OFFLINE | interjú |
Lámfalussy Sándor a gazdaság mélyrepüléséről és a lehetséges kiutakról
Veszélyesen növekszik az államadósság
(2004. január)
Lapunknak adott interjújában „az euró atyja”, a világhírű magyar közgazdász-professzor beszélt régi és új adósságainkról, a közmegegyezésen alapuló nagy reformok és a stabilitás szükségességéről, valamint nemzeti erősségeinkről.

– Pro­fes­­szor Úr! Mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött hagy­ta el Ma­gyar­or­szá­got?
– A tá­vo­zá­som­nak több előz­mé­nye volt. A Mű­sza­ki Egye­tem köz­gaz­da­sá­gi fa­kul­tá­sán ta­nul­tam, ami­kor 1948 nya­rán át­ala­kí­tot­ták a köz­gaz­dász-kép­zést, és lét­re­hoz­ták a Ma­gyar Köz­gaz­da­ság­tu­do­má­nyi Egye­te­met, amely az el­ső tel­je­sen szov­jet tí­pu­sú fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mén­­nyé vált Ma­gyar­or­szá­gon. De fel­vet­tek, mert szük­sé­gük volt né­hány ka­to­li­kus, pol­gá­ri csa­lád­ból szár­ma­zó fi­a­tal­ra. Azon­ban ér­zé­kel­tem, hogy mi ké­szül az or­szág­ban.
– 1948 a for­du­lat éve volt…
– Ak­kor kezd­ték szov­jet min­tá­ra át­szer­vez­ni az ok­ta­tá­si rend­szert. A Szov­jet­uni­ó­ból ér­ke­zett ma­gyar emig­rán­sok vet­ték át az egye­tem irá­nyí­tá­sát. Azt is érez­tem, hogy vé­get ér az a rö­vid de­mok­rá­cia-kí­sér­let, amely 1945 után jel­le­mez­te az or­szá­got. Sop­ro­ni­ként pe­dig lát­tam, hogy a nyu­ga­ti ha­tá­ron épí­tik a vas­füg­gönyt. A leg­fon­to­sabb, har­ma­dik té­nye­ző pe­dig az volt, hogy mi­u­tán egy­há­zi gim­ná­zi­um­ban vé­gez­tem, a ha­ta­lom sze­re­tett vol­na be­von­ni a Mindszenty-per elő­ké­szí­té­sé­be. Azon­ban sem­mi­fé­le for­má­ban nem vol­tam haj­lan­dó se­gí­te­ni, nem ír­tam alá egyet­len nyi­lat­ko­za­tot sem. A nyo­más per­sze erő­sö­dött, és 1949 ja­nu­ár­já­ban azt mond­ták ne­kem, hogy ha nem te­szek va­la­mi­lyen nyi­lat­ko­za­tot a her­ceg­prí­más el­len, ak­kor szá­mol­ha­tok a kö­vet­kez­mé­nyek­kel. Ezt már nem vár­tam meg, és há­rom ba­rá­tom­mal együtt át­lép­tük a ha­tárt. Elő­ször Bécs­be men­tünk, on­nan pe­dig Bel­gi­um­ba. Azért is vá­lasz­tot­tam Bel­gi­u­mot, mert már 1947-ben szó volt ar­ról, hogy Leuvenbe men­jek ta­nul­ni, de ak­kor nem kap­tam út­le­ve­let.
– 1952-ben Bel­gi­um­ban el­vé­gez­te a köz­gaz­da­ság­tu­do­má­nyi egye­te­met és 32 éve­sen már a Yale Egye­te­men ta­ní­tott.
– A dok­to­rá­tu­si té­zi­sem a bel­ga ne­héz­ipar ös­­sze­om­lá­sá­ról szólt, s ez kel­lő­en is­mert­té tett. 1961-ben gaz­da­sá­gi ta­nács­adó­ként egy bel­ga ma­gán­bank­ban dol­goz­tam, és kap­tam egy év sza­bad­sá­got ar­ra, hogy ta­nít­has­sak. Ké­sőbb is a bank­szfé­rá­ban te­vé­keny­ked­tem.
