OFFLINE | téma |
Kerekasztal-beszélgetés Amerikáról • Beavatkozik-e az USA a magyar választásokba?
Kaotikus atlantizmus vagy nemzeti érdek?
(2005. április)
A zsi­ge­ri Ame­ri­ka-el­le­nes­ség hát­rá­nya­i­ról és a ma­gyar dip­lo­má­cia kes­keny ös­vé­nyé­ről is szó esett az UFi ál­tal szer­ve­zett, az Egye­sült Ál­la­mok­ról szó­ló ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­té­sen, ahol a kér­dés há­rom szak­ér­tő­je, Or­bán Ani­ta, Magyarics Ta­más és Megyesy Je­nő vi­tat­ta meg az at­lan­ti kap­cso­la­tok hely­ze­tét.

UFi: Ho­gyan jel­le­mez­het­nénk a je­len­le­gi ma­gyar– ame­ri­kai vi­szonyt?
Or­bán Ani­ta: Leg­in­kább a ka­o­ti­kus atlantizmus ki­fe­je­zés il­lik a hely­zet­re... Itt van pél­dá­ul Irak ügye, amel­­lyel kap­cso­lat­ban sok­szor egy­más­nak el­lent­mon­dó je­le­ket küld­tünk. Vagy em­lít­het­nénk, hogy – úgy hír­lik – Medgyessy Pé­ter 2003-as pe­kin­gi út­ján ígé­re­tet tett ven­dég­lá­tó­inak: Ma­gyar­or­szág tá­mo­gat­ni fog­ja az EU-ban a kí­nai fegy­ver­em­bar­gó fel­ol­dá­sát, már­pe­dig az ame­ri­kai kül­po­li­ti­ka egyik kulcs­kér­dé­se nap­ja­ink­ban, hogy meg­aka­dá­lyoz­za az 1989 óta ér­vény­ben lé­vő ti­la­lom meg­szün­te­té­sét. Ak­kor eb­ben a kér­dés­ben a fran­cia–né­met ol­dal­ra ál­lunk? A má­sik prob­lé­ma, hogy Ma­gyar­or­szá­gon nincs kon­szen­zus a kül­po­li­ti­ká­ban. Eb­ből a szem­pont­ból óri­á­si a kü­lönb­ség a szlo­vák, a ro­mán és a len­gyel, il­let­ve a ma­gyar kül­po­li­ti­ka kö­zött: azért le­het si­ke­re­sebb az előb­bi or­szá­gok dip­lo­má­ci­á­ja, mert ott az alap­ve­tő cél­ki­tű­zé­sek­ben össz­hang van a pár­tok kö­zött. Ná­lunk a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok négy­éven­te ma­gya­rok, négy­éven­te nem. Így tel­je­sen ki­szá­mít­ha­tat­la­nok va­gyunk.
Megyesy Je­nő: Ezt saj­nos meg­erő­sít­he­tem: nem­ze­ti ér­de­ke­in­ket nem tud­juk egy­sé­ge­sen kép­vi­sel­ni, így ne­héz pél­dá­ul a ha­tá­ron tú­li ma­gyar ki­sebb­sé­gek au­to­nó­mia­tö­rek­vé­se­i­hez tá­mo­ga­tást sze­rez­ni.

UFi: 2001-ig úgy tűnt, hogy Ma­gyar­or­szág ki­tün­te­tett he­lyet él­vez az ame­ri­ka­i­ak tér­ség-po­li­ti­ká­já­ban. Szep­tem­ber 11-e után vi­szont mint­ha ha­zánk le­ér­té­ke­lő­dött volna…
Magyarics Ta­más: Ma­gyar­or­szág a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén-kö­ze­pén volt fon­tos, két ok­ból: az ame­ri­kai cé­gek tér­ség­be­li be­fek­te­té­se­i­nek je­len­tős ré­sze ná­lunk tör­tént, a bal­ká­ni for­ró zó­na kö­zel­sé­ge mi­att pe­dig geo­po­li­ti­kai szem­pont­ból szá­mol­tak ve­lünk – gon­do­lok itt el­ső­sor­ban Taszárra. A cé­gek egy je­len­tős ré­sze azon­ban to­vább­állt, ami nem is min­dig baj, hi­szen el­ső­sor­ban a kép­zet­len, ol­csó mun­ka­erő mi­att te­le­ped­tek meg. Más­részt 2001. szep­tem­ber 11-e gyö­ke­re­sen át­for­mál­ta az ame­ri­kai kül­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dást: a Bal­kán fon­tos­sá­ga je­len­tő­sen csök­kent, s fel­ér­té­ke­lőd­tek a nagy ka­to­nai kon­tin­genst ki­ál­lí­ta­ni ké­pes or­szá­gok, mint pél­dá­ul Len­gyel­or­szág vagy Ro­má­nia, a vál­ság­gó­cok­hoz kö­ze­leb­bi fek­vé­se mi­att. Így Ma­gyar­or­szág leg­jobb eset­ben is csak a har­ma­dik he­lyen jö­het szá­mí­tás­ba a tér­ség­ből. Je­len­leg leg­fel­jebb a glo­bá­lis ra­ké­ta­vé­del­mi rend­szer egyik elő­re­jel­ző ele­mé­nek ide­te­le­pí­té­sé­ről – ez len­ne a zen­gői ra­dar­ál­lo­más –, il­let­ve egy ka­to­nai kór­ház fel­ál­lí­tá­sá­ról van szó.

