Nem va­gyok én apá­ca / Nem él­he­tek be­zár­va – éne­kel­te Zalatnay Ci­ni évek­kel ez­előtt. Per­sze ak­kor még nem sej­tet­te, hogy „mi az hogy! Na­gyon is!” (vö. má­sik klas­­szi­kus). A le­tűnt pop­dí­vát ugyan­is há­rom év le­töl­ten­dő sza­bad­ság­vesz­tés­re ítél­te a bí­ró­ság, jog­erő­sen nagy kárt oko­zó csa­lás mi­att. Tör­tént ugyan­is, hogy ne­ve­zett csil­la­gunk­nak kel­lett vón egy kis pénz, úgy száz­öt­ven milka. A pénz ripsz-ropsz ös­­sze­jött ma­gán­sze­mé­lyek­től. Csak Ci­ni épp el­fe­led­te azt – il­let­ve ab­ból 100 mil­li­ót – vis­­sza­ad­ni jo­gos tu­laj­do­no­suk­nak. A fő vád 43 rend­be­li csa­lás, e mel­lé jött még egy kis ma­gán­ok­irat-ha­mi­sí­tás, jo­go­su­lat­lan pénz­in­té­ze­ti te­vé­keny­ség és hi­tel­sér­tés. Az ered­mény há­rom év le­töl­ten­dő. Per­sze saj­nál­juk a mű­vész­nőt, amint könnyei közt mor­mol­ja a szá­nom-bá­no­mot. De azt is tud­juk: sír­ni csak a győz­tes­nek sza­bad.