Háborúra derű • 100% Dalmácia
Zára (2003. augusztus) A dalmáciai kikötőváros ódon belvárosának szűk utcáival, a kávézók járókelők felé fordított székeivel, a tengerparti sétánnyal és az óriási adag fagylaltokkal igazi, hangulatos mediterrán település. Vicces kukáskocsi-vezetők, őrült pörgés a Shark diszkóban, tengervízzel feltöltött medencék a strandon, össznépi „Háborús bűnös vagy háborús hős” játék a város falain (Hága nem felel). Minden adott tehát egy kilencszáz év perszonálunióra alapozott, ütős dalmát nyaraláshoz. Zára a legrégebbi szláv város az adriai partokon. Történelme a római időkben kezdődik, a középkorban egy ideig eleink és a velenceiek hadakoztak érte (a horvátul Zadarnak nevezett város a Bánk bánban Jáderaként szerepel), a közelmúltban pedig a délszláv háború alatt ostromolta a szerbek irányítása alatt álló flotta a várost. A harcok nyomait még ma is sok golyónyom és szétlőtt épület őrzi. A város több pontján találkozhatunk egy óriásplakáttal is, melyen a Zárát védő horvát parancsnok képe mellett a „Hős, nem bűnös” felirat hirdeti az ittlakók véleményét. Hágában ugyanakkor háborús bűnök, elsősorban a helyi szerb kisebbséggel szemben elkövetett etnikai tisztogatás miatt szeretnék a törvény elé állítani. Szállásunk is háborús viszonyokat idéz, korábban laktanya lehetett, néhány szomszédos épület még mindig romokban (szemünk se rebben, szálltunk már meg prágai ex-hullaházban is, ugyebár). A közelben egy betonteknőben esténként néhányan golyókat dobálnak, miközben mások a kocsma teraszáról biztatják őket. A város központja egy kis félszigeten található, melyet erődszerű falak védenek. A legismertebb műemlék Szent Donát temploma, a maga hengeres formáival. Kitűnő akusztikájának köszönhetően ma koncertteremként működik, nyaranta komolyzenei fesztiválnak ad otthont. A templom mellett terül el a római időkben épült Fórum, melynek egyik óriási oszlopa még ma is áll. Oldalán rozsdás bilincsek és hevederek lógnak, mivel a középkorban szégyenoszlopként használták. A Szent Mária templomhoz tartozó zárdában kedves apácák kalauzolnak minket végig egy egyházművészeti kiállításon, mely elsősorban szobrokból és ereklyetartókból áll. Utóbbiakból igen komoly gyűjteményt halmoztak fel, legalább 4-5 Szent Kereszt-darab szerepel a kollekcióban, s van olyan szent, akinek 3 láb-ereklyéjét is összeszámolhatjuk. Több kisebb templom mellett említést érdemel Zára katedrálisa, illetve a ferences templom és rendház, utóbbi helyen köttetett béke a Magyar Királyság és a Velencei Köztársaság között 1358-ban. A kikötőből rendszeresen indulnak hajók a Kornati szigetekre, a 89 sziklás szigetből álló nemzeti parkba. Az érdekes szín- és formavilágú szigetecskék egy-egy világítótoronytól és kis halászfalutól eltekintve lakatlanok. A turistahajók egy kis időre kikötnek a legnagyobb szigeten, melynek főbb látványosságai az ösvények mellett legelésző szamarak és egy langyos, sós tó. Zárában hivatalosan két partszakaszon lehet fürödni. Az egyik a belváros mellett található, kicsit elhanyagolt strand, ahol érdemes megnézni az uszodát, a sokat látott medencét is tengervízzel töltik meg, a műugrótoronyból pedig folyamatosan ugrálnak az ifjú reménységek a tengerbe, edzői felügyelet mellett. Zuhanyozni a strandon nem, csak az amúgy ingyenes uszoda területén lehet, két kunás pénzérme bedobásával. A másik, jóval nagyobb és népesebb strand a Puntamika nevű városrészben van, melyet mintegy negyedórás buszozással érhetünk el a belvárosból, a helyijáratok segítségével. A hely igényessége messze alatta marad a jobb balatoni strandokénak, az árak mégis húzósabbak. A vízparton csak turisták fekszenek ki a tűző napra, a helyi fiatalok a fák árnyékába húzódnak. Éjszaka magasabb sebességre kapcsol Zára. A külvárosi, Shark névre hallgató szórakozóhely a Nova banka pénzintézettel osztozik egy késői szocreál épületen. A berendezés az „olcsón jót” ars poetica jegyében készülhetett, amit úgy ötven százalékban sikerült is megvalósítani. A tánctér sarkában két tizenéves ifjú gubbaszt egy monitor előtt, s váltogatja a zenéket, powered by Winamp. Épp Dalmát Est van, azaz a horvát popzene színe-javára bulizunk a jórészt helyi erőkből álló közönséggel. Jó, jó, de azért lassan menni kéne már haza. A belvárosban hétköznap esténként a kávézókban, pénteken és szombaton a bárokban van nagy élet (legalábbis egy óráig, amikor az óvárosi szórakozóhelyeknek be kell zárnia egy helyi rendelet értelmében). Megtelnek a sikátorok kávézói, az utcára kitett asztalok mellett nincs szabad hely, a bárok közelében az utcán sem nagyon lehet megmozdulni. Hajnali négy óra magasságában már egészen más arcát mutatja az óváros. Az utcák fényesre kopott kövei nedvesen csillognak a takarítóautók vízsugaraitól, a kis narancssárga járművek kapitányai csajozósan rá-rádudálnak a buli után hazafelé tartó lánycsapatokra. A kávézók székei egymásra tornyozva a teraszokon, a főtéren egy párocska simul egymáshoz és sehol egy német turista. Idill.
|