Orbán Anita: Mit akarunk a térségben elérni, milyen eszközeink vannak, hogyan tudunk ügyeinknek amerikai vagy brüsszeli támogatást szerezni, mit adunk cserébe? Ezek most a kérdések


O. A.: Nem hasz­nál­nám a le­ér­té­ke­lő­dés szót, sze­rin­tem in­kább a hang­súly­ok ke­rül­tek más­ho­va. Ma Ame­ri­ka szá­má­ra el­sőbb­sé­get je­lent a ter­ro­riz­mus el­le­ni harc, an­nak a góc­pont­ja pe­dig nem tér­sé­günk­ben ta­lál­ha­tó. Vi­szont ez el­lent­mon­dá­sos mó­don óri­á­si le­he­tő­ség a ma­gyar dip­lo­má­cia szá­má­ra! Ame­ri­ka el­vár­ná tő­lünk a Bal­kán­nal kap­cso­la­tos ja­vas­la­to­kat, ter­ve­ket. Er­re az elő­ző cik­lus­ban ki­vá­ló pél­da volt a má­ra el­halt sze­ge­di fo­lya­mat. De itt kell el­mon­da­ni, hogy ami­kor atlantizmusról be­szé­lünk, nem az ame­ri­kai kap­cso­lat ki­zá­ró­la­gos­sá­gá­ról be­szé­lünk: meg­fe­le­lő egyen­súlyt kell ta­lál­ni az eu­ró­pai és ame­ri­kai kap­cso­la­tok kö­zött. Ma­gyar­or­szág­nak ér­de­ke, hogy az EU ki­épít­se sa­ját kül- és biz­ton­ság­po­li­ti­kai rend­sze­rét.

