|
|
| Tokaji Fordítás, pesti lacikonyha
Borbarátok Pesten és Budán (2004. október) A hagyományos szeptemberi időpontban megrendezett, várbeli XIII. Bor- és Pezsgőfesztiválnak idén új kihívással, a Felvonulási tér Borfalujával is meg kellett küzdenie. Kollektívánk ott járt, kóstolt, pezsgett mindkét eseményen. Borászberkekben már a nyáron felizzottak a kedélyek, amikor is kiderült, hogy a Felvonulási téren első alkalommal megrendezendő Borfalu szervezői is a Bor- és Pezsgőfesztivál megszokott hétvégéjére időzítették bemutatkozásukat. A Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. pert helyezett kilátásba a Borfalu szervezői ellen, annak jellegbitorló mivolta miatt, a jelentősebb borász-szervezetek pedig elhatárolódtak a városligeti történésektől. A Várban a helyzet változatlan Tavalyi last minute tapasztalatainkból okulva idén időben érkezünk a Várba. A belépővásárlást még mindig nem sikerült teljesen problémamentessé tenni, a különböző jegyárusító pavilonoknál kialakult sorok meglehetősen nagy szórást mutatnak, míg az egyiknél negyedórát kelle várni, addig a szemfülesebbek 2 perc alatt megkaphatják kóstolópoharukat és két kóstolójegyüket 1200 Magyar Forint ellenében. A csuklókra a Szigetet idéző narancssárga karszalag kerül, majd nekivágunk az első küldetésnek, a további kóstolójegyek felhajtásának. A kapukon belül a korábbi években megszokott zsúfoltság fogad, pedig mintha idén is nőtt volna a fesztivál által belakott terület. Kitartó keresgélés után sikerül találnunk egy információs pultot és beszerezni még párat a 80 forintos egységárú tikettekből.
| Egyszerű vonalvezetés |
A Budai Vár teraszain pezseg az élet, a nagyszínpadon a Benkó Dixieland ad koncertet, néhány felkapottabb termelőt szabályosan ostrom alá vesz a nagyérdemű, máshol még arra is van idő, hogy a kíváncsi borbarát pár szót váltson a portékáját kínáló borásszal. A tömeg egyik domináns hullámát követve a tokaji pincészeteknél kötünk ki, a Babits-Pincészet borlapját böngészve megakad a szemünk egy Tokaji Cuveén (Kincsem-dűlő), s a nagykönyvek jótanácsai ellenére elcsábulunk: egy viszonylag könnyed édes borral indítunk, amatőr ízlelőbimbóink megelégedésére. Közben az egyik szomszédos pavilonnál megismerkedünk a Tokaji Fordítással, ami csak számunkra jelent újdonságot, a Tokaj-Hegyalján komoly hagyományokkal bír, hogy kiáztatják az aszúszemeket fehérborban. Vérszemet kapunk, rögtön két pincészet Fordításából is kóstolót kérünk, hogy összemérhessük őket. A Lenkey Család Fordítása jó, a Heidrich Pincéé pedig nagyon jó, mindkettő az aszúkra emlékeztet, de könnyedebb és játékosabb a Borok Királyánál. Néhány ízsemlegesítő falatka után némiképp más vizekre evezünk, a Szent György-hegyi BioVitis Pince szürkebarátjával folytatjuk, ami nem is okoz csalódást fanyarabb, de mégis gyümölcsös ízével. A töki Nyakas Pince pultjánál díszes oklevél hirdeti Budai Selection Chardonnay Barrique boruk párizsi diadalát, talán ennek íze illik legjobban a kissé már hűvösre forduló koraőszi este hangulatához. Hirtelen fellelkesülésből kísérletet teszünk egy hamarosan induló borszaklap előfizetésére (egy adatlap kitöltését követően ígéretet kapunk, hogy napokon belül telefonon megkeres majd munkatársuk, de azóta is hiába várjuk hívását), majd búcsúzóul még teszünk egy látogatást a magát „a kékfrankos fővárosaként” hirdető soproni Lővér Pince standjánál, ahol rendkívül praktikus módon 1 kupon ellenében mérnek tényleg épp csak kóstolónyi mennyiséget is, a máshol alapértelmezett fél-egy decivel szemben. Testes Cabernet Sauvignonuk így is rendesen a fejünkbe száll, még a Lánchídon sétálva is érezzük hatását, miközben a kezükben fesztiválos poharat himbáló, andalgó párokat kerülgetjük.
