Demszky Gábor parajelenség, káprázat, nem létezik
Egy következmények nélküli ember (2004. július) „Az előrejelzések szerint a mai napon ismét tornádóerejű vihar várható Budapesten. Ma reggel felkértem a Fővárosi Polgári Védelmi Parancsnokságot, hogy fokozott készültségben álljon készenlétben a viharkárok elhárítására” – kezdetű közleményét juttatta el Demszky Gábor június 11-én pénteken a magyarországi sajtóorgánumokhoz. Később vihar nem ebből lett. Sőt, ebből sem lett. Demszky Gábor parajelenség, káprázat, nem létezik. Itt az ideje, hogy végre lerántsuk a leplet egy jól szervezett átverő-show-ról. Mert hölgyeim és uraim, tetszik, nem tetszik: a főpolgármester nincs. Elsős egyetemista koromban kezdtem gyanakodni. Akkor a HÖK-választásra a felsőbb évesek teleplakátozták az egyetemet egy bizonyos Szabó Aurél plakátjaival, jelmondataival és programjával. Persze fölényesen meg is nyerte a választásokat. Majd jót röhögve a demokrácián, bejelentették, hogy nem is jár az egyetemre egyetlen Szabó Aurél sem. Kár, pedig én is rá szavaztam. Nem baj, poénnak jó volt. Az úgynevezett Demszky-project valamikor 1990 őszén a taxisblokád után indult. Önkormányzati választásokra készülve Kiss János köpönyegéből kibújt, a demokrácia intézményét intellektuális alapokon megkérdőjelező, vicces kedvű autodidakta PR-osok találták ki az egészet. Itt persze egyáltalán nem kell egy sötét „majd megisszuk a véreteket” típusú öszszeesküvésre gondolni, az egész csak egy poén volt. Volt is nagy hahotázás a bennfentesek között, amikor 1990-ben nyert ez a „pasas”, ugyanis jópofán így hívták maguk között saját kreálmányukat. Te, az a Demszky név, az telitalálat volt, pont jó, ilyen kell nekik! – röhögött az egyikük. Á, hagyd el, szerintem a korával nyertünk, hiszen ez egy nyerő kor, olyan kennedys – viccelődött a másikuk. – Jó, jó igazad van, tényleg jó ötlet volt összemontíroznunk a szobatársad bátyjának a fotóját a fiatalkori Fritz Walteréval! – ez tényleg profi volt. Aztán amikor túl voltak az első baráti vállveregetésen, döbbenten egymásra néztek, te jó isten, most mit csináljunk. Ha bejelentjük, hogy vicc volt, a későbbiekben az SZDSZ egyetlen plakátarcát sem fogják komolyan venni addig, amíg a Pető Iván egyenként kezet nem fog tízmillió magyarral. Nem maradt más hátra, hát szereztek egy megbízható titkárnőt, akit beavattak az egészbe, felírták egy réztáblára, hogy Demszky Gábor főpolgármester, és szereztek egy szobát a fővárosi önkormányzat hivatalában. Ment is minden a maga rendjén. Télen egy hókotró ablakába tették fel a képét, ami a tévén keresztül már abszolút élethűnek tűnt. Tavasszal, nyáron és ősszel pedig akkurátusan kerülték a sajtószerepléseket. Jól is ment minden, már fogalmazták 1994-ben az ünnepélyes lemondó nyilatkozatot, de ekkor maga Horn Gyula telefonált le, és a koalíciós szerződésre hivatkozva, kérte az SZDSZ-eseket, hogy ne lépjen vissza ez a „pasas”. (Gyula is így nevezte, hiszen tudott az egészről, de becsszóra ígérte, hogy nem mondja el senkinek.) Kellett is a Gabi, hiszen a Latorcai majdnem nyert. No mindegy, négy évet kormánytámogatással csak kibírunk valahogy – gondolták az időközben kicsit megfáradt PR-osok. Aztán jött ’98, és maradt a „pasas”. Az ok nagyon banális volt. A PR-csapat egyik tagja meghalt, ketten külföldön próbáltak szerencsét, a negyedik alkoholista lett, a Horn Gyula meg tartotta a szavát, és nem szólt, hogy ez a „pasas” nem létezik. A titkárnő meg féltette az állását. A „pasas” elindult és nyert, mintha létezett volna. A program meg folytatódott, anynyi kiegészítéssel, hogy a titkárnő barátja jó programozó volt, ő generált egy karaktert, amit akár sajtótájékoztatókon is plazmatévé segítségével lehetett használni. Így fordulhatott elő, hogy a 2012-es olimpiával kapcsolatos közös sajtótájékoztatókon maga Deutsch Tamás sem vette észre, hogy mellette egy jól álcázott plazmatévé ül. Aztán jött 2002 nyara, és egy győzelemittas baráti sörözés alkalmával Horn Gyula végül bevallotta Mandur Lászlónak, hogy Demszky Gábor nem létezik. – Vicc az egész, Lacikám! – hahotázott a harmadik sör után a Gyuszi. Legyünk igazságosak, az MSZP-n semmi nem múlott, csak már nem találtak mást, mint Németh Zsókát, hiszen emlékezhetünk, abban az időben mindenki Baja Ferenc akart lenni a Köztársaság téren. De nem sikerült a váltás. Maradt is volna minden a régiben, csak a titkárnő szakított a pasijával, ő meg elárulta Kunczénak, hogy nekik nincs is főpolgármesterük. Mondanom sem kell, hogy Kuncze nem hitt a szemének, amikor benyitott a főpolgármester szobájába és azt látta, hogy a titkárnő a telefonra zsebkendőt téve, elváltoztatott hangon mondja: Te Botikám, újítsátok fel a kettest, azt ha kész, szóljatok, átnevezzük a megállókat, aztán majd azt mondjuk, hogy ez lett a négyes metró. Kuncze teljesen leizzadt, felhívta Magyart, aki egy nap gondolkodási időt kért. Másnap telefonált és a legnyugodtabb hangon közölte: – Figyelj, Gabi, megvan a tuti, feltesszük az EP-lista elejére ezt a Demszkyt, aztán Brüsszelben, ott a sok ember között úgyse tűnik fel, hogy nincs is. – Király vagy, Bálint, tényleg ez lesz a tuti! – könnyebbült meg jól hallhatóan Kuncze Gábor. Így történt. Persze mindanynyian ismerünk olyanokat, akik erősködnek, hogy ők látták, hogy ők személyesen találkoztak Demszkyvel. Ismerjük az ilyet, de ha jobban belegondolunk, ezek az ismerőseink pont azok, akik hisznek az ufókban, akik láttak már tigrist a Mecsekben és tornádót Pesten.
|