Bush 2.2 - New “New Deal”?
Versenyfutás az idővel? (2005. február) Az amerikai keleti partot az elmúlt héten két esemény tartotta izgalomban. Mindkettő érinti édes hazánkat. Az egyik a nagyszerű Simonyi nagykövet rock-koncertje. A másik Bush elnök beiktatása. Az első eseménynél tulajdonképpen nem is érdemes hosszabban elidőzni. Mindenesetre szánalmas együttérzéssel mosolyogtunk azon a bősz igyekezeten, ahogyan Simonyi András bizonygatja a rock and roll és saját szerepének (A SZER adásainak hallgatása – ismerős ugye: D-209 küzdelme a kágébés kémek ellen) jelentőségét a kommunizmus bukásában. Bár venne inkább énekórákat, mert hangja, sajnos, nincsen. Azt hittük, hogy az általa vezetett együttes fellépéseit csak az amerikai kontinensen élők élvezhetik. De nem – a Coalition of Willing zenekar alighanem európai turnéra készül. A második esemény főszereplője, George W. Bush, aki a múlt hét csütörtökén tette le második hivatali esküjét, a jövő hónapban szintén európai körútra megy. Az amerikai demokráciában a beiktatási ceremóniák pompázatos események. Az idén sem volt ez másként, pedig többen szóvá tették: nem illik háborús időszakban több mint negyven millió dollárt eldorbézolni. (Még akkor sem, ha azt döntően magánadományokból költik el.) Érthető módon mindenhol élénk figyelem kíséri az amerikai elnök beiktatási beszédét. Holott ezek a beszédek a magasztos eseményhez méltóan emelkedettek szoktak lenni, mások mint a hagyományos kül- és belpolitikai programadó beszédek. Maga a beszéd egyetlen konkrétumot sem tartalmazott. Ez a tény egyben kellő; mozgásteret is enged az elnöknek a jövő;re nézve | Szakértők ezrei próbálják megfejteni, kommentálni részleteit. Mi is hasonlóan járunk el, hiszen mindennek ellenére Bush ünnepi szózata némi iránymutatással szolgálhat, mi várható az Egyesült Államok kül- és belpolitikájában a következő négy évben. S az sem elhanyagolható, hogy az amerikai politikának milyen hatása lesz Magyarországra. Hiszen Kovács László 2001 év végi, kedvezménytörvénnyel kapcsolatos politikai árulása óta tudjuk, milyen jelentőséggel bír a külpolitika a belpolitikában. Ráadásul a jelenlegi ellenzék sem hiheti, hogy ellenzékben kizárólag belpolitika létezik. Bush beszédének elemzését érdemes az elmúlt négy év legjelentősebb döntéseinek felidézésével kezdeni. Bush az amerikai történelem legnagyobb mértékű adócsökkentését hajtotta végre, igaz ehhez „történelmi” mértékű költségvetési hiány kapcsolódott. Véghezvitte a legmélyrehatóbb amerikai iskolareformot. Az első terminusa legvégén átfogó megállapodással elindította a haderőreformot. A 9/11 támadásra válaszul a terrorizmus elleni globális harccal válaszolt, amit két konkrét hadjárat megindítása kísért. Ehhez kapcsolódik markáns, szövetségeseit is megosztó külpolitikája. A történészek, elemzők állítása szerint a második elnöki terminus általában a történelmi távlatoknak megfelelő, alapvetően külpolitikai irányultságú döntéseknek kedvez. Ehhez képest Bush a következő döntéseivel kapcsolatban úgy nyilatkozik, mintha első elnöki időszakát kezdené meg. Belpolitikai „agendájába” tartozik a nyugdíj- és egészségügyi rendszer reformja, az adórendszer egyszerűsítése, a sokat vitatott amerikai kártérítési perekre lehetőséget adó szabályozás felülvizsgálata, az illegális migráció elleni küzdelem, illetve a megüresedő legfelső bírósági tagok kijelölése. Egyesek máris New „New Deal”-ként jellemzik ezt a rendkívül ambiciózus tervet. S ha ez még nem lenne elegendő, hátra van a külpolitikai feladatok felsorolása. Az amerikai elnöknek szerepet kell vállalnia a palesztin–izraeli konfliktus megoldásában. Le kell vezényelnie az iraki konszolidációt, megoldást kell találnia az iráni és észak-koreai konfliktusra. Figyelemmel kell lennie az egyre riasztóbb oroszországi belpolitikára, valamint az aggasztó kínai emberi jogi gyakorlatra. Végül, de nem utolsó sorban, érdemben kell véleményt mondania, és hozzájárulnia az ENSZ esetleges reformjához. Maga a beszéd, ahogyan már említettük, egyetlen konkrétumot sem tartalmazott. Ez a tény egyben kellő mozgásteret is enged az elnöknek a jövőre nézve. Bush egy kiválóan megfogalmazott, emelkedett szónoklatot tartott a szabadság eszméjéről. Némiképpen Madison elnök szavaira emlékeztetett a szöveg lényegi mondandója. Madison szerint a „küzdelem a szabadság és a zsarnokság között zajlik”. Az elnök huszonhét alkalommal használta a szabadság kifejezést. Úgy fogalmazott, hogy a szabadság eszméjének nevében, egyetemes jelleggel kell fellépni a zsarnokság ellen. Ha tetszik, ez egyfajta igazolása lehet az iraki beavatkozásnak, amelynek korábbi ürügye (a tömegpusztító fegyverek megléte nem nyert bizonyítást). (Jellemző, hogy a külügyminiszteri és igazságügyi miniszteri posztra szánt Rice és Gómez kongreszszusi meghallgatása emiatt késedelmet szenved.) Az iraki válság magyarázata mellett a beszéd úgy is értelmezhető, mint egy jelzés Iránnak, Észak-Koreának, Kínának és Oroszországnak. De: valóban értelmezhető így? Vagy éppenséggel Kubának szánt figyelmeztetésként értsük? Az esetleges iráni beavatkozás gondolatát is élesen elítélik Bush európai szövetségesei. A Kínával folytatott kereskedelmi kapcsolatok jótékonyan hatnak az óriási hiánnyal küszködő amerikai büdzsére és kereskedelmi egyenlegre. Oroszországgal szemben, szerencsére, figyelmet kap immár Ukrajna is. S mi a helyzet a többi kétes emberi jogi politikát folytató országgal: Zimbab-wéval, Burmával, Belarusszal, Szaúd-Arábiával? Nem lehet azonban kétségünk felőle, hogy Bush céltudatossága és változtatásra törekvése ilyen vagy olyan irányba, előbb vagy utóbb döntésekben jelenik meg. Bush ugyanis újraválasztását egyértelmű mandátumnak tartja érdekeinek megfelelő döntések meghozatalára. Annak ellenére, hogy még saját pártjában is sokan kétkedéssel fogadják ezt a megközelítést. Tehát az elnök céltudatosságát és határozottságát továbbra is konfrontáció kísérheti mind belföldön, mind külföldön. Kérdés, hogy mit ér el Bush európai megbeszélései során. Hogyan fog hozzá a közel-keleti konfliktushoz, s miképpen alakítja az Amerika-képet az arab világban?
|