Bár épp a na­pok­ban ta­lál­koz­tunk egy Auszt­ri­á­ban gyár­tott cu­mi­val, és is­me­rünk egy sza­va­hi­he­tő em­bert, aki ál­lít­ja, az ő ma­rok­te­le­fon­ját Né­met­or­szág­ban ál­lí­tot­ták elő, azért vall­juk be, döm­ping­áruk ese­té­ben – ha sza­bad ez­zel a fris­si­ben elő­ál­lí­tott ki­fe­je­zés­sel él­nünk – ezek már europikumok- nak szá­mí­ta­nak.
A kí­nai sár­kány tor­ko­lat­tü­ze mun­ka­he­lyek szá­zez­re­it per­zsel­te már fel a vén kon­ti­nen­sen, s ha hin­ni le­het a hí­rek­nek, mely sze­rint 2005-ben meg­szű­nik az EU-ban az im­port­kvó­ta, ci­pő­fel­ső­rész-ké­szí­tők és a tex­til­ipar ro­bo­to­sai egye­nes adás­ban dől­nek kard­juk­ba, mi­köz­ben az elv­tár­sak vi­gyo­rog­va szö­vik a sely­met Kí­ná­ban.
A gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi ka­tak­liz­mák ma­gas­sá­gá­ból alá­száll­va a ho­ni pi­a­co­kon meg­ta­lál­ha­tó ter­mé­ke­ket he­lyez­zük cél­ke­reszt­be. A tisz­tán­lá­tás ked­vé­ért mind­járt az ele­jén ér­de­mes el­kü­lö­ní­te­ni a Kí­ná­ban elő­ál­lí­tott cuc­cok két fő evo­lú­ci­ós irá­nyát. Szá­munk­ra ISO mi­nő­sí­tett vi­lág­már­kák tá­vol-ke­le­ti gyárt­má­nyai ér­dek­te­le­nek, an­nál iz­gal­ma­sab­bak azok klónjai. Az Adios me­le­gí­tők és sport­tás­kák la­ti­nos hang­zá­sa, a Puna ci­pők pi­kan­té­ri­á­ját el­len­pon­toz­za, a Nice-ból pe­dig ve­he­tünk – a jól be­vált mar­ke­ting stra­té­gia sze­rint – ötöt egy hú­sza­sért. Ezek a por­té­kák né­hány éve már iga­zi ku­ri­ó­zum­nak szá­mí­ta­nak, ma­nap­ság ugyan­is min­den er­köl­csi és jog­vé­del­mi skru­pu­lus nél­kül pe­csé­te­lik ava­tott ke­zek kis krumplinyomdáikkal a ter­mék­re: Adi­das, Pu­ma, Nike.
A má­sik nagy va­du­lást az elekt­ro­ni­kai ter­mé­kek te­rén si­ke­rült te­tő alá hoz­ni. A te­tő itt konk­rét prob­lé­ma­pont­ként je­lent­ke­zik, ugyan­is a ta­pol­cai bol­ha­pi­a­con, le­te­rí­tett pok­róc­ról áru­sí­tott botmixerrel szem­ben már ki­ala­kult im­mu­ni­tá­sunk cser­ben­ha­gyott a Ke­ra­vill pol­cá­ról le­emelt tás­ka­rá­dió ese­té­ben. A rö­vid ter­mék­is­mer­te­tést óva in­tés cél­já­ból mel­lé­kel­jük. Tör­tént ugyan­is, hogy reg­ge­li kró­ni­kás kony­hai Goldstar ké­szü­lé­künk tol­má­cso­lá­sá­ban már Zahorán Ad­ri­enn és Vass Ist­ván Zol­tán egy­azon tó­nus­ban szólt hoz­zánk egy ide­je. Cse­rél­ni kell, nem vi­tás. A szak­üz­let­ben egy sváj­ci­nak mon­dott már­kát aján­lot­tak fi­gyel­münk­be. (Jó bor­nak nem kell cé­gér – na mind­egy). Mo­nok­róm ki­jel­ző, me­cha­ni­kus ál­lo­más­ke­re­ső. Roadstar. Nem ép­pen a leg­is­mer­tebb már­ka, azért jö­het. Jót­ál­lás rend­ben, be­szer­zés meg­tör­tént. Ott­hon az­tán ki­de­rült, Made in China. Ezen in­for­má­ció­mor­zsa ak­kor nyert ér­tel­met, ami­kor a bu­da­pes­ti hír­rá­dió frek­ven­ci­á­já­ra han­gol­tunk. Mint­ha Xian kül­vá­ro­sá­ból ad­na a csa­tor­na. A torz re­cse­gé­si ver­seny­ben az­tán na­gyon erős me­zőny ala­kult ki, je­len­tő­sen mér­sé­kel­ve a hír­éh­sé­gün­ket.
