Rainer M. János szerkesztői előszavában írja, hogy a szerzővel 2004-ben találkozott Tatabányán egy könyvtári beszélgetésen, és a könyvtárigazgató Csics Gyula nyomta kezébe a naplót. Kis utánaszámolás után kiderült, hogy ez egy gyerek, egy tizenkét éves gyerek forradalmi naplója, ami eleve egyedülállóvá teszi az '56-os irodalmak körében. Egy gyerek szemszögéből mindaz, amit már tudunk, teljesen másként, mint ahogyan azt tudjuk. A könyvről lejjebb még hosszabban írunk, de akkor hadd írjam le a másik poént, hogy miért különleges ennél is jobban ez a könyv. Hát azért, mert Csics Gyula naplójában fontos szereplő a legjobb barátja, Kovács János. Gyula és János a legjobb barátok voltak, egy házban laktak, napjaikat szinte teljesen együtt töltötték, és ezekről az ugyanolyan-napokról mindketten ugyanazon a napon kezdtek el külön naplót írni. Kovács Jánosé pedig szintén idén jelent meg a Kieselbach Galéria kiadásában. Ennek a másik naplónak a története se mindennapi: az ecseri piacon talált rá lomtalanítási anyagok között a jelenlegi tulajdonos, és ő juttatta el Kieselbach Tamáshoz, aki ugyanúgy könyvként adta ki, ugyanakkor, a 2006-os Ünnepi Könyvhétre, mégpedig úgy, hogy a két kiadó nem is sejtette, hogy a mindkét naplóban szereplő „másik” napló nemhogy megvan, de megjelenés alatt áll. Tipikusan közép-európai történet, nem?

A könyv, a speciális, naiv nézőpont és a történelmi események, valamint a mindennapi élet öntudatlan egymásra játszása mellett éppen azért érdekes, mert megmutatja, hogy milyen szellemi állapotban volt egy tizenegykétéves gyermek ötven évvel ezelőtt

Szóval a könyv. Csics Gyula naplója mellé két napló kíválkozik fel összehasonlító alapként. Az első a Budapesti Negyed című folyóirat egyik, talán három évvel ezelőtti számában teljes terjedelmében közzétett, Anka naplója című írás, ami egy középkorú nő munkája, és Pest ostromának időszakát öleli fel egy sajátos, budai értelmiségi nézőpontból. Kissé naiv napló, de szerzője komoly íráskészséggel és lényeglátással írja le a budai fogaskerekű végállomásához közeli villanegyed ostrom alatti elzártságát, a mindennapokat egy olyan harci helyzetben, amikor a front pl. a ház alatt két sarokkal, a szatócsboltnál húzódik. Annyiban tehető az a napló Csics naplója mellé, hogy megmutatja: a háborús helyzetek átélői egy, a történelem „alatt” húzódó regiszterben ugyanúgy élik mindennapjaikat. Az azelőtt utópisztikus borzalomnak tartott dolgok, pl. hogy hullák vannak a fogaskerekű állomásánál, mint előbb-utóbb megszokott képek, könnyen kerülhetnek nem-történelmi síkba.
A másik napló, ami eszembe jutott, Karinthy gyermekkori naplója. Mégpedig azért, mert a csics-féle naplóból gyönyörűen kiviláglik, hogy a gyermekkori műveltségi szint nem a második világháborúval esett hatalmasat, hanem jóval utána, időben hozzánk félelmetesen közel. Kerüljük messzire az olyan megállapításokat, hogy a mai gyerekek így buták, úgy műveletlenek, de valóban elképesztő az a napirend, ami alapján egy kisgyerek élte a mindennapjait az ötvenes évek közepén. A könyv, a speciális, naiv nézőpont és a történelmi események, valamint a mindennapi élet öntudatlan egymásra játszása mellett éppen azért érdekes, mert megmutatja, hogy milyen szellemi állapotban volt egy tizenegykétéves gyermek ötven évvel ezelőtt, hogyan teltek mindennapjai (kábé háromnaponta olvasott ki egy könyvet – vajon mire váltódott át ez az idő a mai gyerekek életében?), hogyan látta az eseményeket, micsoda képessége volt arra, hogy egy-egy félszeg értékelő mondatban reflektáljon is a körülötte zajló világra. És persze mindezt azért említjük, mert nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy ma élő tizenkét éves gyerek ennyi mindent lát és ért, majd azt konvertálni is képes nyelvi jelekre, meg tud fogalmazni belőlük egy mondatot, majd az azt követőt, a naplóját érzékkel illusztrálja nagyszerű rajzokkal és a kor nyomdatermékeivel, röplapokkal, újságkivágásokkal. Erre mondtuk az előbb, hogy elképesztő.
A gyermeki világot ebben a naplóban nem nyomja le a történelem, a gyermek nem ír kéjesen vérről és haláltusáról, nem áll oda hullák mellé bámészkodni, bátran áll szóba szovjet katonákkal, és olyan jókedvvel hógolyózik a bérházudvaron ‘56 telén, mint azt tehette ‘55-ben. A gyermeki világban helyet kapnak a napok alatt egymásnak ellentmondó hivatalos rádiós hírek, a gang híreinek világa és a látványból levezetett valódi is. A rajzok komoly rajztehetségről árulkodnak, az íráskép szép, a napló szerkezete kiegyensúlyozott. Egy megvalósított kisfiú-univerzum jelenik meg előttünk, amelyben Twist Olivér előtt focizó, utána pedig lövöldöző szovjet katonák is helyet kaphatnak. A borítón Csics Gyula a forradalom után elképzelt Budapestjének térképe látható – tessék csak örvendezni, mire képes a gyermeki fantázia.
Nagykönyv, osztogatni kéne. Felnőtteknek, hogy szomorkodjanak kicsit saját meg nem valósított világukon. Gyerekeknek pedig Twist Olivért, de most már tényleg.