Hátország (2004. augusztus) Nem hittük volna, hogy eljön ez a nap. De eljött. Az augusztusi Doromboló cicus-díjjal a Magyar Narancs egyik cikkének szerzőjét tüntetjük ki. A díj persze a szerzőt illeti (nemnyukapiszka!), de a lap se maradjon díjazatlan: mint különdíjat, fogadja szerkesztőségünk mély megdöbbenését. Mert tényleg nem hittük volna. Ahogy szerzőjük a július végi számban Szanyi Tiborról ír, az a lelki közelség és az efelett érzett őszinte öröm megnyilvánulása. A Nehéz fiúk című publicisztika szerzője persze, mint mondtuk, Tamás Gábor, és nem a tiszteletreméltó kollektíva, de… hát lássuk: Szanyi ellentmondásos, keményen fogalmaz blá blá blá, és most az jön, hogy „Szanyi Tibor igaza és hátországa (a Tamás Gábor-félék…?) tudatában mindig abba az irányba mozdult, amit helyesnek érzett.” Ez még nem is lenne baj. Az elvhű, elveiért konfliktusokat is vállaló személy attitűdje, értsünk ebben egyet ezzel a Tamással, szimpatikus attitűd. De neki ez nem elég. „És Szanyi nem alaptalanul lehet magabiztos.” Hoppá! „Bár családi életén is igyekeztek »jóakarói« fogást találni, az elvált, de két gyerekét informátoraink szerint példásan nevelő államtitkárt eddig nem sikerült deutsch-i csínytevésen kapni, közvetlen munkatársai pedig egyszerűen szeretik, mert szerintük pontos, kiszámítható és következetes.” Tehát igen. Szanyinak igaza is van, hátországa is, elvált ugyan, de nem haraggal, és ha izzad, azt se úgy teszi. Valójában nem is érteni, hogyan keveredett bele a politikába. A díj nem arról szól, hogy vitatkozzunk a díjazottakkal, de ugye Szanyi volt, aki saját néven kurvaanyázta netes fórumokon a hivatalban lévő miniszterelnököt (persze nem ebben a ciklusban), az öcsikének az ő minisztériuma adott többmilliós megbízást uniós cédékre cö cö cö. A különdíjra az bírt rá bennünket, ahogy elképzeltük a Narancson belüli első szűrőt, a másodikat, aztán jött az olvasószerkesztő plusz a korrektor, és senkinek nem tűnt fel a dorombolás semmivel sem összetéveszthető bája.
|