UFi: Te­hát igen szűk a moz­gás­tér. Hogy le­het­ne még­is tá­mo­ga­tást ta­lál­ni a sa­já­tos ma­gyar ér­de­kek­nek?
M. T.: Elő­ször is el kell fe­lej­te­ni a „mer­jünk ki­csik lenni”-szemléletet, ez nem ve­zet se­ho­va. Hazánk geo­po­li­ti­kai hely­ze­tét kell mér­le­gel­ni, és tu­do­má­sul kell ven­ni, hogy a vi­lág min­den or­szá­ga – az USA és Ma­gyar­or­szág egy­aránt – a sa­ját nem­ze­ti ér­de­kei sze­rint cse­lek­szik. Nem ne­héz be­lát­ni, hogy er­re egy szu­per­ha­ta­lom­nak na­gyobb le­he­tő­sé­ge nyí­lik, de okos po­li­ti­zá­lás­sal Ma­gyar­or­szág is ké­pes ér­vé­nye­sí­te­ni ér­de­ke­it. Nem olyan ré­gen pél­dá­ul a ma­gyar kor­mány ar­ra sza­va­zott, hogy az Uni­ó­ban a Benes-dekrétumok ügyét le kell ven­ni a na­pi­rend­ről. Tel­je­sen vi­lá­gos, nin­csen kol­lek­tív bű­nös­ség, de meg­döb­ben­tő­nek tar­tom, hogy Ma­gyar­or­szág fe­le­lős kor­má­nya egy ilyen hor­de­re­jű ügy­ben a cseh és szlo­vák nem­ze­ti ér­de­kek­nek, és nem a ma­gyar ál­do­za­tok ér­de­ke­i­nek meg­fe­le­lő­en cse­lek­szik. Hi­szen már rég nem anya­gi kár­pót­lás­ról, legfeljebbb egy bo­csá­nat­ké­rő gesz­tus­ról be­szé­lünk. Ma­gyar­or­szág moz­gás­te­re el­ső­sor­ban szö­vet­sé­gek kö­té­sé­vel nö­vel­he­tő. Egy fe­le­lős ma­gyar kül­po­li­ti­ká­nak vi­lá­gos mát­ri­xot kell föl­vá­zol­nia a cé­lok­ról és a ren­del­ke­zé­sünk­re ál­ló esz­kö­zök­ről. Néz­zük meg, hogy az EU-n be­lül ki­vel tu­dunk ös­­sze­dol­goz­ni, lob­biz­ni ki­sebb­sé­gi kér­dés­ben, ki­vel me­ző­gaz­da­sá­gi tá­mo­ga­tá­sok ügyé­ben, és így to­vább. Az Unió po­li­ti­ká­ja el­ső­sor­ban a kap­cso­lat­épí­tés­ről szól: tár­gyal­junk a ki­sebb­sé­gi kér­dés­ben nyi­tott észa­ki­ak­kal vagy oszt­rá­kok­kal! A so­kat em­le­ge­tett né­met–fran­cia meg­bé­ké­lé­si mo­dell ma­gyar–ro­mán vi­szony­lat­ban tel­jes­ség­gel ér­tel­mez­he­tet­len: Ro­má­ni­á­ban pél­dá­ul van je­len­tős ma­gyar kö­zös­ség, amely – akár­hogy szé­pít­jük – bi­zo­nyos ese­tek­ben a túsz sze­re­pét töl­ti be. Nem vé­let­len, hogy min­den vá­lasz­tás­nál elő­ke­rül a ma­gyar kár­tya. Itt fon­tos meg­em­lí­te­ni azt, amit a ma­gyar kül­po­li­ti­ka egyik nagy hi­bá­já­nak tar­tok: ne­ve­ze­te­sen, hogy re­a­gá­ló jel­le­gű. Ab­ban a szel­lem­ben mű­kö­dik, hogy „sem­mit ne csi­nál­junk, mert ak­kor nem lesz baj”. Így ke­rü­lünk be­le olyan kel­le­met­len hely­ze­tek­be, mint pél­dá­ul az uk­raj­nai el­nök­vá­lasz­tás kap­csán, ami­kor az uni­ós és ma­gyar ér­de­kek­kel el­len­tét­ben a ma­gyar kor­mány Janukovics győ­zel­mé­re tett.

UFi: Úgy tű­nik, hogy az ira­ki há­bo­rú okoz­ta ame­ri­kai– eu­ró­pai szem­ben­ál­lást egy­faj­ta eny­hü­lés vált­ja fel nap­ja­ink­ban. Tar­tós fo­lya­mat­ról van-e szó és ja­vít­hat­ja-e po­zí­ci­ó­in­kat?
O. A.: Szí­ria ügyé­ben a fran­cia–ame­ri­kai kö­zös fel­lé­pés nem is olyan ré­gen még el­kép­zel­he­tet­len lett vol­na és a má­so­dik Bush-kor­mány­zat is mint­ha a ha­son­ló­sá­go­kat, a kö­zös pon­to­kat hang­sú­lyoz­ná. A ma­gyar kül­po­li­ti­ka ke­gyel­mi ál­la­pot­ban van, in­kább, mint akár egy év­vel ez­előtt. Na­gyobb a moz­gás­tér, vi­szont el kel­le­ne dön­te­ni, hogy mit aka­runk. Mit aka­runk a tér­ség­ben el­ér­ni, mi­lyen esz­kö­ze­ink van­nak, hogyan tu­dunk ügye­ink­nek ame­ri­kai vagy brüsz­­sze­li tá­mo­ga­tást sze­rez­ni, mit adunk cse­ré­be? Ezek most a kér­dé­sek.
M. T.: Ame­ri­ka be­lát­ta, hogy egye­dül nem megy, még ka­to­na­i­lag sem. Túl sok ame­ri­kai ka­to­na ál­lo­má­so­zik a vi­lág túl sok pont­ján, egy­re több tar­ta­lé­kost kell egy­re hos­­szabb idő­re be­hív­ni, egy­re ne­he­zebb a to­bor­zás. Nem ér­de­kük a vi­lág egyik leg­erő­sebb gaz­da­sá­gá­val, az EU-val va­ló szem­ben­ál­lás. Az eu­ró­pa­i­ak pe­dig csend­ben be­is­mer­ték, mi­sze­rint az ő „pu­ha” ha­tal­muk­kal szem­ben Ame­ri­ka „ke­mény” (el­ső­sor­ban ka­to­nai) ha­tal­ma va­ló­já­ban te­her­men­te­sí­ti Eu­ró­pát. Eh­hez hoz­zá­já­rul, hogy kö­zös ér­dek a ter­ror, a drog­maf­fi­ák, az il­le­gá­lis be­ván­dor­lás el­le­ni küz­de­lem és a kö­zel­-ke­le­ti hely­zet ren­de­zé­se. A két fél még min­dig sok­kal kö­ze­lebb van egy­más­hoz, mint egy har­ma­dik fél­hez.

