Egy mítosz vége (2005. július) Emlékszünk, ugye? 1994-ben és 2002-ben a hatalom visszaszerzésére készülő szocialisták egyik legfontosabb mondanivalója önnön szakértelmük bizonygatása volt. A világot a piros műbőr ajtós, fikuszos, fehér nippes irodák csendjében kiismerők magabiztosságával joviáliskodták az arcunkba: kormányozni, azt tudunk. A maga utolérhetetlenségével Horn Gyula ezt a nevezetes „Rendbe tesszük az országot” mondattal foglalta össze. És Medgyessy Péternek is volt egy-két kedves gondolata saját, évtizedek alatt felhalmozott szakértelméről és az ifjoncok alkalmatlanságáról. Az alattomosságában is pazar gondolatot aztán megannyi szegfűs rezonőr, fodrász, kocsmáros, boltos hintette szét az országban: e szerint az országgyűlési választás csak felesleges bohóckodás, amit az urak találtak ki a nép nyúzására. A világ természetes rendje, hogy az alkalmasságát ezerszer bizonyított szocialista elit a neki járó helyre, a kormányrúdhoz kerüljön. Az ostoba és nem szakértő jobboldal pedig húzza meg magát és örüljön, hogy végre nem kell a kormányzás hallatlan intellektuális nehézségeivel megbirkóznia. Röviden így szólt a mítosz, amit most azért idézünk fel, hogy végleg elbúcsúzzunk tőle. Az elmúlt időszakban történtek ugyanis bebizonyították, hogy ‘94–98 közötti időszak kormányzati teljesítménye nem baleset és nem az SZDSZ ármánykodása miatt sikerült soványra. 2002 után nem (csak) Medgyessy Péter eredményezte a szocialisták népszerűségi indexének zuhanását. Gyurcsány Ferencnek sem a gonosz ellenzék, a populizmus, az ambíciózus Kati vagy éppen Miki egér miatt nem jut elég ideje és energiája az összefogott, átlátható, következetes és kiszámítható kormányzásra. Nagyobb a baj: a szocialisták hiába próbálkoznak kétségbeesetten, nem tudnak országot irányítani. Erősségük, a szövevényes érdekhálókat összefogni képes akarat, a beágyazottság a posztkommunista magyar valóság viszonyai között alkalmas a hatalom megragadására. Másra nem. A fröccsgőzbe fulladt megyei pártaktívákon, a laposan semmitmondó KISZ Országos Értekezleteken (ó, Hámori Csaba, ó, Kiss Péter!) szocializálódott mai emeszpés vezetőréteg még jószándék esetén is képtelen helyzetet elemezni, döntéseket hozni, azokat végrehajtani és számonkérni. Ha hiányzik a vízió, az egységes akarat, a fegyelem és igen, a markáns vezető-egyéniség, akkor jön a száz lépés, az árkommandó, a visszaszívott, aztán mégis bejelentett „adóreform”. Meg az egyre romló államháztartási hiány, a leminősítések monoton sora, a 2012-es euró. A szakértői kormány, a szakértő baloldal mítoszának tehát vége. Könnyeket legfeljebb akkor ejtenénk, ha nem lettünk volna mindig biztosak abban, hogy előbb-utóbb eljön az igazság pillanata.
|