A történelem legyintése (2004. november) „(…) Bächer védelmébe vette a hölgyet, igyekezett tőle távol tartani a vele szemben lévőket, amikor – amint ő mondja – »egy fotós három centiméternyire az arcához« dugta a gépét. Ő rálegyintett a gépre, ami a történtek hevével talán magyarázható, de utólag mégis nagyon bántja. Minden erőszak undorítja, mondja újságíró kollégánk. Az általa nem ismert fotóriportertől ezért ezúton kér elnézést.” (Népszabadság, 2004. október 30.) És még mondjuk, hogy az embereket nem érdekli a történelem. Pedig manapság a történelem hűvös fuvallata járja be Budapest utcáit, és időnként meg-meglegyinti a harmadik köztársaság dolgozó népét. A Magyar Nemzet fotóriporterét például Bächer Iván publicista képében legyintette meg, aki a „történtek hevében” szemlátomást képtelen volt uralkodni az indulatain, és – mondjuk így – támadólag lépett fel az őt orvul lefényképezni akaró MN-munkatárssal szemben. Természetesen nem kezdünk most fotósgyilkos kommunistákról vizionálni és a magáról megfeledkezett újságíró látványos megmozdulásán nyáladzani. Úgyis megteszik majd helyettünk mások. Bächer tette ugyanis nem önmagában érdekes, hanem – talán úgy, mint anno Medgyessynél a fogatlan ember – egy jelkép. Annak az indulatnak a jelképe, amellyel a harmadik köztársaság szocialistái védelmezik – szó szerint foggal-körömmel – újrafelfedezett hőseiket. A Ságvárikat, Károlyikat, Jászaikat. A véleményformálók belátták, hogy ha már Nagy Imrével nem nagyon tudnak mit kezdeni, a hősöket maguknak kell iparilag előállítaniuk. Egy Károlyi például kiválóan alkalmas erre. Előkép lehet ő, az első magyar köztársaság kétes erényű, ellenben úriember miniszterelnöke prófétára találhat a harmadik magyar köztársaság kétes erényű, ellenben úriemberként tetszelgő fejében (akinek egyébként más mellett a magyar köztársaságok sorszámmal való franciás aposztrofálását is köszönheti a magyar politikai közbeszéd). Lesz végre egy ünnep – gondolják –, amikor a legfőbb szónok lelkiismeret-furdalás nélkül állhat ki szónokolni a pódiumra. Lesz egy nap, amikor nem kell majd magyarázkodni, hanem egy tiszta ember vitathatatlan erényeiről szólhat a beszéd, a fákon meg békésen madarak csiripelnek majd. Viszont Magyarország a vitatott történelmi személyiségek országa, és borítékolhatjuk, Károlyi sem ússza meg tüntetések nélkül az elkövetkezendő száz évben. Az „első köztársaság” ügyefogyott és (az utólag történtek fényében mindenképpen) érdekes hazafiúi érzelmekről tanúságot tevő miniszterelnökét példának állítani hiba. Ezt pedig valahol a lelkük mélyén ők is érzik, ahogy Bächer Iván is érezte azon az októberi estén.
|