Ka­rá­csony es­ték han­gu­lat­ja­ví­tó kel­lé­ke­ként ér­de­mes szá­mon tar­ta­ni a cér­na­vé­kony­sá­gú zöld ká­bel­re fel­fű­zött, ap­rócs­ka ka­rá­csony­fa­iz­zó-fü­zért. Nincs töb­bé kí­nos fe­szen­gés csil­lag­szó­ró­val a kéz­ben vagy az éves rend­sze­res­ség­gel elő­ke­rü­lő, se­ho­vá sem ve­ze­tő po­li­ti­kai vi­ták. A kon­nek­tor­ba du­gott vi­lá­gí­tó kész­ség üzembiztosan hoz­za a puk­ka­ná­sos vezetékleégési att­rak­ci­ót. Ilyen­kor a csa­lád ap­ra­ja-nagy­ja mint­egy va­rázs­ütés­re vá­lik eg­­gyé a nagy elekt­ro­mű­sze­ré­szi tu­dat­ta­lan­ban.
A nyolc­va­nas évek ele­jén – ki em­lék­szik már ar­ra –, a szí­nes te­le­ví­zió­ké­szü­lé­kek tér­hó­dí­tá­sá­nak idő­sza­ká­ban, az ak­ko­ri szo­ci­a­lis­ta ipar is ko­moly kí­sér­le­te­zés­be kez­dett. Itt van rög­tön a Super Color 4313 tí­pus­szá­mú Vi­de­o­ton té­vé. A bel­té­ri pi­ro­tech­ni­kai esz­köz­ként is em­le­ge­tett rob­ba­nó­szer­ke­ze­tet a ko­ra­be­li Magor sem vet­te vol­na fel ter­mék pa­let­tá­já­ra, mi még­is néz­tük, fél­tünk, sze­ret­tük. Tíz év­re rá for­dult a koc­ka, s a ma­gyar te­le­ví­zió mel­lett egy sor szó­ra­koz­ta­tó-elekt­ro­ni­kai ké­szü­lék gyár­tá­si rész­fo­lya­ma­tát – a ki­gyul­la­dás, le­égés irán­ti tá­vol-ke­le­ti fo­gé­kony­sá­got ér­zé­kel­ve – kí­nai (és szin­ga­pú­ri) szak­em­be­rek­re bíz­tuk. Kény­sze­rű tesz­te­lés­re ezek kö­zül ház­tar­tá­sunk­ba ke­rült egy – vis­­sza­cse­ré­lé­se után pe­dig egy má­sik Ori­on video. A ha­za­fi­as szem­pont­ok do­mi­nál­ta vá­sár­lás ta­pasz­ta­la­ta: a kí­nai ter­mék nem rob­ban, nem te­ker, és nem min­dig játs­­sza le a ka­zet­tát, el­len­ben han­gos, mint a Tienanmen tér ’89-ben.
He­ve­nyé­szett pi­ac­ku­ta­tá­sunk egyet­len te­rü­le­ten prog­nosz­ti­zál fel­hasz­ná­ló­ba­rát el­moz­du­lást, ez pe­dig a mo­tor­ke­rék­pár­ok vi­lá­ga. Bár a kis­mo­tor­ok ver­se­nyé­ben ma még a nagy ha­gyo­má­nyok­kal ren­del­ke­ző olasz ro­bo­gók fut­nak ver­senyt a ja­pán már­kák­kal, már meg­je­len­tek az eu­ró­pa­i­nak mond­ha­tó dizájnnal ké­szí­tett, több­nyi­re ja­pán mo­tor­ral sze­relt és ro­mán il­lesz­té­si pon­tos­ság­gal ös­­sze­ra­kott kí­nai két­ke­re­kű­ek. Is­mer­ve a pizzafutárok anya­gi erőn­lét­ét, to­váb­bá a ro­bo­gó­nyú­zá­si együtt­ha­tó­ju­kat, ké­zen­fek­vő az ol­csó, meg­bíz­ha­tó és összeszigszalagozásra éhes bur­ko­lat­tal szál­lí­tott ma­si­nák for­gal­ma­zá­sa. Ne fe­lejt­sük el, az el­múlt húsz-har­minc év­ben kí­na­i­ak száz­mil­li­ói tesz­tel­ték eze­ket a jár­mű­ve­ket. Ahogy mon­da­ni szok­ták, en­­nyi em­ber nem té­ved­het. Fő­leg, ha nincs más.