OFFLINE | interjú |
Szerénység, szépség • „Boldog vagyok, hogy ilyen széles skálán tervezhetek”
Álmok pasztellben
(2005. április)
Velich Rita nem könnyen áll interjúra. Az ifjú, nagyon szerény – ráadásul feltűnően csinos – jelmeztervezőnő nem szereti a nyilvánosságot, sziszifuszi munka, mire rávesszük, hogy a lapunkat fogyasztó tízezrekhez egy hatszemközti beszélgetés során mégis eljuthassanak szavai. Már az elején, mikor oda keveredünk, hogy bizony, sok vizuális inzultus érheti őt a polgártársak esztétika- és stílusmentes öltözéke kapcsán, összébb görnyedünk Késmárki kollégával. Mi addig, a művésznő eztán már jól érezi magát.

– Kezd­jük a kály­há­tól! Ipar­mű­vész vagy kép­ző­mű­vész? Eset­leg – de disz­nó va­gyok! – csak szu­per­la­tí­vu­szos var­ró­nő?
– Egyik se. A jel­mez­ter­ve­zést ugyan a Kép­zőn ta­nít­ják, még­se hív­nám di­rekt kép­ző­mű­vé­szet­nek. Itt az al­ko­tás mű­kö­dé­sé­ben rej­lik a ti­tok nyit­ja, bár ren­ge­te­get és több­nyi­re jól raj­zo­lunk. Na­gyon ész­nél kell len­ni, a li­la kö­döt ha­nya­gol­juk. Úgy­hogy in­kább nem kép­ző­mű­vé­szet.
– Ha ros­­szul raj­zo­lok, at­tól még le­het ki­vá­ló fantáziám.
– Per­sze! Nincs is az­zal baj, aki rajz­ban gyen­gébb, leg­fel­jebb annyi, hogy más ki­fe­je­zé­si mó­dot kell ta­lál­nia ah­hoz, hogy va­la­mi­képp még­is­csak el­ma­gya­ráz­za, mi­re is gon­dol. Van rá pél­da, hogy egy-egy su­gár­zó sze­mé­lyi­ség pan­to­mim­mel, kö­rül­írás­sal, bár­mi­vel el­éri a cél­ját. De ma­rad­junk an­­nyi­ban, hogy a rajz­kész­ség ná­lunk nagy előny.
– Ó, ak­kor ez ki­vá­ló te­rep a du­ma­ter­ve­zés­re! Te­gyük fel, hogy csak di­vat­lap­ok­ból ma­gya­rá­zok, meg ré­gi met­sze­tek­re mu­to­ga­tok, igen in­ten­zív „su­gár­zás­sal”. Le­he­tek-e sztár-jel­mez­ter­ve­ző?
– Ha nagy a blöff, és csak blöff van, más nincs, ak­kor az ha­mar ki­de­rül. Ná­lunk sem egy mun­ka után íté­lik meg az em­bert. És a mi­enk egy fe­let­tébb al­kal­maz­ko­dó, szó sze­rint „al­kal­ma­zott mű­vé­szet”. Ha a Ma­dách Szín­ház kér fel, ha a Víg, ha az Ope­ra­ház, vagy ha al­ter­na­tív ba­lett­hez kell ru­há­kat ter­vez­ni, mind más hoz­zá­ál­lást, lá­tás­mó­dot kí­ván. Nem be­szél­ve a film­ről, a leg­utób­bi Bánk Bán­ról. És ez jól is van így, nem baj, ha a jel­me­zek fe­lől is ér­tel­mez­he­tő egy-egy tár­su­lat vagy ját­szó­hely, mű­faj stí­lu­sa. Én pe­dig bol­dog va­gyok, hogy ilyen szé­les ská­lán ter­vez­he­tek.
– Egy éle­ten át mo­lyos ru­hák közt molyolni, sza­bók­kal virgolódni, nő­ket meg­győz­ni ar­ról, hogy igen­is jól áll a pad­li­zsán­szín, vagy nem áll jól, de ide ez kell… Hát élet ez?
– En­gem ép­pen ez iz­gat. Nem­csak al­ko­tó­mű­vé­szet a mi­enk, ha­nem em­pá­tia, pe­da­gó­gi­ai ér­zék is kell hoz­zá. Nagy kér­dés, hogy a ter­ve­ző ké­pes-e át­vin­ni az aka­ra­tát a ren­ge­teg csap­da és ké­nyel­met­len­ség kö­ze­pet­te.
– Foly­ta­tom. Vagy po­ca­kos fér­fi­hő­sö­ket ar­ra rá­ven­ni, hogy di­rekt jó, ha a ha­sán rán­cot vet a ruha. Egy­szó­val mennyi­re ki­szol­gál­ta­tott a jel­mez­ter­ve­ző?
