OFFLINE | polgfilter | Oli bácsi megmongya a frankót
Oli bácsi megmongya a frankót
Az Új Jobboldalról
(2003. szeptember)
Van egy­ne­hány olyan nagy prob­lé­ma, amely vé­gig­kí­sé­ri az em­be­ri­ség tör­té­ne­tét. A ref­le­xi­ót ki­vál­tó je­len­sé­gek örök éle­tű­ek, min­den élet­kor­szak­ban pacekra föl­ad­ják a lec­két. Az, hogy há­zas­tár­sunk je­len­lét­ében le­het-e han­go­sa­kat ropizni, hol árul­nak az or­szág­ban hagy­más ma­jo­nézt, és hogy a szent­end­rei HÉV-re va­ló jegy­vál­tás­kor mi­ért kell be­mu­tat­ni a di­ák­iga­zol­ványt, nos ezek a té­mák már a ré­gi ró­ma­i­a­kat is fog­lal­koz­tat­ták.

Az is­me­re­tek el­sa­já­tí­tá­sa, a ne­ve­lés té­ma­kör­ében mes­ter és ta­nít­vány vi­szo­nya is ilyen örök­zöld. Két egyén egy­más­ra­utalt­sá­gá­nak és a tu­dás meg­szer­zé­sé­nek fo­lya­ma­tát bon­col­ta pél­dá­ul a Mes­ter és Ta­nít­vá­nyai ne­vű ze­ne­kar, amely­nek krisnista össz­hang­za­ta ma is a vég­ső tit­kok meg­fej­té­sé­vel ke­cseg­te­ti a zir­ci Szan­di pres­­szó ze­ne­gép­ének hasz­ná­ló­it. A prob­lé­ma be­set­ten­ke­dett a nyu­ga­ti kul­túr­kör­be, és ma jó­sze­ri­vel min­den har­min­con tú­li két­lá­bú azt kép­ze­li ma­gá­ról, hogy a fi­a­ta­lab­bak kö­zül va­la­ki so­kat kö­szön­het ne­ki. A pe­da­gó­gus­tár­sa­da­lom­ban kü­lö­nö­sen el­ter­jedt ez a tév­hit. Ez a gon­do­lat­sor fut át az agyun­kon, ami­kor a sörösrekeszek fe­de­zé­ké­ben meg­pró­bá­lunk ki­oson­ni a szu­per­mar­ket­ből, hogy el­ke­rül­jük volt tech­ni­ka­ta­nár­nőn­ket és fér­jét, a Né­met­or­szág­ban fog­or­vos­ként prak­ti­zá­ló vad­bar­mot, akik han­go­san mér­le­gel­nek a túl­ol­da­lon, és az ás­vány­vi­zek mag­né­zi­um­tar­tal­mát ha­son­lít­ják ös­­sze. Már ép­pen si­ke­rül­ne a szö­kés, ami­kor ked­ve­sünk is fel­tű­nik, és han­go­san ör­ven­de­zik: ta­lált han­gya­ir­tót. Le­bu­kás, kény­sze­re­dett be­szél­ge­tés, meg­hí­vás.
