Világháborúk előtt és után
Rizikó (2005. február) Milyen érzés lehet a Közel-Keletet és Afganisztánt feláldozni Izlandért és Grönlandért cserébe? Védhetők-e Európa déli és keleti végei? Győzelmet arathatnak-e a vörösök a sárgák felett? Ausztrália vagy Afrika biztosít-e stabilabb utánpótlási hátteret ázsiai előrenyomulásunkhoz? A fenti kérdésekkel legtöbbünknek éles helyzetben valószínűleg sosem kell megbirkóznia élete során, hacsak nem lesz belőlünk amerikai elnök, vagy kínai pártfőtitkár (márpedig nem lesz). Megelőzendő a világpolitikai jelentéktelenségünkből eredő esetleges frusztrációnkat, még mindig összeülhetünk néhány barátunkkal/ellenségünkkel rizikózni, hogy egy játéktábla fölött kontinensek és nemzetek sorsáról döntsünk. Adott egy világtérkép, 42 mezőre osztva. Ezek elnevezése sajátos logika szerint történt, hol országneveket viselnek, hol pedig földrajzi régiók neveit. Európát például Dél-Európából, Nyugat-Európából, Észak-Európából, Nagy-Britanniából, Izlandból, Skandináviából és Ukrajnából áll össze – e nagyvonalú határfelosztás szerint elhelyezkedését tekintve hazánk Észak-Európához tartozna, míg például a balti államok és Oroszország európai része Ukrajna néven futna. Az oroszokra Ázsiában is rájár a rúd, említés sem esik róluk, a hagyományosan hozzájuk köthető területek többek között az Urál és a Szibéria nevet kapták. Az egyes országok mellett a játék során fontos szerepet játszanak még a különféle küldetés-kártyák, illetve a haderőnket jelképező gyalogsági, lovassági és tüzérségi figurák, hat különféle színben. A „lehet-e gyalogsági rohamot sikerre vinni tüzérséggel szemben?” jellegű hadelméleti viták elkerülése érdekében az egységek csak menynyiségi értékükben különböznek, egy lovas 5, egy ágyú 10 talpassal ér fel. Hogy ki lesz a győztes? A játék ősváltozatában a „csak egy maradhat” nemes elve alapján az egységes világnemzet megteremtéséig, ellenfeleink teljes kiirtásáig folyt a küzdelem. Természetesen ma is játszhatunk az evolúciós végkifejletig, de az emberibb léptékű játékidő, illetve a nagyobb változatosság igénye miatt legtöbbször a játék kezdetén kisorsolt, a vetélytársak előtt ismeretlen küldetés-kártyá(i)nk teljesítése jelenti a győzelmet. Ma itthon a játéknak két kiadása a legelterjedtebb, a Rizikó, illetve a közelmúltban a polcokra került Rizikó Deluxe („luxus” mivolta nem a kivitel minőségére utal, az eredetihez hasonlóan ebben is fröccsöntött figurákkal vonulhatunk hadba, ugyanakkor szerencsére nem is kerül többe). A két változat között jó néhány különbséget fedezhet fel a szemfüles megfigyelő. A korábbi kiadásban egy-egy küldetést kell teljesíteniük a játékosoknak (mint például a fekete figurák teljes kiirtása, vagy 24 mező birtoklása), az újabb változatban 4-4-et, minden nehézségi fokozatból (százados, őrnagy, ezredes, tábornok) egyet (2 sziget kör eleji birtoklásától az 5 különböző kontinensen megvalósított egy-egy hódításig). A Rizikóban az összegyűjtött utánpótlás-kártyák esetében szerepe volt annak, hogy azokon 3 gyalogos, 3 lovas, 3 ágyús figura feszített-e, esetleg mindhárom kártya különböző volt (ez utóbbi biztosította a legnagyobb új erőket), a Rizikó Deluxe-ban viszont már a kártyák beváltásának sorrendje a meghatározó, az elsőként beváltó hadvezér 4, a második 6, a harmadik 8 egységgel lesz gazdagabb, és így tovább. Eredetileg a játék kezdetén kisorsolásra kerültek az egyes területek, meglehetősen szétszórt, de épp ezért izgalmasabb nyitóportfóliót eredményezve, az újabb változatban már egymás után raknak le a játékosok egy-egy figurát a szabad mezőkre, már kezdetben is jelentősebb összefüggő birodalmakat létrehozva. A játékmezőn is történt egy hajszálnyi változás, a korábbi, hazánkban elterjedt készlet térképén lemaradt a Kelet-Afrikát a Közel-Kelettel összekötő tengeri útvonal ami könnyebben megközelíthetővé, ezáltal valamivel nehezebben védhetővé teszi a fekete kontinenst. A boltokban 7000 és 9000 Ft közötti áron kapható (Amerikában persze 4000 forintnyi zöldhasúért beszerezhető) Rizikó nehezen megjósolható kimenetelű, kiegyensúlyozott játék. A túlzottan megerősödő diktátorok ellen óhatatlanul összefognak a szent világbékét zászlajukra tűző riválisaik és helyrebillentik az erőviszonyokat. A rejtett feladat-kártyák miatt egy teljesen reménytelennek tűnő helyzetben lévő játékos is közölheti egy váratlan pillanatban, hogy nincs értelme tovább erőltetni az egészet, mert tulajdonképpen ő már minden feladatát teljesítette. A Monopoly-hoz hasonlóan itt is komoly játékelméleti disputa folyik A Stratégiáról, így többek között arról, hogy a támadó vagy a védekező pozíció jelent-e előnyösebb helyzetet. Egy princetoni számítógépes kutató, mellesleg ex-teológus (és a va-lószínűségszámítás törvényei) szerint például az egy-az-egy-elleni küzdelmeket 36 esetből 15-ször a támadó, 21-szer a védő nyeri. Egy-egy Rizikó-összecsapásra rengeteg alkalom nyílik, bár a legfeljebb 6 résztvevő akadályt jelenthet nagyobb társaságban. Személyes praxisunkból a legemlékezetesebb Rizikó-parti egy százéves, valaha szebb napokat látott pesti belvárosi ház udvarán zajlott, egy csillagfényes nyári éjszakán. A küzdelmeknek otthont adó, az udvar közepén felállított asztalt körben fáklyák és mécsesek világították meg, s az ütközetekhez Wagner szerzeményei biztosítottak kellően drámai aláfestést, ráadásul a szomszédok is mesébe illően megértőnek bizonyultak. De szintén maradandó élményt jelentenek tátrai összecsapásaink is, ahol az egész napos síelést követően, az éjszakai bulik előtti bemelegítés keretében vonultunk vissza lakosztályunkba egy-egy világháború erejéig. Végül személyiségfejlődésünk szempontjából sem elhanyagolható értékkel bír, hogy kellő önuralommal viseljük, amikor riválisunk veszteség nélkül söpör végig egész kontinenseken, vagy ha mindvégig póker-arccal titkolt küldetésünk egyetlen rossz kockadobáson bukik el...
|