– A fér­fi­ak­kal ál­ta­lá­ban kön­­nyebb. Ál­ta­lá­ban. De nem az az ide­á­lis alany, aki nem szól, nem re­a­gál a jel­me­zé­re. Né­ha épp az a baj, ha nem elég­gé hiú a sze­rep­lő, hisz ak­kor nem ér­dek­li, mi van raj­ta, és ez a sze­rep­for­má­lá­son is meg­látsz­hat. A több­ség azért itt is kel­lő­en ex­hi­bi­ci­o­nis­ta. Ki­szol­gál­ta­tott­sá­gunk in­kább ab­ban áll, hogy a ru­hák­nak egy­más­hoz ké­pest is mű­köd­ni­ük kell, rend­szer­ben, stí­lus­ban.
– Úgy kép­ze­lem, hogy a dísz­let­ter­ve­ző még part­ne­re a ren­de­ző­nek, de mi­re a jel­mez­ter­ve­ző­höz jut­nak a hí­rek, már min­den kész. Te csi­nálj eh­hez ru­há­kat, en­­nyit mon­da­nak csak­. És ezért is túl­nyo­mó­részt nők a jel­mez­ter­ve­zők. Té­ved­nék?
– Ez nincs így. Pár­hu­za­mo­san fo­lyik a mun­ka, s az a ki­vé­tel, hogy né­mely ren­de­ző el­ké­pesz­tő vizualitással bír, és két ol­dal­ról kü­lön fejt­ve a szá­la­kat is egy­sé­get bo­goz ös­­sze, még nem he­lyet­te­sí­ti a hár­mas ta­lál­ko­zá­so­kat. Én min­dig szor­gal­ma­zom eze­ket a tri­um­vi­rá­tu­sos együtt­lé­te­ket.
– Te­hát még­is­csak szor­gal­maz­ni kell. Van-e ked­venc szí­ned? Egy­ál­ta­lán ezt a „ki­vé­te­le­zést” meg­en­ged­he­ted-e ma­gad­nak?
– Mit csi­nál­jak, pasz­tell­má­ni­ás va­gyok, a ri­kí­tó szí­ne­ket nem sze­re­tem. Ne hi­val­kod­jon, ne ül­jön rá az a szín az elő­adás­ra, si­mul­jon be­le. Más­kor vi­szont ép­pen az kell, hogy a fő­sze­rep­lőt azon­nal lát­ni le­hes­sen, az per­sze, más eset. Má­sik vis­­sza­té­rő má­ni­ám, hogy öre­gít­sük a jel­mezt. Ne ab­ban az ál­la­pot­ban ke­rül­jön a né­zők elé, ahogy a mé­ter­áru-ke­res­ke­dés­ben rá­buk­kan­tunk. A ru­hák­nak tör­té­ne­te van, ne­künk pe­dig tud­nunk kell „hor­dot­tá ten­ni” a jel­mezt.
– Azért az idő mú­lá­sá­val a stí­lu­sok csak jön­nek-men­nek. Hogy le­het­sé­ges ezt a di­vat­ra is épü­lő mű­vé­sze­ti ágat ta­ní­ta­ni?
– Azért le­het. Ne­kem Makai Pé­ter volt a mes­te­rem a fő­is­ko­lán. Ő min­ta­pél­dá­ja an­nak, hogy le­nyű­gö­ző ha­tást vált­hat ki egy olyan mű­vész is a hall­ga­tó­i­ból, aki ge­ne­rá­ci­ók­kal előt­tük jár.
– Meg­pró­bá­lom el­kép­zel­ni, hogy foly­hat egy el­mé­lyült jel­mez­ter­ve­zé­si tanóra… De kell-e egy­ál­ta­lán lel­ket lát­ni a ru­hák mö­gé? Nincs ez túl­misz­ti­fi­kál­va ki­csit? Egy sztájliszt ma nem va­ca­kol­na ennyit.
– Én azért kezd­tem el ta­nul­ni ezt a szak­mát, mert – bár­mily ok­kult mó­don is hang­zik – van kap­cso­la­tom a je­lent meg­elő­ző ko­rok­kal.
– Lé­lek­ván­dor­ló len­nél?
– Ab­ban hi­szek, és azt ha­tá­ro­zot­tan ér­zem is, hogy él­tem már más­hol, más­kor, és ezek a vis­­sza­idé­zett él­mé­nyek se­gí­te­nek a ter­ve­zés­ben, in­ven­ci­ót in­nen is ka­pok.
– Behúzódsz a szobád sötét sarkába, és visszaálmodod magad a múltba?
– Ez a kép nem áll messze a valóságtól…
– Nem élhettél minden korban! A Tragédia eszkimó színével is boldogulnál ilyen alapon?
– Bizony!
(Erre a nevetésre már nincs mit tenni, Péter elkattintja az UFI címlapfotóját Ritáról – az utolsóelőtti-előtti oldalra. Igazi hepiend. Nemde?)



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2005. április (1427 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”