Most tehát itt ülünk a nap­pa­li­ban, már zsí­ros­ra fog­dos­tuk az üdítőspoharat és a paderborni fog­or­vos mo­no­lóg­ját hall­gat­juk a nyu­ga­ti ci­vi­li­zá­ció al­ko­nyá­ról: a párt­rend­sze­rek kor­rupt­sá­gá­ról, a vég­zet fe­lé ro­ha­nó tár­sa­dal­mak­ról. A ke­resz­tény­ség to­ta­li­ta­riz­mus, az isz­lám el­áraszt­ja Eu­ró­pát, ökologistának kell len­ni, ra­di­ká­lis­nak és Ame­ri­ka-el­le­nes­nek. A ke­mény jobb­ol­dal a jó, Franco, Pi­no­chet, Salazar. Ki­je­len­té­se­i­vel né­hol egyet­ér­tünk, több­ször nem, de az egész­re ön­tött szósz kis­sé ri­asz­tó. „Az a sze­ren­cse – te­szi hoz­zá a híd­em­ber –, hogy már itt­hon is le­het ilye­ne­ket ol­vas­ni” – és mond­ja a lap ne­vét. Ked­vet­le­nül bó­lin­tunk, is­mer­jük: a lap, jónéhány ér­tel­mes cik­ke mel­lett helyt ad egy Gaz­dag Ist­ván ne­vű je­len­tős gon­dol­ko­dó alap­ve­té­se­i­nek. Lom­hán el­len­tá­ma­dás­ra ké­szü­lő­dünk, iga­zán csak mu­száj­ból: megy a bu­szunk, az egé­szet im­posz­tor­ság­nak tart­juk. De végülis itt ked­ve­sek vol­tak ve­lünk, csak az üdítősdobozt tet­ték ba­ro­mi mes­­szi­re. El­me­sél­het­jük, hogy az Alain de Benoist ne­vé­vel jel­lem­zett Új Jobb­ol­dal a nyolc­va­nas évek kö­ze­pe óta le­fu­tó­ban van Fran­cia­or­szág­ban is. Le­ve­tett ga­tya. A hat­va­nas-het­ve­nes évek­ben lett nouveau cinéma, nouvelle cuisine, kel­lett egy új jobb­ol­dal is. Ez a jobb­ol­dal biologizált (egyik bál­vá­nya Konrad Lorenz), erő­sen ke­resz­tény­el­le­nes volt, Georges Dumézil in­do­eu­ró­pa­i­ját tet­te meg az új Eu­ró­pa mér­cé­jé­nek, és szí­ve­sen me­rí­tett kis­sé cin­kes, a ra­di­ká­lis kon­zer­va­ti­viz­mus és a nem­ze­ti­szo­ci­a­liz­mus mezs­gyé­jén (vagy azon túl) lé­zen­gő gon­dol­ko­dók­tól. De Benoist mér­cé­je sze­rint Arno Breker, Hit­ler szoc­re­ál szob­rá­sza az ab­szo­lút esz­té­ti­kum egyik csú­csa. Nyil­ván nem lá­tott még moncsicsit. A fo­gász fá­rad, csak úgy le­het ki­fog­ni, ha ki­csit még úsz­tat­juk. Ez a de Benoist-féle jobb­ol­dal pél­dá­ul nem volt an­ti­sze­mi­ta, ki­fe­je­zet­ten súlyt he­lye­zett ar­ra, hogy pár­be­szé­det foly­tas­son bal­ol­da­li ér­tel­mi­sé­gi­ek­kel is, és csak mód­já­val ta­gad­ta a Holokausztot. Ez­zel szemben a ma­gyar csa­pat: a Pan­non Front­tól át­iga­zolt író­fe­je­de­lem, aki kocs­ma­szin­ten gya­láz­za a Bib­li­át (az em­be­ri­sé­gen sze­rin­te „meg is lát­szik”, hogy a Szent­írás a leg­töb­bet ol­va­sott könyv), a MIÉP IT gyors­ke­zű ne­velt­je, aki két hely­re is el­ad­ja ugyan­azt a cik­ket, va­la­mint az if­jú, aki sze­rint a ro­mán Vas­gár­da nem volt ma­gyar­el­le­nes Gaz­dag irá­nyí­tá­sa mel­lett, in­kább mo­no­lo­gi­zál. Észt oszt. A jo­gász vég­zett­sé­gű Gaz­dag a Mo­de­nai Ke­res­ke­del­mi Ka­ma­ra bu­da­pes­ti kép­vi­se­le­téténél kezdte – ez olyas­mi le­het, mint a li­bé­ri­ai tisz­te­let­be­li kon­zu­lá­tus.