– A het­ve­nes-nyolc­va­nas évek­ben Nyu­ga­ton men­­nyi­re volt át­te­kint­he­tő Ma­gyar­or­szág ela­dó­sí­tá­sá­nak fo­lya­ma­ta?
– Lát­tuk, hogy mi tör­té­nik. Fő­ként ab­ból, hogy le­las­sult a gaz­da­sá­gi fej­lő­dés. A het­ve­nes évek­ben már a sta­tisz­ti­kák­ból is ki­tűnt, hogy Ma­gyar­or­szá­gon és Len­gyel­or­szág­ban drasz­ti­ku­san nö­vek­szik az ál­lam­adós­ság. A re­for­mok eköz­ben na­gyon las­san ha­lad­tak és nem érin­tet­ték az alap­ve­tő gaz­da­sá­gi ke­re­te­ket.
– A mai na­pig vi­ta tár­gya Ma­gyar­or­szá­gon, hogy hasz­nos lett vol­na-e az óri­á­si ál­lam­adós­ság át­üte­me­zé­sét kér­ni 1990-ben.
– Ta­lán le­he­tett vol­na a len­gyel utat kö­vet­ni, ne­kik si­ke­rült ez, de az adós­ság­csök­ken­tés hat-hét év­re vis­­sza­ve­tet­te a mű­kö­dő tő­ke be­áram­lá­sát Len­gyel­or­szág­ban.
– Má­ra vi­szont utol­ér­tek ben­nün­ket. Sőt, bi­zo­nyos te­rü­le­te­ken le­hagy­tak.
– Igen, de el­vesz­tet­tek hat-hét évet. Ma­gyar­or­szá­gon 1989-ben már meg­je­lent a mű­kö­dő tő­ke, amely­nek be­áram­lá­sa dön­tő sze­re­pet ját­szott a ma­gyar gaz­da­ság mo­der­ni­zá­lá­sá­ban. Az adós­ság-át­üte­me­zés las­sí­tot­ta vol­na az or­szág fej­lő­dé­sét. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en én so­ha nem ta­ná­csol­tam azt ma­gyar po­li­ti­ku­sok­nak, hogy kezd­je­nek tár­gya­lá­so­kat az ál­lam­adós­ság csök­ken­té­sé­ről vagy át­üte­me­zé­sé­ről. Tar­tot­tam at­tól, hogy ez meg­ren­dít­he­ti az or­szág von­ze­re­jét.
– Er­re vi­szont töb­ben azt mond­ják, hogy a ma­gyar pol­gá­rok így arány­ta­la­nul nagy ter­het vi­sel­tek a ki­lenc­ve­nes években…
– De a kül­ső ál­lam­adós­ság ter­he – a ka­mat­szin­tek ös­­sze­ge az ex­port­hoz vagy a GDP-hez vi­szo­nyít­va – 1993-tól fo­lya­ma­to­san csök­kent. Az adós­ság­tól csak úgy tu­dott vol­na meg­sza­ba­dul­ni az or­szág, ha vál­lal­ja azt, hogy nem jön a tő­ke.
– Megint ak­tu­á­lis té­ma az ál­lam­adó­ság nö­ve­ke­dé­se Ma­gyar­or­szá­gon. Az MSZP–SZDSZ-kormány hi­va­tal­ba lé­pé­se óta, más­fél év alatt, két­ezer mil­li­árd fo­rint­tal nőtt az ál­lam­adós­ság, amely így ös­­sze­sen már meg­ha­lad­ja a tíz­ezer mil­li­árd fo­rin­tot. 2003-ban pe­dig kö­rül­be­lül 800 mil­li­árd fo­rin­tot köl­töt­tünk adós­ság­szol­gá­lat­ra.
