A rek­lá­mok alatt és a gyors­ét­ter­mek­ben hall­ha­tó ze­ne ki­vá­lasz­tá­si ha­zá­ja nem Ma­gyar­or­szág. És hát ezért is öröm egy rek­lám­ze­nei vá­lo­ga­tás, er­re vol­tak már pél­dák, bár kér­dés, hogy men­­nyi­re le­het si­ke­res a do­log. Olyan elő­adók szá­mai vál­hat­nak rek­lá­mo­kon ke­resz­tül slá­ger­ré, ame­lyek a ha­zai ke­res­ke­del­mi rá­di­ók­ban „al­ter­na­tív­nak” szá­mí­ta­nak. De… al­ter­na­tív-e a rock-idol Iggy Pop? Nem az. Al­ter­na­tív-e az auszt­rál Jet Vodafone-slágere? Nem az. De hát ilyen or­szág­ban élünk: ami­kor a lon­do­ni met­rón min­den má­so­dik if­jú utas Dan­dy Warholst vagy Bloc Partyt hall­gat a discmanjén, ad­dig itt­hon ezek az együt­te­sek csak ak­kor le­het­nek is­mer­tek, ha egy an­gol multi tő­lük vá­laszt alá­fes­tő ze­nét. Nem mel­les­leg ezek a da­lok tö­kös, igé­nyes slá­ge­rek, ame­lyek önál­ló­an, de rek­lá­mok­hoz ren­del­ve is meg­áll­ják a he­lyü­ket. Hogy az itt­ho­ni bol­tok pol­ca­in mi lesz a sorsuk? Nem tudom.