Ha nagyobb tétel közel-keleti orvostanhallgató érkezik (nem firtatjuk milyenek, lehet, hogy görögök, de szemitának tűnnek: szóval zsidók vagy arabok) vállalja feladatot, hogy kissé harsány basic english-sel felmondja a film trélerjét. „Ju nó, der iz a men, hú iz a mörcsent of…” – visszhangzik a tér – „Vaze, Feri, hogyan mondják a spanglit angolul?” – fordul oda a segédjéhez. Feri szomorúan néz. „Icca díler” – segítünk a kerület információs kútjának őrzőjén, és laposakat pislogunk a pornópult felé. „Kösz, haver” – mondja a mágus nekünk. „Dzsoint” – mutogat lelkesen a vigyorgó medikusoknak. Ők bólogatnak, értve van a dolog, korunk latinja bárkin segít.
Aztán nagy sóhajtással belevetjük magunkat az akciófilmes dévédék közé: ma sem nézünk hatórás iráni bábfilmeket. Őszinte segítségnyújtásunk azonban nem marad megtorlatlan, mikor egy ún. kúrós-tengeralattjárós és egy misztikus-apokaliptikus boldog bérlőiként hazafelé vesszük az irányt, a bolt előtt belebotlunk a három érdeklődőbe. Kedvesen köszön az egyik, és int, hogy nyugodtan szippantsunk bele a spanglijukba, a tékás kedvet csinált. Udvariasan elhárítjuk a kínálást, egyrészt semmiféle anyagot nem tudunk letüdőzni, még a rántotthús-szagot sem, meg izgat minket a tokon látható színésznő, sietünk haza. A bennünk élő náci persze aszongya, hogy szigorúbb, morális alapokon kellett volna fellépnünk, és a bennünk élő nácinak igaza van ezúttal. Rendőrt hívni, lelőni, kibelezni.
Ugyanakkor. Szögezzük le a morális alapokat. Nem szívtunk/szúrtunk/ füstöltünk ilyet soha, semmilyen alakban. Tudjuk, szánalmas kis alakok vagyunk ezzel a retardáltságunkkal, de egy üveg Chardonnay olcsóbb, talán jobb, és azt lehet pohárból fogyasztani. Egyfelől rettentő kártékonynak tartjuk a Kendermag Egyesület marhaságait a dekriminalizációról. Az mindig vehemensen tagadva van, kvázi, hogy ők a könnyűdrogok legalizálásáért akcióznának. Á, ők csak a fogyasztók büntetlenségéért szállnak síkra. Nomármost nem kell egy Konrad Lorenznek lenni ahhoz, hogy a humánetológia alapvető viszonyai között tájékozódjunk. Lapunk olvasóinak többsége volt már a középiskolában osztálykiránduláson. Ezek után öt pontért tegyen különbséget az osztályfőnök, Jutka néni két kijelentése között: „Nem mehettek át a lányok hálótermébe”, illetve „Nem kap két marha nagy maflást az, aki átmegy a lányok hálótermébe”. Végezzük el a szükséges behelyettesítéseket (állam= Jutka néni, mert nagy, erőszakos és visszaél a hatalmával), és gondolkozzunk el azon, hogy a kívánt cél (esemény utáni tabletta felhajtásának kiküszöbölése) elérését melyik mondat szolgálja jobban. Szaglik itten az álszentség.
Azt sem tartjuk egészen tisztességesnek, ahogyan felnőtt, többnyire heteroszexuális, fehér középosztálybeliek arra hivatkozva akarnak boldogan pöfékelni, hogy mindig előrángatják azt a bizonyos Megtévedt Tizenhatévest, Aki Egy Házibulin Elszívott Egy Füves Cigit És Ezért Börtönbe Került. Az eset gyakoriságáról nincsenek információink, de keresőképtelen kiskorúak mögé bújni elég szánalmas. Azzal kapcsolatban, hogy a fű kapudrog-e vagy sem, van egy rossz hírünk: ha választani kell, mondjuk Freund Tamás, Vizi E. Szilveszter és egyéb alja akadémikusok vagy valamely Társaság a Szabadságjogokért-aktivista álláspontja között, akkor bizony-bizony elősunnyog belőlünk a tekintélytisztelő rendpárti. A nyakkendősöket választjuk.
Álszentséget a drogpártiak is szoktak kiabálni, mondván, a fű kevésbé ártalmas, mint az alkohol, csak azon rettentő nagy állami haszon van, és az milyen visszataszító, azt bezzeg nem tiltja be senki. Jöhetnénk itt a reakciós érvekkel, hogy egyes alkoholfajtáknak van bizonyos történeti beágyazottsága honunkban, de azt liberális testvéreink nem kedvelik. Ezért azt mondjuk: miazhogy, nagyonis. Nemcsak az alkohol tesz kárt, hanem a dohány is, sőt a parizer és az a málnaszörp is, amelynek üvegére ráírják, hogy közvetlen napfény hatásának kitenni tilos. És ebből mind kaszál az állam. De a magyar népesség jelentős részének higiénés, mentális viszonyait tekintve nem az a megoldás, ha az eddigi súlyos gondokhoz hozzácsapunk még egyet. Azt csak egy olyan országban lehetett megtenni, ahol órák kérdése, hogy a lakókocsi bekerüljön a nemzet címerébe (szerzőnk Hollandiára gondol – a szerk.).
Az a bizonyos színésznő egyre kihívóbban kelleti magát a dvd-tokon. Talán ezért sem vagyunk olyan idegesek, amikor kiderül, hogy elromlott a kaputelefon. Amíg lejön valaki, tolunk egy sört ebben a nagy melegben.