UFi: Ame­ri­ka be­val­lot­tan er­köl­csi ma­gas­lat­ról te­kint a vi­lág­ra. Ugyan­ak­kor vi­lág­bi­ro­da­lom­ként vi­sel­ke­dik, és tel­jes prag­ma­tiz­mus jel­lem­zi kül­po­li­ti­ká­ját. Hol az egyen­súly?
M. J.: Az ame­ri­ka­i­ak több­sé­ge so­ha nem járt Ame­ri­kán kí­vül és meg van­nak győ­ződ­ve ar­ról, hogy az ame­ri­kai de­mok­rá­cia a vi­lá­gon leg­job­ban mű­kö­dő po­li­ti­kai rend­szer, ami­vel egyéb­ként én is egyet­ér­tek. Sze­rin­tük Ame­ri­ká­nak a de­mok­rá­ci­át ér­de­mes ex­por­tál­ni. Má­sok sze­rint ez nem ame­ri­kai nem­ze­ti ér­dek, rá­adá­sul a de­mok­rá­ci­át nem le­het kí­vül­ről be­vin­ni egy tár­sa­da­lom­ba. Ame­ri­ka nem tö­rek­szik vi­lág­bi­ro­da­lom épí­té­sé­re. Bush meg­vá­lasz­tá­sa után – de még szep­tem­ber 11-e előtt – Ame­ri­ka kül­po­li­ti­ká­ja az el­zár­kó­zás irá­nyá­ba haj­lott, ak­kor ezt Eu­ró­pá­ban so­kan kri­ti­zál­ták, na­gyobb sze­rep­vál­la­lást sür­get­ve. 9/11 után az ame­ri­kai po­zí­ció meg­vál­to­zott, de az eu­ró­pai nem: so­kan (és gyak­ran ugyan­azok) most ezt az új ame­ri­kai po­zí­ci­ót kri­ti­zál­ják. Ha­son­ló fur­csa el­lent­mon­dás, hogy Ame­ri­kát hi­báz­tat­ják, ami­ért 1956-ban nem se­gí­tett, de kri­ti­zál­ják, ami­ért egy má­sik bru­tá­lis dik­tá­tort – Szad­dam Huszeint – meg­buk­tat. Le­het, hogy egy szu­per­ha­ta­lom nem tud győz­ni a vi­lág köz­vé­le­mény­ének sze­mé­ben.
O. A.: Nem gond, ha va­la­ki a sa­ját nem­ze­ti ér­de­kei alap­ján cse­lek­szik, hi­szen min­den­ki ezt te­szi. De ilyen­kor az esz­mé­nyek­re va­ló hi­vat­ko­zás hi­tel­te­len, és csak fruszt­rál­ja a töb­bi or­szá­got. Amit Ame­ri­ka el­ront, az a kom­mu­ni­ká­ció.
M. T.: Hi­bá­nak tar­tom a zsi­ge­ri Ame­ri­ka-el­le­nes­sé­get ma­gyar nem­ze­ti szem­pont­ból. Ha mond­juk Fran­cia­or­szág­nak len­ne ek­ko­ra ere­je, vagy őket ér­te vol­na a szep­tem­ber 11-iki tá­ma­dás, ők is pon­to­san ugyan­így vi­sel­ked­né­nek. Az USÁ-ban úgy gon­dol­ják, hogy ők há­bo­rú­ban áll­nak, s ha két­ség­te­le­nül túl is re­a­gál­ják né­ha a hely­ze­te­ket, tel­je­sen más ará­nyok­ban gon­dol­koz­nak, mint az eu­ró­pa­i­ak. Nem azért, mert go­no­szak, ha­nem mert ez a nagy­ha­tal­mi lo­gi­ka. Rá­adá­sul az ame­ri­ka­i­a­kat eu­ró­pai és­­szel pró­bál­juk meg­ér­te­ni, ami óri­á­si hi­ba: az ame­ri­ka­i­ak 70–80 szá­za­lé­ka va­ló­ban meg van ar­ról győ­ződ­ve, hogy az Egye­sült Ál­la­mok­nak kül­de­té­se van a vi­lá­gon. Ez egyéb­ként az or­szág ala­pí­tá­sa óta ben­ne van a köz­gon­dol­ko­dás­ban, em­lé­kez­zünk csak Jefferson sza­va­i­ra: „Ame­ri­ka a vi­lág re­mény­sé­ge.” Egye­sek sze­rint pél­da­adás­sal, má­sok sze­rint erő­vel, de a de­mok­rá­cia esz­mé­jét ter­jesz­te­ni kell, mert ez jó Ame­ri­ká­nak és a vi­lág­nak egy­aránt – így hang­zik az ide­o­ló­gia. Pon­to­san ez tör­té­nik most Irak­ban, amely­nek el­fog­la­lá­sát nem le­het csak gaz­da­sá­gi ér­de­kek­kel ma­gya­ráz­ni, mö­göt­te – az Iz­ra­el­nek biz­to­sí­tan­dó stra­té­gi­ai vé­del­mi mély­ség mel­lett – ott van ez az el­kö­te­le­zett­ség. Más kér­dés, hogy az ira­ki új­já­épí­tés meg­szer­ve­zé­sé­nél sze­rin­tem nem le­het a si­ke­res ja­pán és né­met pél­dák­ra hi­vat­koz­ni, mint azt te­szik a neokonzervatívok: kü­lönb­ség van a há­bo­rú utá­ni né­met és ira­ki köz­igaz­ga­tás vagy a há­bo­rú utá­ni ira­ki és ja­pán inf­rast­ruk­tú­ra kö­zött, de eb­be most ne men­jünk be­le. Nem ért­jük az ame­ri­kai po­li­ti­kai éle­tet sem. A de­mok­ra­ták eu­ró­pai ér­te­lem­ben vett szo­ci­ál­de­mok­ra­ták, míg a re­pub­li­ká­nu­sok er­köl­csi kér­dé­sek­ben kon­zer­va­tí­vok, pi­a­ci kér­dé­sek­ben li­be­rá­li­sok. Kö­zös vi­szont ben­nük, hogy egy­ként ma­gu­ké­nak tart­ják az ame­ri­kai kül­de­tés­ről szó­ló gon­do­la­to­kat. Ez az egész per­sze nem mond an­nak el­lent, hogy az ame­ri­kai dip­lo­má­cia rend­kí­vül prag­ma­ti­kus: min­dig együtt­mű­kö­dik a meg­vá­lasz­tott kor­má­nyok­kal, és a pon­to­san ki­szá­mí­tott ame­ri­kai nem­ze­ti ér­dek sze­rint cse­lek­szik. A ma­gyar jobb­ol­dal­nak ezt meg kell ezt ér­te­nie, és el kell fo­gad­nia ah­hoz, hogy az­tán sa­ját nem­ze­ti ér­de­ke­it ha­té­ko­nyan tud­ja ér­vé­nye­sí­te­ni.