De Benoist mér­cé­je sze­rint Arno Breker, Hit­ler szoc­re­ál szob­rá­sza az ab­szo­lút esz­té­ti­kum egyik csú­csa. Nyil­ván nem lá­tott még moncsicsit

Majd a ne­me­sen kon­zer­va­tív M-Sat tévéadó­nál folytatta pá­lya­fu­tá­sát (tud­ják, az a hely, ahol Rá­ba Tí­mea és Nö­vé­nyi Nor­bert is dob­ban­tott a csúcs előtt). Ké­sőbb Gaz­dag a MIÉP ta­nács­adó­ja, vé­gül a párt­ból ki­vált Ma­gyar Nem­ze­ti Front szel­le­mi aty­ja lett. Ja­vá­ra kell ír­nunk azt, hogy Ta­más Gás­pár Mik­lós­sal el­len­tét­ben ő (kis­sé dö­cö­gős ma­gyar­ság­gal ugyan) hoz­zá­fér­he­tő­vé te­szi azt, amit fon­tos­nak tart. Így a XX. Szá­zad In­té­zet pén­zén le­for­dí­tot­ta de Benoist köny­ve­it, és má­sik ked­ven­cé­nek, Guillaume Faye-nek pe­dig a ha­vi vil­lany­le­ve­le­it dob­ja a ra­di­ká­lis he­ti­lap ol­va­sói elé. Faye-ről tud­ni kell, hogy rá­di­ós gegmesterként, por­nó­szí­nész­ként és képregényszerzőként mű­kö­dött, mi­e­lőtt meg­cé­loz­ta vol­na az Új Jobb­ol­dalt, ame­lyet azon­ban 1986-ban ott­ha­gyott. Mint­ha Vil­lám Gé­za és Rocco Sifredi kö­zös gyer­me­ke el­sze­ret­te vol­na Zórád Er­nő­től Cs. Hor­váth Ti­bort. De nincs ez­zel sem­mi baj. A kez­de­mé­nye­zés ott kap egy kis pöfföt, ami­kor ezt a kül­föl­di szel­le­mi ter­mé­ket meg­pró­bál­ják rá­húz­ni a ma­gyar esz­me­tör­té­net­re. A ma­gyar­ság in­do­eu­ró­pai vol­tát Timaru-Kast Sán­do­ron (a Kel­ta ma­gya­rok, ma­gyar kel­ták cí­mű si­ker­könyv szer­ző­je) kí­vül nem so­kan vall­ják; egy hód­me­ző­vá­sár­he­lyi szü­le­té­sű em­ber tol­lá­ból kü­lö­nö­sen ta­szí­tó „kál­vi­nis­ta rend­őr­mód­sze­rek­ről” ol­vas­ni, és az, hogy a pá­pa csak Ka­rol Wojtylaként je­le­nik meg írás­ban, az anar­chis­ta fanzinokat idé­zi. A Gaz­dag és tár­sai ál­tal té­zi­se­ik­hez oda­rán­ci­gált né­pi írók va­jon mit szól­ná­nak mind­eh­hez?
A lát­vá­nyo­san unat­ko­zó fog­or­vos oda­ve­ti ne­künk, hogy mi is csak af­fé­le kvá­zi jobb­ol­da­li­ak va­gyunk, meg­fé­lem­lí­tett min­ket a balliberális médiakommandó, mi el­ta­pos­nánk a más­ként gon­dol­ko­dó­kat. Mi ugyan nem – fe­lel­jük. Csak szó­lunk, mert ta­pos­ni vá­gyást ép­pen e de­rék em­be­rek­nél lá­tunk. 2002 áp­ri­li­sá­ban a rác­ke­vei vá­lasz­tó­pol­gár­ok­nak mind­ös­­sze 5,3 szá­za­lé­kát ér­de­kel­te a gazdagi üze­net, ta­lán ezért a ke­se­rű­ség. Per­sze le­het, hogy csak mi nem lát­juk elég tisz­tán a ma­gyar Új Jobb­ol­dal új­don­sá­gát, tör­té­nel­mi ha­gyo­má­nya­ink­ba, hi­tünk­be és sza­bad­sá­gunk­ba ve­tett bi­zal­mát, mű­velt­ség mel­let­ti el­kö­te­le­zett­sé­gét, ezért az ag­go­da­lom.
Eb­ben ma­ra­dunk. Köz­ben el­vi­szik a na­rancs­le­vet.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”