Az is­ko­lá­ját ne­ki! Pe­dig hány­szor meg­fo­gad­tam, hogy az országértékelő be­szé­dek elém do­bott kesz­tyű­jét nem ve­szem fel. Most még­is elő­re­ha­jol­tam a köz­élet zu­hany­zó­já­ban, hogy fél­ve le­nyúl­jak a szap­pan­ként előt­tem he­ve­rő té­má­ért. A be­szé­dek kvintesszen­ci­á­ját nagy­já­ból min­den­ki fel­csi­pe­get­te, le­szűr­te, ál­talbo­csá­tot­ta el­mé­jé­nek ér­zé­keny kris­tály­mű­sze­rén. A pub­li­cis­ták pe­dig minden­nek ürü­gyén még né­mi ho­no­rá­ri­u­mot is fel­kar­mol­tak.
Szá­mol­va Vona Gá­bor meg­ve­té­sé­vel, elő­re­bo­csá­tom, hogy az Élet és Iro­da­lom ve­zér­cik­ke­it per­verz mű­él­ve­zet­tel ol­va­som. Nem hiába: a fent idé­zett írás csú­nyán rá­cá­folt a jobb­kö­zép tá­bor­ban el­ha­ra­pó­dzó vé­le­ke­dés­re. E sze­rint Medgyessy be­szé­de an­­nyi­ra ergya volt, hogy még a ko­a­lí­ció mö­gött ál­ló ér­tel­mi­sé­gi eli­tet is el­bi­zony­ta­la­ní­tot­ta. Hit­tük: akit nem tán­to­rí­tott el a ké­ső ká­dár­iz­mus nyel­vi for­du­la­ta­i­val ope­rá­ló be­széd­kép­te­len kor­mány­fő, azt most a vál­lal­ha­tat­lan köz­jo­gi ka­lan­do­zá­sok­ba bo­csát­ko­zó szó­zu­ha­tag vég­képp ki­jó­za­ní­tott.
Ez bi­zony olyan sú­lyos ön­ál­ta­tás, mint a vá­lasz­tá­sok előtt vélt 13 szá­za­lé­kos előny. Ko­vács Zoltánék – ko­ráb­bi fel­té­te­le­zé­sem­mel szem­ben – uta­lás­sze­rű­en sem fo­gal­maz­zák meg íz­lés­be­li fenn­tar­tá­sa­i­kat, a kí­no­san mes­ter­kélt elő­adás­sal szem­be­ni aver­zi­ó­i­kat. Bár szá­muk­ra a Medgyessy be­széd ki­zá­ró­lag Or­bán Vik­tor országértékelőjének an­ti­té­zi­sé­vel együtt ér­tel­mez­he­tő, ezen ös­­sze­füg­gés­ben nem hagy­nak két­sé­get kö­te­le­ző péterpártiságuk fe­lől. Így az sem meg­le­pő, hogy eb­bé­li ál­lás­pont­juk kép­sze­rű­en is meg­je­le­nik a csa­ta­kos iz­zadt mi­nisz­ter­el­nö­ki hát sze­ret­ni ren­delt al­le­gó­ri­á­já­ban. Míg Or­bán pó­zol, Medgyessy küzd. Küzd, dol­go­zik, bíz­va bí­zik; jómunkásember, a po­li­ti­kai po­rond Szalacsi Sán­dor­ja. Ta­lán ép­pen ez a kul­csa és sa­rok­kö­ve Medgyessy vi­szony­la­gos nép­sze­rű­ségének: olyan pre­fe­rált fa­jan­kó, akit a Fi­desz el­nö­ké­nek démonizált alak­ja mi­att tol ma­ga előtt a sza­bad­gon­dol­ko­dó gár­da. Fél­nek.
Min­den magá­ra va­la­mit is adó or­gá­num meg­em­lé­ke­zett feb­ru­ár hó­nap pá­ros pro­duk­ci­ó­já­ról. Mi­köz­ben az index.hu pél­dá­ul kö­te­le­ző gya­kor­lat­ként az orbáni pá­to­szon iro­ni­zál, nem rest a mi­nisz­ter­el­nö­ki izét is he­lyiér­té­kén ke­zel­ni. Ko­vács Zol­tán tő­le nem várt mó­don a sós test­nedv csor­do­gá­lá­sát je­lö­li meg a be­széd eré­nye­ként, no­ha et­től a mi­nisz­ter­el­nö­ki fej­te­ge­tés nem, csu­pán a fő­szer­kesz­tői ve­zér­cikk vált ért­he­tőb­bé.