UFi: Ho­gyan lát­juk ma Ame­ri­kát? A rend­szer­vál­tás után so­kan csa­lód­tak ab­ban az or­szág­ban, amely a dik­ta­tú­ra ide­jén a fe­jek­ben mint a sza­bad­ság és jó­lét ha­zá­ja élt…
M. J.: A ti­zen­öt év­vel ez­előt­ti rend­szer­vál­tás na­gyobb sza­bad­sá­got, de na­gyobb fe­le­lős­sé­get is adott. Sok­szor el­hang­zik, hogy min­den nem­kí­vá­na­tos do­log Ame­ri­ká­ból jön, a pop­kul­tú­rá­tól a McDonalds-ig. Ha nincs irány­tű, ak­kor vá­laszt­ják az em­be­rek a leg­ros­­szabb ho­lly­woo­di fil­me­ket és így to­vább. Negy­ven­öt év tu­da­tos rom­bo­lá­sa mi­att ma Ma­gyar­or­szá­gon az em­be­rek je­len­tős ré­szé­nek sem­mi­fé­le mo­rá­lis irány­tű­je vagy ér­zé­ke nincs és ezért min­den­ből a leg­ros­­szab­bat vá­laszt­ják. Ez nem an­nak a hi­bá­ja, aki föl­te­szi az árut a polc­ra, ha­nem an­nak, aki le­ve­szi. Sok min­den jót is le­het­ne vá­lasz­ta­ni az ame­ri­kai vagy nyu­gat-
eu­ró­pai tár­sa­dal­mak éle­té­ből, gon­do­lok itt a jó­té­kony­ko­dás­ra, vagy az ön­kén­tes mun­ká­ra.