Olcsót drágán
Nem egészen 48 órával később a Demszky Gábor fővédnökségével megrendezett Felvonulási téri első magyar borfalut veszszük célba. A bejutás itt zökkenőmentesebb, egyrészt a sok pénztárnak, másrészt a kevésbé sok vendégnek köszönhetően. Talán az eltúlzott áraknak, esetleg a nagyvárosi hangulatnak, vagy a Borfesztivál elszívó hatásának következménye, hogy tapasztalataink szerint nem túl sokan keresték fel a kevésbé ismert szőlősgazdák újdonsült seregszemléjét. Finom vonalvezetésű, a várbelinél szebben megtervezett pohár jár a VI. kerületi sétához, de ez az egyetlen kellék, ami öreg pincék tölgyfahordós hangulatát idézi. Nem nevezhető különösebben gasztronómiai enteriőrnek az ING Bank és az egykori MSZOSZ-székház árnyékában lekerített flasztersáv sem. A május elsejéket idéző helyszínen ezúttal a Fradi-Újpest összecsapások elengedhetetlen kelléke, az acélkordon tartja távol a nem fizető vendégeket, a megtermett szekuritisek is a focimeccs-vonalat erősítik. A Felvonulási tér kétségtelen előnye ugyanakkor, hogy tágasak a standok, nem kell egymás sarkára taposni és akár ülve is elfogyaszthatjuk itókánkat. Hogy mit keres a lángossütő meg a fagyis lakókocsi a helyszínen, azt mindaddig csak találgatjuk, míg tanúi nem leszünk egy markáns, „Na srácok, helló, én elmegyek fagyizni, amíg ti boroztok!” állásfoglalásnak. A közönség meglehetősen vegyes, az atlétás-baseballsapkás arcoktól az elrévedő tekintetű, középosztálybeli értelmiségiekig sokféle ember előfordul. Leszámítva a borok Suzukiját előállító etyeki Lics pincészetet, egyedül Szeremley Huba az ismert (és elismert) borász gondolta úgy, hogy helye van városligeti sokadalomban. A földmíves, szőlőmíves alakulat székházát kilóra megvásárló hobbikertész neve nem csak a lapok beharangozó cikkeiben jelent meg, pincészete önálló pulttal teszi tiszteletét a mustrán. Mi azonban csalható szimattal a zánkai Lídia borház standjánál várjuk a megváltást. Vesztünkre. A késői szüretelésű olaszrizling ár-érték aránya olyan kibékíthetetlen ellentétbe keveredett egymással, hogy még a ráküldött tűrhető villányi vörös sem tudta csillapítani a konfliktust. Az ezerforintos jegy és az 50 forintos kóstolójegyek egyébként is azt a csalóka látszatot keltik, hogy spórolunk a Borfesztivál áraihoz képest, de a jobb borokért elkért egész kötegnyi tikett gyorsan kijózanít. Még ezt is übereli a lacikonyha, ahol két csoffadt csirkecombért, egy adag hasábburgonyáért és némi kovászos uborkáért 1900 forintot kérnek el, egy szál sült kolbászt 800 forintért vesztegetnek. A negatív ingerek áradatát némiképp ellensúlyozza a Száztagú Cigányzenekar virtuóz produkciója és Pálinkás János pincészetének jól sikerült Cabernet Sauvignonja. Más pincészeteknél az ízletes borban rejlő örömöket sikerrel vágják tönkre a kiszolgálás minőségével: mielőtt Budányi János Hegyalja Kincse fantázianevű, '95-ös édes szamorodniját töltetnénk poharunkba, megkérjük a pultnál tüsténkedő hölgyet, hogy öblítse ki belőle a vörösbor nyomait. Az aszszonyság gyors pillantást vet a pohárra, majd megnyugtat, nem kell öblíteni, hiszen „ez így van engedélyezve”. A szamorodni amúgy eszményi, nekünk ez ízlett a legjobban a Borfaluban. A hatóságok iránti nagyrabecsülésünket kívánjuk kifejezni, amikor megjegyezzük, hogy a negyven kiállító pincészet között egyedüli beavatkozóként standot foglalt magának a VPOP is. Végre egy parancsnokság, mely felismerte a kapcsolódó jelenlétben rejlő pr-lehetőségeket, egyszersmind üzent az alvilágnak: rajta a szemünk minden zárjegy nélküli palacknyakon. A Borfaluból távozóban az egyik elégedetlen kolléga a pohár rituális összetörését indítványozza, de aztán hagyja magát lebeszélni e szigorú ítéletről.
Summa summarum
Minden jó, ha jó a vége: mindkét borászati rendezvény illetékesei elégedetten nyilatkoztak az idei forgalomról, a Borfesztiválra 70 ezren látogattak ki (60 ezren a Várba, 10 ezren Szentendrére), a Borfalu esetében többtízezer látogatóról beszélnek a szervezők. Erősen szubjektív álláspontunk szerint a Borfesztivál és a Borfalu összehasonlításából egyértelműen előbbi kerül ki győztesen, de utóbbi is örülhet részsikereknek, például az on-line jelenlét és az arculati elemek kidolgozottsága terén.
|
Kapcsolódó cikkek: Flakonosok népe
|
|
|
|
|
|