Bandy-nagyhatalom voltunk, leszünk!
Jeges álmok és pillantások (2004. március) Bár lassan véget ér a tél és elolvad a jég, a hó is csak mocskos kupacok formájában marad meg útjaink mentén, kis ideig még űzhetjük kedvenc téli sportjainkat. Mint például Magyarország (egyelőre) legkevésbé ismert sportját, a bandy-t. A nemrégiben lapunk hasábjain bemutatott curlingnál is kevesebb rajongót vonz hazánkban a sport, holott az első csapat már 1907-ben megalakult és második világháborúig számottevő bandy-élet alakult ki Magyarországon. Aztán történelmileg úgy alakult: a magyarul jéglabdának fordítható bandy-rajongók táborának illegalitásban kellett átvészelnie a komeinizmust, később azonban annál nagyobb lendülettel szökkent szárba a jeges sport szeretetének heve. Mintegy. A gyeplabda, a jégkorong és a foci keveréke – kérdésemre így próbálta elhelyezni a játékot a nagyon butáknak kijáró arckifejezéssel az egyik szimpatikus rendező a Városligetben, ahol február végén két lelkes szervező, Ádámfi Attila és Dragomír György jóvoltából B-csoportos bandy-világbajnokság zajlott. Első pillanatban könnyített jégkorongra emlékeztet a játék, állapítottam meg magamban a pálya szélén álldogálva, miközben a lábujj lefagyása elleni küzdelem módjain töprengtem. A játékosok ugyanis nem a birodalmi lépegetővel keresztezett szolnoki mélységi felderítő cuccot viselik, hanem a hokisoknál sokkal kevésbé brutálisabb felszerelést vesznek magukra. Különböznek a hokitól a mérsékeltebb szabályok miatt is: tilos a test-test elleni küzdelem (bár így nyilván a jópofa bunyókat is szigorúan büntetik, pedig a balhé szokta általában feldobni a Sport1-en az unotthangú kommentátorokat is; valamilyen pingvinek és grizzlik csépelik általában egymást, NHL-mérkőzésnek álcázva az össznépi verekedést) és a kemény korong helyett egy hat-nyolc centiméter átmérőjű, gumi bevonatú parafa labdát kergetnek az elszánt játékosok. Úgy éreztem, hogy ezzel meg is fejtettem a játék lényegét: megkérdeztem a mellém rendelt szervezőt, hogy az érzékeny lelkű kisfiúk anyukái találták-e ki a játékot? Csak a közepesen gyenge poénok átlagosnál jobb tűrőképessége mentett meg attól, hogy vérig sértett fiatal barátom faképnél hagyjon. Néhány perc mosolyszünet után finoman értésemre adta, hogy a jéglabdának sokkal kevesebb köze van a jégkoronghoz, mint a laikus közvélemény azt gondolná. A szabályok kifejezetten tiltják a test-test elleni játékot, csapatonként tíz plusz egy játékos van a pályán, egy meccs pedig kétszer negyvenöt percig tart. Palánk viszont van, ám összesen húsz centi és csak a játék folyamatosságát szolgálja. Továbbá van les és saroklövés is. A bandy másodvirágzását csak néhány éve kezdte meg Magyarországon; a szövetség is csak öt éve alakult. Londonban viszont már 1875-ben rendeztek mérkőzést 1957-ben rendezték meg az első világbajnokságot. Északi országokban már régóta népszerű a játék, világméretű hódítását azonban csak most kezdte meg. Olaszország például mostanában kérte felvételét a nemzetközi szövetségbe és a világbajnokságon is csak hat ország csapata vett részt. A hangulat mindenesetre világversenytől szokatlan módon családias volt. Az első meccs néhány perce után észre kellett vennem, hogy ez tényleg inkább gyeplabda a jégen. A bot például sokkal jobban hasonlít a gyeplabdában használatosra, mint a jégkorongozók által használt egyenesebb végű és hosszabb botra. A labda sokkal többet van a levegőben, a hátsó emberek néha úgy indítják a széleket, mint Roberto Carlos. Az első száz magyar bandy rajongó egyikeként azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy egyelőre nem vagyunk bandy nagyhatalom. Bár szoros végeredménnyel, de mégis kikaptunk az észtektől (2-3) és hollandoktól is (3-4). Ennek ellenére a nemzetközi szövetség honlapján szavaztam egyet a magyar csapat végső győzelmére, nem kis meglepetést okozva a svéd központban. De most már tudják, hogy számolniuk kell velünk is!
|