UFi: Ugyan­en­nek a kér­dés­nek a po­li­ti­kai ve­tü­le­te: ér­de­ke­li-e a hi­va­ta­los Ame­ri­kát, hogy Ma­gyar­or­szá­gon egy olyan poszt­kom­mu­nis­ta elit van ha­tal­mon, amely­nek tag­jai an­nak ide­jén a sza­bad vi­lág el­le­ni harc­ban vet­tek részt?
O. A.: Az ame­ri­ka­i­ak er­re azt mond­ják, hogy a ma­gyar pol­gá­rok vá­lasz­tot­ták meg az utód­pár­tot.
M. J.: Wa­shing­ton gya­kor­la­ti­a­san áll a do­log­hoz. Nem ér­dek­li, hogy ti­zen­öt-húsz év­vel ez­előtt ki mi volt. Mint min­den or­szá­got, Ame­ri­kát is a sa­ját nem­ze­ti ér­de­ke ve­ze­ti és együtt­mű­kö­dik a min­den­ko­ri kor­mánnyal. Ezt ne­künk tu­do­má­sul kell ven­nünk, még ha ez időn­ként nem is esik jól vagy ért­he­tet­len.

UFi: Vár­ha­tó-e, hogy Ame­ri­ka – ha nyil­vá­no­san nem is, de a szín­fa­lak mö­gött – le­te­szi a ga­rast egyik vagy má­sik po­li­ti­kai erő mel­lett?
O. A.: Haj­la­mo­sak va­gyunk egy­faj­ta spe­ci­á­lis ma­gyar pa­ra­no­ia je­gyé­ben úgy gon­dol­ni, hogy Wa­shing­ton­ban kulcs­kér­dés a ma­gyar vá­lasz­tás. Nem az. Kö­rül­be­lül húsz-har­minc em­ber fog­lal­ko­zik va­la­mi­lyen szin­ten a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban és más he­lye­ken Ma­gyar­or­szág­gal. Ne­künk az a fel­ada­tunk, hogy ezek­kel az em­be­rek­kel és a tér­ség­gel fog­lal­ko­zó új­ság­írók­kal jó kap­cso­la­tot épít­sünk ki, hogy ne le­hes­sen kép­te­len­sé­ge­ket és va­lót­lan­sá­go­kat le­ír­ni a ha­zai po­li­ti­kai hely­zet­ről. Ugyan­is ná­lunk en­nek min­dig nagy a vissz­hang­ja. Fon­tos meg­ér­te­ni, hogy Ame­ri­ka egy vi­lág­ha­ta­lom, ahol nem „szól­nak le” egy-egy új­ság­író­nak, hogy mit ír­jon Ma­gyar­or­szág­ról.
M. J.: Tel­je­sen egyet­ér­tek. Azt kell el­ér­nünk, hogy a kin­ti döntéselőkészítők és új­ság­írók kap­cso­lat­rend­sze­re ne egy­ol­da­lú le­gyen, s min­dig a té­nyek­kel, nap­ra­ké­szen, a meg­fe­le­lő em­be­re­ket meg­ta­lál­va tud­junk el­ma­gya­ráz­ni egy-egy ma­gyar bel­po­li­ti­kai ese­mény vagy kül­po­li­ti­kai dön­tés hát­te­rét. Ez nem egy­sze­rű, de ezen dol­go­zunk.
M. T.: Az ame­ri­ka­i­ak­nak ki­vá­ló a szi­ma­tuk, ők is ér­zik, hogy vál­tás kö­vet­kez­het, ezért kö­ze­led­nek a sok gesz­tust te­vő Fi­desz­hez. Ugyan­ak­kor ma­gyar nem­zet­stra­té­gi­ai szem­pont­ból sze­ren­csét­len hely­zet, hogy az USA – mint egyet­len vi­lág­ha­ta­lom – ré­gi­ónk­ban el­sőd­le­ge­sen a sta­bi­li­tás­ban, a sta­tus quo fenn­tar­tá­sá­ban ér­de­kelt. Ezért a határontúlimagyar-kérdésben va­ló ma­gyar­or­szá­gi ki­ál­lást, mint a sta­bi­li­tást fe­nye­ge­tő té­nye­zőt ér­té­ke­li, s csak igen fá­rad­sá­gos ap­ró­mun­ká­val lehet(ne) a tév­kép­ze­teket el­osz­lat­ni. Saj­nos az Or­bán-kor­mány 1998–2002 kö­zött nem ma­gya­ráz­ta el elég rész­le­te­sen pél­dá­ul a stá­tusz­tör­vény prob­lé­má­ját a nem­ze­ti­sé­gi kér­dé­sek­ben tá­jé­ko­zat­lan ame­ri­kai fél­nek. A