Aki ez­után be­le­sze­re­tett a művészimidzsbe, és szí­vat­ni kezd­te a szak­mát. Beck min­dig vi­gyá­zott ar­ra, hogy for­du­la­tai mind-mind száz­nyolc­van fo­ko­sak le­gye­nek: a hiphopos Odelay után jött egy las­sú, da­lo­lós, countrys, más­na­pos al­bum (Mutations), az­tán egy Prince-parafrázis iga­zi slá­ge­rek­kel (Midnite Vultures), majd Sea Change né­ven jött új­ra a Mutations vi­lá­ga – ez­út­tal több folk-beütéssel. A most meg­je­lent Guero szin­tén az egy-sima-egy-fordított el­vet kö­ve­ti: ez megint egy ek­lek­ti­kus al­bum, Beck pe­dig min­dig is ezek­kel arat­ta a leg­több si­kert. A stíl de­fi­ni­ál­ha­tat­lan: Beck az el­múlt év­ti­zed­ben úgy gyúr­ta ös­­sze az an­gol és az ame­ri­kai rock­ze­nét a me­zei folkkal, a countryval, a hip-hoppal, a kraftwerkes elektróval, hogy ezek­nek szá­lai már szin­te föl­is­mer­he­tet­le­nek a sa­ját vi­lá­gá­ban. Slá­ger­ből a szo­ká­sos­nál ke­ve­sebb van (Girl, E-Pro, Scarecrow), go­no­szul fül­be­má­szó da­lok­ból an­nál több. A csúcs­szám a Scarecrow, amely olyan, mint Michael Jackson Thrillerjének klip­je: ré­misz­tő, kel­le­mes, las­sú agy­ha­lál. És a leg­főbb: Beck kez­di a tíz év­vel ez­előt­ti ígé­re­te­ket be­vál­ta­ni: a 13 szám­ból ötben ki le­het mu­tat­ni a mű­faj ed­dig is­me­ret­len irá­nya­it.