suk­ra ki kel­le­ne fi­zet­ni. Nos, kér­de­zem én: az át­te­le­pü­lő fi­a­ta­lok kép­ze­let­be­li se­re­ge­i­nek mi­ből tel­ne ar­ra a sok­mil­lió fo­rint­ra, amit ma­nap­ság – a leg­ke­cseg­te­tőbb hi­tel­konst­ruk­ció vagy szocpol mel­lett is – a la­kás­szer­zés­hez be­ug­ró­ként fi­zet­ni kell? Ezek után ba­ga­tell rész­let­kér­dés, hogy a hir­de­tés meg­fo­gal­ma­zó­i­nak volt mer­szük ki­szá­mol­ni: min­den ma­gyar adó­fi­ze­tő­nek éven­te pon­to­san 157 ezer fo­rin­tot kel­le­ne be­fi­zet­ni a kö­zös kasszá­ba. Tet­ték ezt úgy, hogy az elő­ző mon­dat­ban még na­gyon is moz­gó ös­­szeg­ről: 32 és 502 mil­li­árd fo­rint kö­zöt­ti több­let­adó-be­vé­tel igé­nyé­ről szól­tak. Mi több, fi­gyel­men kí­vül hagy­ták a tényt, hogy­ha több száz­ezer át­te­le­pü­lő­vel kel­le­ne szá­mol­ni, on­nan­tól fog­va ja­va­részt ők is az adó­fi­ze­tők so­rát gya­ra­pí­ta­nák. Az elem­zé­sek sze­rint ugyan­is ha át­te­le­pü­lés vár­ha­tó, ak­kor is fő­ként a mun­ka­ké­pes ko­rú­ak ér­kez­né­nek – akik ke­vés­bé ven­nék igény­be a szo­ci­á­lis el­lá­tó­rend­szert, vi­szont adók- és já­ru­lé­kok for­má­já­ban nem kis ös­­sze­get fi­zet­né­nek az ál­lam­kasszá­ba.
Egyéb­ként meg mi­cso­da kal­ku­lus az, amely­be nem szá­mol­ják be­le az ő kép­zé­sük­re for­dí­tott ös­­sze­ge­ket – me­lye­ket a ma­gyar ál­lam ér­te­lem­sze­rű­en meg­spó­rolt –, és azt a pénzt, amely min­den ket­tős ál­lam­pol­gár­ság után a ma­gyar ál­lam­kasszá­ban ma­rad­na (a stá­tus­tör­vény ked­vez­mé­nye­it ők nem ve­het­nék igény­be)? En­­nyi szá­mol­ga­tás után már csak egyet­len kér­dés ma­rad: ha a ma­gyar ál­lam­nak min­den egyes pol­gár csak újabb anya­gi te­her, ak­kor va­jon mi­ért igyek­szik bár­ki is ser­ken­te­ni a ha­zai nép­sza­po­ru­la­tot? Nem az a jobb, ha mi­nél ke­ve­seb­ben va­gyunk?

- Zs. Zs. -


Kapcsolódó cikkek:
Az európai gyakorlat
Kisebbségvédelem és a magyar állampolgárság


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”