– Le­het, hogy fur­csa nyi­tás ez a kér­dés, de ho­gyan lá­tod azt az idő­sza­kot, amely­ben L. Si­mon Lász­ló ve­zet­te a FISZ-t?
– Előbb el­mon­dom, ho­gyan ke­rül­tem kö­zel a szer­ve­zet­hez, az­tán azt, hogy mit lát­tam. A Jó­zsef At­ti­la Kör tá­bo­rá­ban vol­tam egyik nyá­ron. Még nem vol­tam FISZ-tag, és ar­ról sza­vaz­tunk, hogy be­ol­vad­jon-e a FISZ a má­sik fi­a­tal író­szer­ve­zet­be. A je­len­lé­vők több­sé­ge ez el­len fog­lalt ál­lást. Em­lék­szem, ek­kor Si­mon La­ci azt mond­ta, hát jó, ak­kor te­hát nincs más dol­gunk, mint egy na­gyon jó dol­got csi­nál­ni a FISZ-ből. És ak­kor ko­moly mun­ka kez­dő­dött: meg­csi­nál­tuk a Szép­iro­dal­mi Fi­gye­lőt, amely az­óta szin­te ki is nőt­te ma­gát a FISZ-ből, az­tán foly­tat­tuk a pá­lya­kez­dő­ket be­mu­ta­tó FISZ-könyvek so­ro­za­tot, sőt, meg­több­szö­röz­tük a meg­je­lent köny­vek szá­mát. In­dult egy má­sik, Hortus Conclusus cí­mű so­ro­zat is, ezek af­fé­le élet­mű­ösz­­szeg­zé­sek. A tag­ság fo­lya­ma­to­san bő­vült, La­ci sok­fé­le fó­ru­mon kezd­te hal­lat­ni a hang­ját.
– Ne­héz lesz foly­tat­nod ezt a ten­den­ci­át?
– Úgy is fo­gal­maz­hat­nék, hogy ez az én ke­resz­tem. Nem tu­dom, hogy ne­héz lesz-e. Fi­a­tal va­gyok, de az a faj­ta, aki­re rá le­het mon­da­ni, hogy szo­ba­tu­dós. Ne­he­zen ve­szem rá ma­ga, hogy publikus kö­zeg­ben mo­zog­jak.
– Mit is csi­nál egy fi­a­tal szo­ba­tu­dós ma­nap­ság?
– Könyv­tá­ra­zik, ol­vas, ír, kon­fe­ren­ci­ák­ra jár – és köz­ben rá­kény­sze­rül ar­ra, hogy már ne csak a könyv­tár­szo­ba négy fa­la vissz­han­goz­za gon­do­la­ta­it.
– Kri­ti­kai mun­ka?
– Hát igen, az­zal kezd­tem. De, ahogy ezt Szil­ágyi Már­ton mond­ta, min­dig el­jön egy bi­zo­nyos idő, ami­kor vá­lasz­ta­ni kell: kri­ti­ka vagy iro­da­lom­tör­té­net. Nos, én kri­ti­kát egy­re ke­ve­seb­bet írok; az ön­ma­ga egy tel­jes em­bert igény­lő te­vé­keny­ség, sőt, más mű­faj.
– Van olyan kor­szak, ami szak­te­rü­le­ted­nek ne­vez­he­tő?
– Igen, a XIX. szá­zad vé­gé­nek, az el­múlt szá­zad leg­ele­jé­nek ma­gyar lí­rá­ja.
– Nem a leg­iz­gal­ma­sabb idő­szak. Vaj­da, Re­vicz­ky, Komjáthy… ki van még?
– Igen, ők, meg az olya­nok, akik­ről ren­des em­ber nem is hal­lott. Va­ló­ban holt­idő ez, amely­ben meg kell küz­de­ni ren­ge­teg rossz vers­sel, ám iga­zi fi­nom­sá­go­kat is fel le­het fe­dez­ni, s nem ép­pen az em­lí­tett szer­zők tol­lá­ból. De még egy ér­de­kes dol­got vet­tem ész­re. A FISZ nem­rég meg­hir­de­tett egy pá­lyá­za­tot hu­szon­nyolc év alat­ti, kö­tet nél­kü­li szer­zők ré­szé­re, pró­za-, vers- és drá­ma­-ka­te­gó­ri­á­ban. Sze­ren­csé­re sok a je­lent­ke­ző, több száz pá­lyá­zat ér­ke­zett. De a lé­nyeg, hogy a mö­gött az al­ko­tói kí­vá­na­lom mö­gött, ami a be­ér­ke­zett ver­se­ken át­su­gár­zik, még min­dig a XIX. szá­zad vé­gé­nek stí­lus­igé­nye áll. Va­la­hogy még min­dig azt tart­ják iro­da­lom­nak, amit ak­kor tart­hat­tak, az ér­zel­mes al­ma­nach-lí­ra, a bie­der­mei­er vagy az ér­zé­keny­ség ro­man­ti­ka utá­ni új­ra­é­le­dé­sét.