va­dász­re­pü­lő­gép-be­szer­zés ide­jén a dön­tés mód­ját és kö­rül­mé­nye­it ki­fo­gá­sol­ták az ame­ri­ka­i­ak. Azt pe­dig min­den Ma­gyar­or­szág­gal fog­lal­ko­zó dip­lo­ma­ta föl­em­le­ge­ti, hogy szep­tem­ber 11-e után az ak­ko­ri ma­gyar kor­mány nem uta­sí­tot­ta rend­re Csurka Ist­vánt, aki úgy vé­le­ke­dett, hogy ame­ri­ka­i­ak azt kap­ták, amit meg­ér­de­mel­tek. Nem tett jót a vi­szony­nak az elő­ző nagy­kö­vet, Brinker asszony sér­tő és a va­ló­sá­got nem fe­dő Har­vard-klub­be­li be­szé­de, ahol mi­ni­má­lis tá­jé­ko­zott­ság­gal a sze­rin­te pá­rat­la­nul erős ma­gyar­or­szá­gi an­ti­sze­mi­tiz­mus­ról ér­te­ke­zett. Mind­ezt azért tag­lal­tam ilyen hos­­szan, mert a ma­gyar bal­ol­dal kor­mány­zá­sa ide­jén – így most is – el­ső­sor­ban az iga­zo­dás­ra he­lye­zi a hang­súlyt, a nem­ze­ti ér­dek meg­ha­tá­ro­zá­sa s kép­vi­se­le­te nem tar­to­zik erős­sé­gei kö­zé.
UFi: Ak­kor most for­dít­suk meg a kér­dést: mi­lyen ha­zánk meg­íté­lé­se Ame­ri­ká­ban?
O. A.: A sza­bad­ság né­pe­ként te­kin­te­nek ránk. Az 1848-as ma­gyar sza­bad­ság­har­cot nagy ro­kon­szenv­vel fi­gyel­ték, és a bu­kás után Ame­ri­ká­ba ér­ke­ző Kos­sut­hot ha­tal­mas sze­re­tet­tel fo­gad­ták, az eu­ró­pai Wa­shing­ton­nak ne­vez­ték. Ő volt Lafayette már­ki után a má­so­dik kül­föl­di, aki a Sze­ná­tus és a Kép­vi­se­lő­ház együt­tes ülé­sén mond­ha­tott be­szé­det. Sza­kál­la, ka­lap­ja di­vat lett, és a Capitoliumon – egyet­len kö­zép-eu­ró­pai po­li­ti­kus­ként! – ott áll a mell­szob­ra. A meg­lé­vő ro­kon­szenv­re erő­sí­tett rá 1956: ami­kor Bos­ton­ban la­kást ke­res­tem 1998-ban, és az in­gat­lan­ügy­nök meg­tud­ta, hogy ma­gyar va­gyok, el­íté­lő jel­zők­kel il­let­te Eisenhowert, ami­ért 1956-ban nem se­gí­tet­te a ma­gya­ro­kat. Az öt­ven­ha­tos for­ra­da­lom ha­tal­mas er­köl­csi tő­két je­lent ne­künk, ar­ról nem is szól­va, hogy szin­te min­den ame­ri­ka­i­nak van öt­ven­hat után ér­ke­zett ma­gyar is­me­rő­se, ba­rát­ja, szom­széd­ja.
M. J.: Én gye­rek­ként ér­kez­tem 1959-ben Ame­ri­ká­ba. Rit­ka, hogy va­la­ki – ma­gyar­sá­go­mat meg­tud­va – ne em­lí­te­né el­is­me­rő­en ma­gyar is­me­rő­sét. A mű­vel­teb­bek pe­dig azon­nal szó­ba hoz­zák ‘56-ot. A be­ván­do­rolt ma­gya­rok meg­áll­ták he­lyü­ket. Ez ko­moly, ha sza­bad mon­da­nom, tő­ke. Ezért fon­tos len­ne, hogy öt­ven­ha­tot 2006-ban mél­tó mó­don meg­ün­ne­pel­jük, és még job­ban tu­da­to­sít­suk, hogy mit tett Ma­gyar­or­szág a sza­bad­sá­gért.
O. A.: A mű­velt ame­ri­ka­i­ak tisz­tá­ban van­nak még a ter­mé­szet­tu­do­má­nyos ered­mé­nye­ink­kel is. 1956 után kü­lön ma­gyar klub volt a Har­var­don az ott ta­ní­tó ma­gyar pro­fes­­szo­rok­nak. Most is na­gyon sok te­het­sé­ges di­ák, doktorandusz van az MIT-n és a Har­var­don. A bos­to­ni Science Museumban nagy hang­súlyt kap­nak a ma­gyar tu­dó­sok ered­mé­nyei.

