Szállásunk el­fog­la­lá­sa után el­ső utunk a Ti­szá­hoz ve­zet: jobb ten­ger­par­to­kat idé­ző fi­nom­sá­gú fö­veny­re te­le­pe­dünk le. A szá­raz nyár után úszás nél­kül is meg­kö­ze­lít­he­tő a túl­part, a víz át­lát­szó­an tisz­ta, nem túl erős, de azért érez­he­tő sod­rá­sú. Köz­ben ven­dég­lá­tónk poszt­mo­dern he­lyi le­gen­dá­ról me­sél: a túl­par­ti pusz­tán stop­po­ló egye­te­mis­tá­kat a sem­mi kö­ze­pén egy Tra­bant ve­szi fel, le­ké­sik az utol­só kom­pot, ám a jó­sá­gos trabantostól be­szer­zett zöld se­gít­sé­gé­vel át­vé­sze­lik az éj­sza­kát, hogy reg­gel el­ső­ként kel­je­nek át a fo­lyón.
A bol­tok nyitvatartása me­di­ter­rán vi­dé­ke­ket idéz, dél és ket­tő kö­zött szi­esz­ta. Ma­gunk sem iga­zán hi­szünk ben­ne, még­is si­ke­rül szom­bat dél­után fil­met vá­sá­rol­ni fény­ké­pe­ző­gé­pünk­höz. Ké­ső dél­utá­ni, ko­ra es­ti prog­ram­nak a Mű­ve­lő­dé­si Ház 30. szü­le­tés­nap­ját kö­szön­tő ren­dez­vényt néz­zük ki ma­gunk­nak. Saj­ná­la­tos mó­don le­ma­ra­dunk a Nyug­dí­jas Klub vi­dám je­le­ne­te­i­ről. A szín­pa­don épp egy ti­zen­két év kö­rü­li bak­fis szólótáncol Britney klas­­szi­ku­sa­i­ra. A meg­le­he­tő­sen ki­hí­vó csí­pő- és fe­nék­moz­du­la­tok­kal ope­rá­ló ko­re­og­rá­fia pedofil sze­án­szot idéz, a kö­zön­ség so­ra­i­ban az idős höl­gyek szú­rós te­kin­tet­tel fe­gyel­me­zik mel­let­tük ülő em­be­rü­ket. Ezt kö­ve­tő­en egy, a bol­dog bé­ke­idők ele­gan­ci­á­ját idé­ző idős úr lép a szín­pad­ra, hogy a kon­fe­ran­szi­ék tel­jes ma­ga­biz­tos­sá­gá­val je­lent­se be a kö­vet­ke­ző mű­sor­szá­mot. A Dorczy Dance Te­am ne­ve okoz­ta bo­nyo­dal­ma­kat vé­gül ru­ti­nos „ze­nés, tán­cos mű­sor­szám kö­vet­ke­zik” hu­szár­vá­gás­sal old­ja meg. Az ün­ne­pi prog­ram zá­rá­sát je­len­tő rö­vid tánc­ház után az ese­mé­nyek súly­pont­ja át­te­vő­dik a szem­köz­ti Mar­si Kocs­má­ba (hi­va­ta­lo­san Pizzeria, de a nép­nyel­vet nem le­het be­csap­ni).
Kel­le­mes őszi es­te van, a kis ven­dég­lá­tó­hely te­ra­szán ta­lá­lunk egy szim­pa­ti­kus asz­talt ma­gunk­nak. Fel­tér­ké­pez­zük a kocs­ma bel­ső ré­szét is, a nem túl tá­gas he­lyi­ség­be be­lép­ve épp a Tán­colj, Bu­da­pest Pa­rá­dé! c. opuszra tom­bol a nem egé­szen két­ezer lel­kes köz­ség if­jú­sá­ga. A ze­ne wur­lit­zer­ből szól, ezen kí­vül még a kö­te­le­ző csocsó és a nye­rő­au­to­ma­ta eme­li a hely fé­nyét. A han­gu­lat­nál csak az árak ba­rát­sá­go­sab­bak. Há­zi­gaz­dánk a he­lyi ci­gány kö­zös­ség egyik ne­ve­ze­tes tag­já­ról me­sél, aki uzso­ra­ka­mat­ra köl­csö­nöz a hó vé­ge fe­lé meg­szo­ru­lók­nak, majd a se­gély­osz­tás nap­ján fe­ke­te La­dá­já­val meg­je­le­nik a pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal előtt, s az ügy­fe­lek a cso­mag­tar­tó­ba te­le­pí­tett kas­­szá­nál szá­mol­hat­nak el tar­to­zá­sa­ik­kal. Az idő elő­re­ha­lad­tá­val mind egyér­tel­műb­bé vá­lik a Bódi Guszti–Lagzi Laj­csi-vo­nal ze­nei do­mi­nan­ci­á­ja, a sram­li-slá­ge­rek­re a leg­na­gyobb egyet­ér­tés­ben mu­lat­nak együtt ro­mák és nem ro­mák. Éj­fél után nem sok­kal az egyik if­jú ha­tá­ro­zott lép­tek­kel in­dul el fe­lém, an­­nyi időm sincs, hogy fel­ké­szül­jek a klas­­szi­kus „Mit nézö’, kö­csög?”-be­lé­pő­re. Té­ved­ek. „Az a lány sze­ret­ne tán­col­ni ve­led, jó?” – a kér­dés hang­sú­lyá­ból érez­ni, az aján­lat vissza­uta­sít­ha­tat­lan. A hölg­­gyel köl­csö­nös be­mu­tat­ko­zás, szűk két perc las­sú­zás, és négy mon­dat után bú­csút ve­szünk egy­más­tól. Ba­rá­ta­im­nál in­dít­vá­nyo­zom a ko­ráb­ban ter­ve­zett éj­sza­kai für­dő-pro­jekt be­in­dí­tá­sát.
Tü­zet ra­kunk a fo­lyó part­ján (le­ír­ni egy­sze­rű, a fil­mek­ben sincs ve­le gond, de mi leg­alább félórát bé­ná­zunk). Für­dő­zés, sült sza­lon­na, kö­rűi cse­resz­nye­pá­lin­ka, csil­la­gok. Be­le­sze­ret­tünk Nagy­kö­rű­be.