Balaton-átúszás 24.0 (2004. augusztus) Divatba jöttek a nyíltvízi, tömeges úszórendezvények, van már Öböl-átúszásunk, Velencei-tó átúszásunk, Rába-úszásunk (ez kivételesen nem keresztben teljesítendő), Fertő-tó átúszásunk és Tisza-tó átúszásunk... A legtöbb résztvevőt továbbra is a nagy hagyományokkal bíró Balaton-átúszás vonultatja fel, ahol Révfülöptől Balatonboglárig kell 5,2 kilométert úszni. Idén már jó előre kondicionáltam magam lelkileg, hogy mindenképpen nekivágok, miután évek óta hiába tervezgettem, ilyen-olyan okokból. Az eredetileg meghirdetett szombati időpontról a hideg víz és a várható rossz időjárás miatt egy nappal későbbre kerül a rendezvény, ennek köszönhetően a szombat esti születésnapi buli és az azt követő néhány órás alvás csak fokozza a kihívás sportértékét. Balatonboglárra érve egy gyors vízhőfok-ellenőrzést követően derül ki, hogy korábban lelkes társaságunkból már csak nekem marad átúszhatnékom, a többieket jobban vonzza a strandolás-lángosozás csalóka biztonsága és kényelme. Boglárról hajóval lehet megközelíteni a rajt révfülöpi helyszínét. A résztvevők ingyenesen hajózhatnak a túlpartra, de csak nevezés után, s mivel Bogláron nem volt lehetőség a nevezésre, így jegyet kell váltani az útra. Barátaim szerint ez korábban nem így volt, a részvételi díj is idén emelkedett 2700 forintra. Révfülöpön feltankolok az első utamba kerülő túrórudi-automatából, majd belekezdek a nevezési procedúrába. Az orvosi vizsgálatot végző doki rendben találja a vérnyomásomat, s tesz ugyan némi megjegyzést kipihentségem látható jeleire, azért rányomja kartonomra az indulást engedélyező pecsétet. A levegőben a rendezvényt szponzoráló sportkrémgyártó termékének brutálisan mentolos illata terjeng. A készítmény magamra applikálását követően olyan érzésem támad, mintha endogén kémiai reakciók indulnának be izmaimban, melynek nem lehet más vége, mint hogy élő fáklyaként égjek el a vízparton. Rövidesen enyhül a belső hőség, így késői, önjelölt Wesselényiként vethetem magam a jeges (nem egészen 20 fokos) habokba. Az átúszás indulószakasza ökológiai katasztrófa sújtotta területre emlékeztet. Mintha egy napolajat szállító tanker szenvedett volna balesetet a közelben, lelki szemeim előtt a a világsajtót bejáró, a napolajtól fuldokló kárókatonákról készült képek tűnnek fel. Egy uv-zöld füldugó és egy nagyobbfajta ragtapasz kikerülésével kiérek a nyílt vízre, a lehorgonyzott vitorlásoktól szegélyezett folyosóra. Körülöttem többen neoprén ruhában hasítják a vizet, mint valami sarkvidéki túlélőverseny hősei. Maga az úszás a fogvacogástól eltekintve meglehetősen eseménytelenül telik, csak néha húznak el mellettem láthatóan felkészültebb úszókból álló rajok. Félúton megéhezem, de az etetőhajók szőlőcukrait így sem igazán kívánom. Útközben a korábban Tornóczky Anita neve által fémjelzett NÉVshowR című műsor helikoptere köröz felettünk, jóleső melegséggel töltve el keblünket, hogy nem csak az RTL engedheti meg magának, hogy a levegőbe emelkedjen – a királyi televízió legalább olyan magasról szemléli a világot. A másik szívderítő látványt a mezőny mellett elhúzó vitorlás nyújtja, melyre gondos kezek a nemzeti lobogó mellé Árpád-sávos törölközőt aggattak. A célba érve regisztrálják vonalkódos karszalagunkat, egy bágyadt mosoly a webkamerába, majd indul a sorbanállás a szponzorok ajándékaiért. Frissen sütött péksüteménnyel, hűtött üdítőitalokkal, pólóval, banánnal és egy-kéthetes színes sportújságokkal jutalmazzák a távot teljesítőket, hogy aztán ki-ki hazainduljon, vagy élvezze még egy kicsit a napsütést és a sztáregyüttesek túlhangosított hakniját a rendezők jóvoltából…
|