UFi: Az ame­ri­kai ma­gyar emig­rá­ció mi­lyen sze­re­pet ját­szik a Ma­gyar­or­szág-kép ala­kí­tá­sá­ban?
M. J.: Ta­lán ma­gyar tu­laj­don­ság is, hogy egyé­ni­leg si­ke­re­sek va­gyunk, de kö­zös­ség­ben ne­he­zen vi­sel­jük egy­mást. Így ne­he­zebb a lobbitevékenység is, mert hi­ány­zik a kel­lő együtt­mű­kö­dés. A ge­ne­rá­ció­vál­tás hoz­hat elő­re­lé­pést kint és itt­hon is. De eh­hez szem­lé­let­vál­to­zás kell: bi­zo­nyos mér­té­kig el kell tér­ni a kár­pát-me­den­cei nem­zet­fel­fo­gá­sunk­tól és nem te­het­jük a nyel­vet, leg­alábbis Nyu­ga­ton, a nem­zet­hez tar­to­zás el­ső­szá­mú kö­ve­tel­mé­nyé­vé. Ez nem azt je­len­ti, hogy ne pró­bál­juk a nyel­vet meg­tar­ta­ni, ahol csak le­het. Egy­re több az olyan má­sod-, har­mad- és ne­gyed­ge­ne­rá­ci­ós ma­gyar, aki már egy­ál­ta­lán nem be­szé­li ősei nyel­vét, de ér­dek­lő­dé­se, gyö­ke­re­i­nek meg­ta­lá­lá­sa nagy előny le­het szá­munk­ra. Ezek a fi­a­ta­lok kap­cso­la­ta­i­kon, be­ágya­zott­sá­gu­kon ke­resz­tül már tel­je­sen be­il­lesz­ked­tek a kin­ti élet­be, de ha meg tud­juk őket fog­ni, ha fel­kelt­jük az ér­dek­lő­dé­sü­ket, je­len­tő­sen szé­le­sít­het­jük Ma­gyar­or­szág kap­cso­la­ti há­ló­ját.
M. T.: Gond­nak lá­tom, hogy Ma­gyar­or­szág­nak nincs iga­zán jó lob­bi­ja az Egye­sült Ál­la­mok­ban. Leg­alább két-há­rom na­gyobb, egy­más­sal nem min­dig jó vi­szony­ban lé­vő ma­gyar tö­mö­rü­lés van, és ez meg­ne­he­zí­ti a ha­té­kony ér­dek­ki­já­rást.
O. A.: Az ör­mé­nyek pél­dá­ja mu­tat­ja: le­het mű­kö­dő lobbihálót ki­ala­kí­ta­ni ör­mény kö­tő­dés­sel bí­ró em­be­rek se­gít­sé­gé­vel. Va­la­mi ha­son­ló­val sok­kal ha­té­ko­nyab­ban tud­nánk egy-egy Ma­gyar­or­szág­gal vagy a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­kal kap­cso­la­tos dön­tést be­fo­lyá­solni.


A beszélgetés résztvevői

Or­bán Ani­ta (30) új­ság­író, a He­ti Vá­lasz kül­po­li­ti­kai ro­vat­ve­ze­tő­je. Ta­nul­má­nyok: Tufts University, Fletcher School of Law and Diplomacy (Bos­ton). A Bu­da­pes­ti At­lan­ti Fó­rum igaz­ga­tó­ja.

Magyarics Ta­más (52) történész, egye­te­mi do­cens, EL­TE An­gol-Ame­ri­kai In­té­zet. A Te­le­ki Lász­ló In­té­zet Kül­po­li­ti­kai Ta­nul­má­nyok Köz­pont­já­nak tu­do­má­nyos fő­mun­ka­tár­sa, a Kül­ügyi Szem­le fő­szer­kesz­tő­je.

Megyesy Je­nő (59) családja az 1956-os forradalom után érkezett az Egyesült Államokba. Ügy­véd, Dufford & Brown, P. C. A Ma­gyar Köz­tár­sa­ság tisz­te­let­be­li fő­kon­zul­ja (Denver).



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2005. április (1427 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #1: cielo (2005. -0. 5-. 03: 1)  

"...a ma­gyar kor­mány ar­ra sza­va­zott, hogy az Uni­ó­ban a Benes-dekrétumok ügyét le kell ven­ni a na­pi­rend­ről..."
Erre Prágában elkezdték készíteni a Benes szobrot. Múlt héten jártunk ott, a külügyminisztérium előtt kész már a talapzata.

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”