– Egy el­mé­le­ti em­ber ho­gyan fog­ja meg­áll­ni a he­lyét egy olyan sze­rep­ben, amely bi­zo­nyos prag­ma­tiz­must igé­nyel? Még az iro­da­lom­po­li­ti­ká­ba is be­le kell foly­nod.
– Már be­le is foly­tam. Nyi­lat­koz­tam pél­dá­ul a fo­lyó­irat-tá­mo­ga­tá­si ano­má­li­ák­ról. Tu­dom, hogy ez egy tel­je­sen más sze­rep, de a ta­gok ér­de­ke­it kép­vi­sel­nem kell, és ál­lást kell fog­lal­nom a tag­ság ne­vé­ben – még ha eb­ben az ügy­ben er­re egy­re ke­ve­sebb le­he­tő­sé­gem is van. Meg­von­ták ugyanis tő­lünk a jo­got, hogy a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Alap szak­mai kol­lé­gi­u­ma­i­ban je­löl­hes­sünk em­be­re­ket. Utó­lag ér­te­sül­tünk ró­la, nem volt va­la­mi fel­eme­lő él­mény.
– Me­lyek a hos­­szabb tá­vú ter­vek?
– Ter­mé­sze­te­sen a ta­gok szá­má­nak to­váb­bi nö­ve­lé­se. Az­tán gond­nak tar­tom, hogy nin­csen a FISZ-nek olyan fo­lyó­ira­ta, amely­ben a má­sutt még nem pub­li­kált pá­lya­kez­dők meg­je­len­het­nek. Van per­sze a Szép­iro­dal­mi Fi­gye­lő, de az egy szem­le: ott csak má­sod­köz­lé­sek je­len­nek meg, első közlésben csak kri­ti­kák. A kri­ti­ku­sa­ink­nak ez per­sze jó. Az­tán sze­ret­ném, ha még több ha­tá­ron tú­li je­len­ne meg a FISZ-könyvek so­ro­zat­ban. És azt sem sza­bad el­fe­lej­te­ni, hogy a FISZ volt az el­ső ma­gyar­or­szá­gi fi­a­tal író­szer­ve­zet, amely le­he­tő­vé tet­te a ha­tá­ron tú­li­ak tel­jes jo­gú tag­sá­gát is. De en­nek nem csu­pán mo­rá­lis sze­re­pe van: a fi­a­tal er­dé­lyi­ek kéz­ira­tai szin­te mind ki­tű­nő­ek, so­kat nyer ve­lük a so­ro­zat.
– Csak er­dé­lyi­ek je­len­tek meg ed­dig?
– Igen, de ezen ter­mé­sze­te­sen igyek­szem majd vál­toz­tat­ni. Re­mé­lem, fog is si­ke­rül­ni, hi­szen az előbb em­lí­tett pá­lyá­zat­ra ér­kez­tek jó, kö­tet- és díj­esé­lyes kéz­ira- t­ok a Kár­pát-me­den­ce más te­rü­le­te­i­ről is. És még egy ész­re­vé­tel eb­ben a té­má­ban. Úgy gon­do­lom, hogy a kül­ho­ni iro­dal­mi mű­he­lyek sok­kal élet­ké­pe­seb­bek, mint a ma­gyar­or­szá­gi­ak. És itt nem csak Er­dély­re gon­do­lok, ilye­nek van­nak szép szám­mal Fel­vi­dé­ken, Kár­pát­al­ján és a Vaj­da­ság­ban is. Mi ta­lán már el is fe­lej­tet­tük, mi­lyen az, ami­kor van igény iro­da­lom­ra. Oda­át még tud­ják, hogy a ma­gyar nyel­ven írott művek iden­ti­tás­meg­tar­tó for­rá­sok.
– Itt min­dig a pénzt je­lö­lik meg el­ső­re, ami­kor az iro­da­lom­te­rem­tés gát­ló té­nye­ző­i­re kér­dez­nek rá. Oda­át nincs pénz – és még­is van iro­da­lom?
– Igen, ez ér­de­kes hely­zet, de így van. En­nek el­le­né­re va­ló­ban igaz, hogy min­den kul­tú­ra a pénz­zel függ ös­­sze. Egy­re ke­ve­sebb pénz­ből kell gaz­dál­kod­nunk, a fi­nan­szí­ro­zás meg­újí­tá­sát cél­zó ter­vek nin­cse­nek, pe­dig a vi­lág egyet­len ma­gá­ra va­la­mit is adó szeg­le­té­ben tá­mo­ga­tás­füg­gő a kul­tú­ra (nem pe­dig pi­a­ci té­nye­ző). És a pénz­ről ma­gá­ról azért be­szé­lünk ilyen so­kat, mert nin­csen. Azon túl, hogy éle­tünk­kel és vé­rünk­kel oda­ál­lunk, so­kat nem tu­dunk ten­ni.