– Ve­szé­lyes a do­log. Új adós­sá­gok­ról van szó, ame­lyek­nek nincs kö­zük a ré­gi­ek­hez. Ez az ál­lam­ház­tar­tá­si egyen­súly ra­di­ká­lis ki­bil­le­né­sé­nek a kö­vet­kez­mé­nye. Az ilyen mér­té­kű de­fi­cit­nö­ve­ke­dés a fo­lyó fi­ze­té­si mér­le­get na­gyon hát­rá­nyo­san be­fo­lyá­sol­ja. Ha ezt nem el­len­sú­lyoz­za tő­ke-be­áram­lás, ak­kor a fo­rint ko­moly nyo­más alá ke­rül. A de­fi­cit 2002-ig nem volt ilyen ma­gas, s ad­dig el­len­sú­lyoz­ta a tő­ke-be­áram­lás, amely egyéb­ként a be­ru­há­zá­sok for­má­já­ban hoz­zá­já­rul az or­szág gya­ra­po­dá­sá­hoz. Más­fél év óta ez lé­nye­ge­sen csök­kent, s az­óta a fi­ze­té­si mér­leg­hi­ányt ja­va­részt pénz­tő­ke-be­áram­lás­sal fi­nan­szí­roz­zák, te­hát kül­föl­di­ek vet­ték meg a ma­gyar ál­lam­köt­vé­nye­ket. Ez hos­­szabb tá­von el­fo­gad­ha­tat­lan: a ket­tős de­fi­cit sú­lyos ve­szé­lye­ket je­lent. Sze­rin­tem ez áll az or­szág mai gond­ja­i­nak hát­te­ré­ben.
– Mit kel­le­ne ten­nie a kor­mány­nak?
– Az ál­lam­ház­tar­tá­si hi­ányt ra­di­ká­li­san csök­ken­te­ni kell és ösz­tö­nöz­ni a zöld­me­zős be­ru­há­zá­so­kat.
– A ka­bi­net ta­valy év vé­gén ho­zott meg­szo­rí­tó in­téz­ke­dé­sei ele­gen­dő­ek az egyen­súly hely­re­ál­lí­tá­sá­hoz?
– En­nek meg­ál­la­pí­tá­sá­hoz vé­gig kel­le­ne néz­ni a költ­ség­ve­té­si té­te­le­ket, ami ne­kem nem áll mó­dom­ban. Az a be­nyo­má­som – de ez nem szak­ér­tői vé­le­mény, ha­nem csak ér­zés –, hogy a hi­ány ra­di­ká­lis csök­ken­té­sé­hez nem ele­gen­dő­ek a meg­tett in­téz­ke­dé­sek.
– Ho­gyan le­het­ne csök­ken­te­ni a mér­leg­hi­ányt?
– Nem­csak a nagy mér­té­kű hi­ány okoz prob­lé­mát, ha­nem az is, hogy az a vé­le­mény ala­kult ki a pénz­pi­ac­okon: Ma­gyar­or­szá­gon nem kez­dő­dött meg a nagy el­lá­tó­rend­sze­rek re­form­ja, ami­re fel­tét­le­nül szük­ség len­ne az ál­lam­ház­tar­tá­si ki­adá­sok csök­ken­té­se ér­de­ké­ben. El­ső­sor­ban az ok­ta­tás és az egész­ség­ügy el­ma­radt re­form­já­ról be­szél­nek. Emel­lett köz­tu­dott tény az is, hogy az uni­ó­hoz csat­la­ko­zó ál­la­mok kö­zül Ma­gyar­or­szá­gon a leg­ma­ga­sabb a köz­al­kal­ma­zot­tak szá­ma. 2003-as ada­tok sze­rint arány­ta­la­nul ma­ga­sabb, mint más­hol. Nö­vel­ni kel­le­ne a mun­ka­erő-mo­bi­li­tást és át­kép­zé­si prog­ra­mok­ra len­ne szük­ség. Jó len­ne, ha az ál­la­mi szek­tor­ból az em­be­rek át­men­né­nek a ver­seny­szfé­rá­ba. De még el sem in­dul­tak ezek a fo­lya­ma­tok. Hi­te­les prog­ram szük­sé­gel­te­tik hoz­zá.
– A Ma­gyar Nem­ze­ti Bank köz­ben fel­emel­te a ka­ma­to­kat. Nem vet­he­ti-e vissza ez az in­téz­ke­dés a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dést?
– Ez a nem­ze­ti ban­kok alap­ve­tő di­lem­má­ja. De nem a mo­ne­tá­ris po­li­ti­ka fe­le­lős eb­ben, ha­nem az ál­lam­ház­tar­tá­si po­li­ti­ka, hi­szen az ha­tá­roz­za meg a hos­­szabb le­já­ra­tú ka­ma­to­kat. Te­hát ez in­kább a min­den­ko­ri kor­mány fe­le­lős­sé­gi te­rü­le­te.
