Le­gyünk túl ha­mar a ne­he­zén, és is­mer­ked­jünk meg egy ki­csit a saj­tó­ban csak a leg­ele­gán­sabb és leg­drá­gább ma­gyar­or­szá­gi lu­xus­szál­lo­da­ként em­le­ge­tett Gre­sham­-pa­lo­ta tör­té­ne­té­nek né­hány pil­la­na­tá­val. Most na­gyon ki­áb­rán­dí­tó le­szek, le­het ké­szí­te­ni a záp­to­já­so­kat: Medgyessy Pé­ter­rel mind­össze­sen egyet­len­egy hi­ba van, még­pe­dig az, hogy je­len­leg ő a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság mi­nisz­ter­el­nö­ke. Mi baj len­ne Medgyessyvel, ha egy len­ne a sok tu­cat bu­ta és bol­dog­ta­lan ma­gyar mil­li­ár­dos kö­zül? Mi­ért ne lob­biz­hat­na bár­hol, bár­mi­kor és bár­ki­nek? Mi­ért ne utaz­hat­na oda és an­­nyi­szor, aho­vá és amennyi­szer csak akar? Mi­ért ne hasz­nál­hat­ná ré­gi kap­cso­la­ta­it, és ré­gi kap­cso­la­tai mi­ért ne hasz­nál­hat­nák őt? Fe­ke­te gaz­da­ság, szür­ke öl­töny, fe­hér gal­lér, nem foly­ta­tom, tes­sék néz­ni va­sár­nap ebéd után és mi­se előtt mond­juk a Walker, a te­xa­si ko­pó cí­mű so­ro­za­tot, a meg­fe­le­lő ta­nul­ság meg­fo­gal­ma­zá­sa nem fog túl sok ka­ló­ri­át el­von­ni a táplálékfeldolgozástól.
Medgyessy csak Sop­ron óta nem tar­to­zik a ked­ven­ce­ink kö­zé, ad­dig nem volt más, mint egy gyár­tá­si hi­bás, de et­től ta­lán még bá­jo­sabb, bum­for­di be­szé­lő bá­bu. Volt jobb is, lesz jobb is, de el­fért. Medgyessy meg­ha­tó sop­ro­ni üd­vöz­le­te azon­ban meg­érin­tett min­ket, és per­sze csak kép­ze­let­ben, de el­ső örö­münk­ben és fel­in­du­lá­sunk­ban sze­ret­tünk vol­na táv­ira­tot fel­ad­ni, mely­ben egyet­len szó állt vol­na csu­pán: a ti­éd. Az­tán még­is ma­radt a ké­pes­lap, azt le­het hos­­szan né­ze­get­ni, polc­ra, ab­lak­ba ki­ten­ni és job­ban is il­lik hoz­zánk. A stí­lus ugye ma­ga az em­ber, vagy va­la­mi ilyes­mi, ré­gen volt az a fran­cia érett­sé­gi, csak a cham­pagne ma­radt be­lő­le. Tisz­te­let­tel meg­kö­szön­tük hát fi­gyel­mes ked­ves­sé­gét és ha­son­ló jó­kat kí­ván­tunk a mi­nisz­ter­el­nök úr­nak.
És most ak­kor jö­het a Gre­sham. A Lánc­híd pes­ti híd­fő­jé­vel szem­ben, a Hild Jó­zsef ter­vez­te klas­­szi­cis­ta Nákó-palota he­lyén 1903–1906 kö­zött a Gre­sham Élet­biz­to­sí­tó Tár­sa­ság meg­bí­zá­sá­ból egy min­den szem­pont­ból mo­dern pa­lo­tát épí­tet­tek. A Gre­sham­-pa­lo­tán (sze­ren­csé­re most, a fel­újí­tás után is, sőt) a sze­ces­­szi­ós épí­tő­mű­vé­szet majd min­den jel­lem­ző stí­lus­je­gyét meg­ta­lál­hat­juk. Így a ko­vá­csolt­vas pá­vás ka­pu­kat, a ma­da­ras és vi­rá­gos or­na­men­ti­ká­val dí­szí­tett kor­lá­to­kat, a má­zas ke­rá­mia bur­ko­la­to­kat, a szí­nes mo­za­i­ko­kat, üveg­ab­la­ko­kat, és a több­ször át­raj­zolt, egy­re já­té­ko­sabb, me­rész és moz­gal­mas hom­lok­za­tot. Az ak­ko­ri­ban