Fahrenheit 9/11 (2004. szeptember)
Michael Moore egy cinikus gazember. Nem riad vissza a manipulációtól (hogy is volt? hogy a Kóla, puska, sültkrumpli Charlton Heston-jelenetében az interjúalany többféle nyakkendőben is szerepel…?), de valahogy mintha a cinikussága erősödne ettől, nem a gazembersége. A Bush– Medgyessy bolygóegyüttállás éveiben Irak kérdése teljesen kifordította a hazai politikai és sajtóviszonyokat a helyükből; egy-egy (jobb- és baloldali!) nyilatkozat, újságcikk, külföldi megfelelője éppen az ellentétes oldal sajátja volt stb. Ezért lehetett, hogy az alapvetően liberális és háborúellenes Moore az itthoni liberális sajtótól inkább kapott hideget, mint meleget, ugyanakkor a jobboldal magára vélt ismerni az Oscar-díjas dokumentumfilm Bush-ellenességében. Na jó, itt az új film. Cannes-ban Arany Pálmát kapott, amúgy demagógia, persze. Vannak benne csúsztatások (a háború előtti Irakot mint a boldog, másodvirágzását élő Mezopotámiát mutatja be, például), de kampány van, és ez egy egyértelmű, kimondott céllal bíró, az elnökválasztási kampányra időzített ellenzéki film. A filmnek amúgy nincs szerkezete, hacsak az nem tekinthető szerkezetnek, hogy Bush-ellenes wurlitzerként működik, amire az van írva, hogy dobj be egy ötvenest, és mondok még valamit, köszi, szóval képzeld, még az is van Bush-sal, hogy. Ezek a fogyatékosságok, bár ha a csúsztatások mögötti szándékot nézzük: hibák. És most más: a Fahrenheit igazságai, mint egy adott nézőpont igazságai, valószínűleg léteznek. Moore nem hazudik, csak más fényben láttat; sok tény dolgozik a keze alá, ezekkel a tényekkel nem lehet vitatkozni. Mint ahogy nem lehet vitatkozni egy háború borzalmaival sem. A Fahrenheit az első harmadában működik politikai filmként, aztán lassan átváltozik háborúellenes művé, és máris látszik, hogy itt ez kellett volna legyen a gerinc. Igen, a hullamerev csecsemőt feldobják a platóra, ez hatásos. És tény. És tudjuk, hogy még ma is élhetne. Tudjuk, ki dönthetett volna másként. És ez lehetett volna Moore igazi témája, a film első harmada nélkül – mert az az első harmad fölfedi a valódi szándékokat. Vagy amikor egymás után nyilatkozik a bombázó pilótája (beteszem a zenét, nagyon király, hátradőlök és megnyomom a gombot) és a szárazföldieknél szolgáló amcsi (zombitekintetű, nehezen talál szavakat, és ha talál, csak olyat tud mondani, hogy én nem ezt akartam). Ezt bemutatni valóban hálás lehet. Az amerikai belpolitikai lólábbal együtt viszont csak: hatásos. Moore elszalasztott egy nagy lehetőséget: klaszszikus háborúellenes dokumentumfilm alkotójaként vonulni be a filmtörténetbe. Pedig minden képessége és filmkockája megvolt ehhez.
|