Idén a köztársaságielnök-választáson a sor • Már tart az MSZP-n belüli helyezkedés • Permanens kampány 2006-ig
Fejvadászat (2005. január) Nem elég, hogy 2002-ben kétszer választottunk (parlamenti honfiúkat s -leányokat, illetve önkormányzatokat), nem elég, hogy 2004-ben újra szavaztunk (európai parlamenterekről, kettős állampolgárságról, kórház-privatizációról), nem elég, hogy végigkísértük az MSZP-n belüli kormányfőváltó csinnadrattát, 2005-re ugyancsak kijut a jóból. Idén köztársasági elnököt keres, majd – egy takaros belső kampány után – nyilván talál magának (nekünk?) a koalíció. Aztán 2006-ban újra választunk (parlamenti és önkormányzati embereket), vagyis idén ősztől megint halljuk a kampánycirádákat – s lassan beleőrülünk az egészbe. Pedig az UFI-csapat aztán igazán szereti a politikát. Tényleg! Miniszterelnökünk, Gyur-csány Ferenc a karácsonyi ünnepkört használta fel, hogy a Népszaván keresztül megüzenje: miután Mádl Ferenc mandátuma idén nyáron lejár, a kormánypártok saját köztársasági elnököt választanak. Hiszen a mai helyzetben „sem ok, sem szükség, sem lehetőség nincsen egyeztetni az ellenzék pártjaival”. Magyarul: kuss mindenkinek, majd mi megtaláljuk azt a mókust, aki – Alkotmányunk értelmében – „kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”, aki főparancsnokoskodik a fegyveres erők élén, aki képviseli a magyar államot, aki nemzetközi szerződéseket köthet a Magyar Köztársaság nevében, aki kitűzi az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, az európai parlamenti képviselők megválasztása, valamint az esetleges országos népszavazás időpontját, aki maga is kezdeményezhet népszavazást, felszólalhat a parlament ülésein, aki érdemrendeket adományoz, vagy épp állami vezetőket nevez ki, illetve ment fel, aki személyében sérthetetlen (büntetőjogi védelmét külön törvény biztosítja), aki – mai áron – havi 1,3 millió forintra, elnöki rezidenciára, két személygépkocsi használatára érdemesül a nemzet „kegyelméből”.
Erőnek erejével Nincs azzal baj, ha egy koalíció él az erejével, sőt azzal sincs, ha államfőt választ (a parlamenti szabályok szerint ezt akár egyszerű többséggel is megteheti, ha másképp nem megy). Miért is lenne. Csakhogy – jól emlékszünk –, azzal kezdődött a 2002–2006 ciklus, hogy „hozzálátunk a magyar társadalmat végletesen szétszakító árkok betemetéséhez”. Azóta, lassan három éve várunk egy apró gesztusra, egyetlen árkokon túli megoldásra, ami végre felülírja a nyers pártlogikát. Sokszor sokan elmondták: a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán például demonstrálhatta volna a politikai elit, hogy ismer össznemzeti ügyeket. Mivel jelenleg az MSZP–SZDSZ kettős uralja a hatalom bástyáit, neki kellett volna egységkezdeményezőként fellépni. Nem tette. S most, a köztársasági–elnökválasztáskor sem teszi, mert „sem ok, sem szükség, sem lehetőség nincsen egyeztetni az ellenzék pártjaival”. Pedig itt van példának okáért Mádl Ferenc személye, a jelenleg legnépszerűbb magyar politikusé, akit egyszer még – újabb öt esztendőre – akár újra is lehetne választani. Igaz, az elnök világossá tette a Heti Válaszban: „A törvény értelmében a köztársasági elnököt a parlamenti többség választja, a jelölés is a parlamenti pártok feladata. Túl azon, hogy tőlük ilyen irányú megkeresés, felkérés nem érkezett hozzám, a realitásokat is érdemes figyelembe venni. Ismerve a magyar politikai élet két táborra osztottságát, azt a fajta feszültséget, amely miatt már a korábban konszenzust élvező kérdésekben sem képesek a felek a párbeszédre, nehezen elképzelhető, hogy ugyanaz a személy megfeleljen két, időközben megváltozott többségű Országgyűlésnek. (…) Amikor 2000-ben felkértek, nehéz mérlegelés után eleve egy ciklusra vállaltam a jelölést”.