Fe­renc Jó­zsef­ről el­ne­ve­zett tér és a pes­ti kor­zó nagy­vi­lá­gi vagy min­den­áron nagy­vi­lág­inak lát­sza­ni aka­ró pro­me­nád­ja fö­lé ma­ga­so­dó pa­lo­ta föld­szint­jén a ke­le­ti­es han­gu­la­tú pas­­százs üveg­ku­po­lás ba­zár­so­ra csá­bí­tot­ta pénz­köl­tés­re a te­he­tős úri kö­zön­sé­get, vagy né­ze­lő­dés­re a ke­vés­bé te­he­tős, de an­nál kí­ván­csibb bá­mész­ko­dó­kat. Ma­ra­tott üveg­ab­la­kai mö­gül pe­dig a fi­nom ele­gan­ci­á­val be­ren­de­zett (és új­ra meg­cso­dál­ha­tó) ká­vé­ház hí­vo­gat­ta az üz­let­em­be­re­ket, új­ság­író­kat, po­li­ti­ku­so­kat, szí­né­sze­ket, fes­tő­ket, köl­tő­ket va­la­mint a sé­tá­tól meg­fá­radt kor­zó­zó­kat, és bi­zony a szebb­nél szebb és ka­cé­rabb­nál ka­cé­rabb höl­gye­ket is. A konf­li­sok és fi­á­ke­rek, majd ké­sőbb az au­to­mo­bil ta­xik is itt ala­kí­tot­ták ki egyik el­ső ál­lo­más­he­lyü­ket. Ide cí­mez­te Ady a Nyu­gat szer­kesz­tő­jé­nek, Fe­nyő Mik­sá­nak szó­ló le­ve­le­it, aki ügy­vé­di iro­dát nyi­tott a pa­lo­tá­ban. Ide járt (és kü­lön asz­ta­la is volt) a Gre­sham­-kör­nek ne­ve­zett mű­vész­cso­port, pél­dá­ul a Ferenczy test­vé­rek vagy a ba­la­to­ni szí­nek sze­rel­me­se, Egry Jó­zsef, meg a zebegényi ké­pe­i­ről is­mert Szőnyi Ist­ván. A pa­lo­tá­ban la­kott Kos­suth La­jos el­ső­szü­lött fia, Fe­renc, az­tán a MAORT ve­ze­tő­je és a ma­gyar olaj­szak­ma ta­lán leg­na­gyobb alak­ja, Papp Si­mon, va­la­mint a ra­gyo­gó te­het­sé­gű szí­nész, Csortos Gyu­la is. A pa­lo­ta alag­so­rá­ban mű­kö­dő Pó­di­um­ban kon­fe­rált a két leg­is­mer­tebb pes­ti kabarettista, Nagy End­re, ké­sőbb pe­dig Békeffy Lász­ló. A pa­lo­tá­ban a két há­bo­rú kö­zöt­ti po­li­ti­kai élet és sza­bad­el­vű po­li­ti­ka egyik leg­te­het­sé­ge­sebb alak­ja, Rassay Kár­oly is ál­lan­dó ven­dég­nek szá­mí­tott, hi­szen az ál­ta­la ala­pí­tott Es­ti Ku­rír szer­kesz­tő­sé­gé­nek és a Rassay-párt köz­pon­ti klub­já­nak so­ká­ig a Gre­sham adott ott­hont. A szá­zad­for­du­ló után nem sok­kal a pa­lo­tá­ban ren­dez­ték be az egyik el­ső ma­gyar­or­szá­gi film­la­bo­ra­tó­ri­u­mot, ahol a ké­sőbb vi­lág­hí­rű ren­de­ző, Ker­tész Mi­hály is gyak­ran meg­for­dult. 1945 után a Jó­vá­té­te­li Hi­va­tal ve­ze­tő­je­ként itt dol­go­zott a nem­so­ká­ra emig­rál­ni kény­te­len, és a ko­a­lí­ci­ós kom­mu­nis­ta po­li­ti­ka iga­zi szán­dé­kát ha­mar fel­is­me­rő kis­gaz­da po­li­ti­kus, Erőss Já­nos is. A szo­ci­a­liz­mus év­ti­ze­de­i­nek egyet­len vív­má­nyát, a Gre­sham­-bo­ro­zót em­lí­ti egyik ver­sé­ben Tandori De­zső, va­la­mint a kö­zel­múlt egyik kö­te­le­ző ol­vas­má­nyá­ban, a Paulusban Térey Já­nos is.
A Gre­sham tör­té­ne­te olyan, mint egy szí­nes ka­le­i­dosz­kóp, tes­sék fi­no­man for­gat­ni és bát­ran be­le­néz­ni.