Hogyan ünnepel a nómenklatúra?
Installált ’56 (2003. október) Ehavi múltidézőnk természetszerűleg nem kerülheti meg, hogy ne ejtsen szót az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc ünnepéről. Azonban minden évben egyes (baloldali) pártok megvádolnak más (jobboldali) pártokat, hogy aktuálpolitikával rontják az ünnep méltóságát, nem véve észre azt, hogy ez valójában nem aktuálpolitika. Annak álruhájában csak a múlt kísértete tér évről-évre vissza a Köztársaság térre, hogy ott borzolja a kedélyeket. Nos hát, először is az ünnepről. Idén is ünnepelünk, ki-ki a maga módján. Tudjuk azt is azonban, hogy nem volt mindig szabad az ünnep: egykori hatalmi szervek jegyzőkönyveit lapozgatva könnyen bukkanhatunk bizony olyan részekre, amelyeknek nagyjából ez a lényege: ejnye, elvtársak, megint itt van ez a fránya október, mit csináljunk, hogy ne legyen balhé? Balhé azonban nem lett, hiszen akkoriban, hosszú, hosszú évtizedeken át Grósz elvtárs, Biszku elvtárs, Marosán elvtárs kielégítően gondoskodtak arról (főleg a kerek évfordulókon), hogy a szocializmus építése a megszokott nyugalomban és a korábbi kiemelkedő hatékonysággal folyjon. Ünnepeltük tehát már sokféleképpen e jeles napot, a terror alatt először titokban, rejtett szobák sötétjébe bújva, amikor a forradalom lángját csak november 4-én az ablakokba kitett gyertyák őrizték, majd utcai tüntetésekkel, megemlékezésekkel, mikor a diktatúra nem mert már keményen közbeavatkozni. Október 23-a üzenetének legméltóbb elismerését mégis a köztársaság kikiáltása jelentette 1989-ben, és azóta minden évben szabad volt, sőt, illett e napot minden kormánynak méltó módon megünnepelni. A mostani kormány is érzi, hogy csinálni kéne valamit. Valami méltót. Ejnye, elvtársak, megint itt van ez a fránya október, mit csináljunk, hogy ne legyen balhé? Megvan! Csináljunk installációt a Kossuth térre! Az jó nagy lesz, a nép is szeretni fogja, legalább annyira, mint az újpesti plázst vagy a jégpályát, a pontonhídról nem is beszélve. Az újságíróink meg megírják majd, hogy a kormány milyen frappánsan emlékezett meg ’56-ról, bezzeg a Fidesz szokásához híven az utcán szítja az elégedett lakosság nemlétező indulatait. A koszorúzás nekünk úgyis mindig gáz, a fasiszta csőcseléktől soha nem tudunk méltó módon emlékezni. Az installáció fényesen bizonyítja majd, hogy csak mi vagyunk az ellenforradalom igazi letéteményesei, a Fidesz és a többi fasisztoid párt csak ki akarja magának sajátítani az ünnepet. Különben is, ’56 baloldali gyökerű népfelkelés volt, Kovács László is megmondta. Na jó, Mansfeld Péter és Tóth Ilona nem volt baloldali, de köztörvényes gyilkosokként nem is lehettek azok. Még Sztálin elvtárs szobrát is az öntudatra ébredő baloldali tömegek döntötték le. Bizonyám. A forradalmat valóban fel lehet fogni holmi látványosságként, installációként is. A népnek – az egykori május elsejék nagyon jó példái ennek – nem kell ezerrel nyomatni az ideológiát, elég az ingyensör, ingyenvirsli, és Kádár elvtárs vagy ma valami más nevű elmondja, hogy „képesek vagyunk, erősek vagyunk és igazunk van”. Ebből a szempontból még az is mindegy, hogy megvalósul-e Horn „mitbőgsztevadbarom” Gábor agyszüleménye („Akkor végeztük jól a dolgunkat, ha az ’56-os kiállításon egy szélsőségesen jobboldali fiatal ugyanúgy azt érzi, hogy kapott valamit, mint – ad absurdum – egy munkáspárti aktivista” – mondta nevezett nemrégiben az Indexnek, nyilván előzetes gondolkodás nélkül), az viszont mindennél élesebben ki fog tűnni, hogy ’56 a baloldal egyes prominenseinek szemében csak merő installáció, amely egy számukra kellemetlen kötelességet próbál úgy leplezni, hogy közben lehetőleg politikai tőke is kovácsolódjék a dologból. Lehet baloldali forradalomnak csúfolni ’56-ot, lehet Mansfeld Péteréket gyilkosnak nevezni. Lehet. De azt már senki sem fogja elhinni, hogy 56-ban nem a szovjet tankok hátán jött vissza hazánkba az az egyes szocialisták által is óvatosan kritizált nómenklatúra, amely ma a tényleg tisztességes és a forradalom üzenetét megértő baloldaliak ünnepét is elrontja. Minden évben. „Október 23-ával kapcsolatban a kormánynak is megvan a maga felelőssége” – mondta az ünnepségekre célozva az Örömkoncert-, pontonhíd- és installációügyi államtitkár, bár a pillanat hevében minden bizonnyal nem gondolta át e mondatának összes értelmezési lehetőségeit. Mi átgondoltuk. És Ön?
|