Jog, történelem, erkölcs Vagyis, úgy tűnik, Mádl Ferenc kilőve. Ám akadnak olyanok, akik egyértelműen „beleképzelhetők” az általa képviselt – és mint mondtuk: népszerű – államfői szerepbe. Akik ismerik az európai és a magyar jog alkotásait és az alkotmányos hagyományokat, akiknek nem hiányos a történelmi műveltsége, tudnak mit kezdeni az erkölcs fogalmával, és – legalább sorsfordító helyzetekben – cselekvőképesnek bizonyulnak. Szinte magától előugrik emlékezetünkből Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnökének neve, vagy a Teleki László Intézet főigazgatójaként ismert Granasztói Györgyé, esetleg a tudományos akadémiai elnök Vizi E. Szilveszteré. Vagy épp a volt MTA-elnök Glatz Ferencé, akit az UFI megfigyelői ugyan többször láttak már vezető szocialista politikusokkal kvaterkázni a somlói borvidék dűlőin, mégis többször bizonyította, hogy nem feltétlenül köti a párt álláspontja. Amikor például az MSZP anti-antiszemita csoportja két éve tiltakozott az ellen, hogy utcát nevezzenek el – a Horthy-korszak több kormányában vallás- és közoktatásügyi tárcát viselő történész-akadémikus – Hóman Bálintról, Glatz a nyilvánosság előtt is le merte szögezni: Hómantól távol állt az antiszemitizmus; a zsidótémát – egyébként megkérdőjelezhető módon – azért tartotta napirenden, hogy kifogja a szelet a nyilasok vitorláiból, 1942-ben azonban elhatárolódott a náci fajelmélettől és faji uszítástól.
Bukók és buktatók Az MSZP főerői áprilisra ígérnek végleges, kongresszusi döntést a leendő államfőaspiráns személyéről. Egyelőre – ahogy mondani szokás – nem cáfolták, de nem is erősítették meg Glatz esetleges jelölését, bár tudomásunk szerint továbbra is számolnak vele. Csakúgy, mint Medgyessy „Árokbetemető” Péter bukott miniszterelnökkel, és akadnak olyanok, akik – annak ellenére, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson nem képviselte a párt „két nem”-es álláspontját – továbbra is Szili Katalinban látták meg a posztmádli kor majdani arcát. A házelnök ambícióiról sokat elárul, hogy karácsony előtt már olyasfajta, középre húzó gondolatokkal bátorkodott előállni – ugyancsak a Népszavában –, mely szerint: „Elfáradtunk. Türelmünket, toleranciánkat, egymás iránti szeretetünket kezdik ki az elmúlt időszak történései. Indulatok, érvek, indokok jobb- és baloldalról, pedig be kell látnunk ennek a rosszemlékű népszavazásnak csak vesztesei vannak”. A „nemzetegyesítő” Szili Katalin-kép azért torzul némiképp, ha előidézzük a politikusnő augusztus 24-i bejelentését: „hogy az együttműködés zavartalanságát, és tényleg csak és kizárólag az ország érdekében történő tevékenységet segítsem elő, én a mai napon benyújtom az igényemet arra, hogy indulhassak pártelnökként”. Majd amikor megérezte, hogy csak az esélytelenek nyugalmával indulhatna Hiller István ellenében, rögvest visszalépett, hogy elkerülje a kolosszális bukást – és indirekte beajánlkozott kvázi-pártatlan államfőjelöltnek. Gyurcsány Ferenc eztán sem tett le arról, hogy újabb sebet ejtsen – a „pártunkkal és kormányunkkal” szembe-szembemenetelő – országgyűlési elnökön. Környezetéből bedobódott a köztudatba Göncz Kinga szociális miniszter neve, aki szintén hölgynemű, a népszerűségi listákon 1-2 százalékponttal előzi meg Szili Katalint, és az MSZP-ben úgy tartják róla – a párt honlapjának fórum rovatát idézzük – „Árpi bácsi lánya szerény, okos, művelt, van benne empátia. Szóval akár MSZP-tag is lehetne”. A bátrabb balosok ugyanakkor Princz Gábor Postabank-exvezér jelenkori ügyvédjét, a volt igazságügyi miniszter Bárándy Pétert is az esélyesek között emlegetik, sőt, a még bátrabbak (más olvasatban: az elvtelen kirakatpolitika barátai) Szabó István filmrendező arcképét is felfestették a jelölttablóra. Valószínűsíthető, hogy Göncz, Bárándy vagy Szabó személye a szabad demokratákat is kielégítené – mert ez már csak így szokott lenni. Nekünk viszont Mádl kell, ha nem személyében, legalább habitusában! Igaz, mi nem szavazhatunk.
|