– Ön sze­rint ho­gyan jut­ha­tott a gaz­da­sá­gi vál­ság szé­lé­re Ma­gyar­or­szág?
– A nagy re­for­mok el­ma­ra­dá­sá­ról nem­csak a mai kor­mány te­het, ha­nem az el­múlt ti­zen­há­rom év ös­­szes kabinetje. A négy­éven­te cse­ré­lő­dő kor­má­nyok mind­egyi­ke tel­jes új­ra­kez­dés­be fo­gott, és ez hos­­szabb tá­von nem le­het si­ke­res po­li­ti­ka. A nagy re­for­mo­kat nem le­het kon­szen­zus nél­kül el­kez­de­ni, ugyan­is ele­in­te fáj­dal­mas a do­log. Köz­meg­egye­zés­re van szük­ség, leg­alább né­hány alap­ve­tő kér­dés­ben. Pél­dá­ul: mely te­rü­le­te­ken kell fel­tét­le­nül biz­to­sí­ta­ni a tár­sa­dal­mi szo­li­da­ri­tás mű­kö­dé­sét? És mi­lyen el­vek­re kell ezt a mű­kö­dést ­ala­poz­ni?
– Köz­meg­egye­zés­re azon­ban ke­vés az esély…
– En­nek hi­á­nya ko­moly ag­go­da­lom­mal tölt el. Ami pe­dig a kö­zel­múl­tat il­le­ti: a re­ál­bé­rek ha­tal­mas mér­ték­ben nőt­tek. Bár szük­ség volt rá, de gaz­da­sá­gi­lag nem volt meg­ala­po­zott a tíz­szá­za­lé­kos­nál na­gyobb re­ál­bér-nö­ve­ke­dés.
– El­kép­zel­he­tő olyan gaz­da­sá­gi ös­­sze­om­lás Ma­gyar­or­szá­gon, mint ami­re Tö­rök­or­szág­ban vagy Ar­gen­tí­ná­ban volt pél­da?
– Nem, szó sincs ró­la. Ed­dig csak a ne­ga­tí­vu­mok­ról be­szél­tünk, de tény az, hogy Ma­gyar­or­szág min­dig ké­pes volt akár a leg­ne­he­zebb hely­ze­te­ken is úr­rá len­ni. Ez ki­fe­je­zet­ten ma­gyar tu­laj­don­ság. In­kább az a gond, hogy ami­kor már jól megy a gaz­da­ság sze­ke­re, ak­kor el­ha­nya­gol­ják a foly­ta­tást. Az Eu­ró­pai Uni­ós tag­ság vi­szont ko­moly biz­ton­sá­got je­lent a be­ru­há­zá­sok szá­má­ra. Az or­szá­got már most más­ként ke­ze­lik. S nem le­be­csü­len­dő a ma­gya­rok mun­ka­ked­ve sem: ez is egy nem­ze­ti erős­ség. Ma­gyar­or­szág egy ak­tív or­szág, és ezt azok mond­ják, akik nem el­fo­gul­tak az irá­nyunk­ban. A leg­fon­to­sabb po­zi­tív tény: az ipar­ban és a szol­gál­ta­tá­sok­ban Ma­gyar­or­szág már át­ala­kult egy erő­tel­jes, jól mű­kö­dő pi­ac­gaz­da­ság­gá.
– Idén ha­zánk el­vi­leg be­lép­het az ERM-2 eu­ró­pai ár­fo­lyam­rend­szer­be, amely gya­kor­la­ti­lag az euróövezet elő­szo­bá­ja. Ek­ko­ra inf­lá­ci­ó­val és költ­ség­ve­té­si hi­án­­nyal re­á­lis ez a cél?
– Nem, ugyan­is a be­lé­pés csak ak­kor ve­zet­het si­ker­re, ha az ár­fo­lyam­ok lé­nye­gé­ben sta­bi­lak ma­rad­nak. De er­re mind­ad­dig nem le­het szá­mí­ta­ni, amíg az iker­de­fi­ci­tek nem csök­ken­nek lé­nye­ge­sen. A négy­éven­te vál­to­zó gaz­da­ság­po­li­ti­ka ezt nem se­gí­ti elő. Eb­ben is szük­ség len­ne bi­zo­nyos köz­meg­egye­zés­re.
– Ak­kor 2008-ban nem vált­ja fel az euró a fo­rin­tot?
– Van rá esély, hogy az or­szág be­lép­jen az euró-zónába, de en­nek alap­fel­té­te­le, hogy a kö­vet­ke­ző vá­lasz­tá­sok előtt és után ne bo­rul­jon fel is­mét min­den a ma­gyar gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ban.
– Nem­ré­gi­ben az Eu­ró­pai Unió hat net­tó be­fi­ze­tő ál­la­má­nak ve­ze­tői ír­tak egy le­ve­let, amely­nek az a lé­nye­ge, hogy az uni­ó­nak vis­­sza kell fog­ni a ki­adá­sa­it. Mi­lyen kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­hat ez ránk néz­ve?
– A le­vél el­ső­sor­ban a spa­nyo­lok­nak és a len­gye­lek­nek szánt fi­gyel­mez­te­tés volt, de fenn­áll a ve­szé­lye, hogy ránk néz­ve is lesz ha­tá­sa.
– Ma­gyar­or­szág má­jus 1-jén hát­rá­nyos ver­seny­fel­té­te­lek­kel lép be az Eu­ró­pai Uni­ó­ba. Ho­gyan bír­juk majd az egyen­lőt­len ver­senyt?
– A ma­gyar gaz­da­ság in­teg­rá­ci­ó­ja az Eu­ró­pai Uni­ó­éba már meg­tör­tént. Ez alól ki­vé­tel a me­ző­gaz­da­ság, és a kör­nye­zet­vé­de­lem te­rü­le­tén is sú­lyos a le­ma­ra­dás.
– Mi­vel fog­lal­ko­zik je­len­leg, Pro­fes­­szor Úr?
– Az Eu­ró­pai Mo­ne­tá­ris In­té­zet ve­ze­té­se után az uni­ós pénz­ügy­mi­nisz­te­rek ta­ná­csa fel­kért a Böl­csek Bi­zott­sá­gá­nak a ve­ze­té­sé­re. Az volt a fel­ada­tunk, hogy ja­vas­la­tot te­gyünk az ér­ték­pa­pír-­pi­a­cok sza­bá­lyo­zá­si rend­sze­ré­nek re­form­já­ra. Aján­lá­sa­in­kat szin­te tel­jes mér­ték­ben el­fo­gad­ták.


Lámfalussy Sán­dor

Lámfalussy Sán­dor (74) Ka­pu­vá­ron szü­le­tett. A Leuveni Ka­to­li­kus Egye­te­men és a Nuffield College-ben, Ox­ford­ban ta­nult. 1949 óta Bel­gi­um­ban él. 1955–65 kö­zött a Brüs­­sze­li Bank köz­gaz­dá­sza, majd ta­nács­adó­ja, 1961–62-ben a Yale Egye­te­men ta­nít. 1965–75 kö­zött a Brüs­­sze­li Bank ügy­ve­ze­tő igaz­ga­tó­ja, az igaz­ga­tó­ság el­nö­ke. To­váb­bi ban­ká­ri te­en­dők után 1994-ben az Eu­ró­pai Mo­ne­tá­ris In­té­zet el­nö­ke lett, négy évig töl­töt­te be ezt a po­zí­ci­ót. 1999-től 2002-ig Or­bán Vik­tor mi­nisz­ter­el­nö­ki gaz­da­sá­gi ta­nács­adó tes­tü­le­té­nek el­nö­ke. 1995-ben a Köz­gaz­da­sá­gi Egye­tem dísz­dok­to­ra lett, 1998-tól az MTA kül­ső tag­ja, a Popovics Sán­dor-díj és a Cor­vin-lánc bir­to­ko­sa. Lámfalussyt a nem­zet­kö­zi saj­tó az „euró aty­já­nak” ne­ve­zi.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”