En­nek mind­járt han­got is ad­nak a cím­la­pon, egy ka­ri­ka­tú­ra ké­pé­ben. Cím: A Fi­desz a Mun­kás­párt mel­lett; al­cím: Sok­ol­da­lú kö­zös alá­írás­gyűj­tés kez­dő­dik a kór­ház­tör­vény el­len; a ké­pen: Thürmer elv­társ (az elv­tár­sak azon fa­já­ból, amely így is ír­ja alá a le­ve­le­it, nem csak la­kos­sá­gi fó­ru­mo­kon elvtársoztatja ma­gát ron­gyos­ra) sarlós-kalapácsos-orbánviktoros bal­ját ma­gas­ra eme­li, a hát­tér vö­rös, mint a pa­ran­cso­lat; a plüss­ma­ci­ként fel­emelt Or­bán Vik­tor szá­ja pe­dig eképp zen­ge­dez: Nem meg­mond­tam? Ös­­sze­nő, ami ös­­sze­tar­to­zik!
El­in­téz­het­nénk mind­ezt egy szo­lid anyá­tok­kal, de a Nép­sza­va, mint mond­tam, oly­an­­nyi­ra szí­vünk kö­ze­pén le­le­dzik, hogy ne­künk fáj­na, ha nem ma­gya­ráz­nánk el ne­kik min­dent, szé­pen, oko­san, mint a cu­kor­kát so­kad­szor­ra eltolvajló gyer­kőc­nek, aki­nek iga­zá­ból már az el­ső al­ka­lom­mal a po­fá­já­ra hág­nánk, de még­is el kell ne­ki ma­gya­ráz­ni min­dent, szé­pen, igen: oko­san, ha kell, so­kad­szor – hisz a vé­gén még bró­ke­re­ket hí­vo­gat föl a la­ká­sá­ra, ha meg­nő, hogy mást ne mond­jak.
Szó­val ha már oly szé­pen össze­nőtt a Fi­desz a Mun­kás­párt­tal, ak­kor Nép­sza­va, hát­ra arc, ta­ka­rodj, jön a Fi­desz! Ak­kor ki kell cserélnetek az ös­­szes mun­kás­pár­tos spanotok név­jegy­ét fideszesre. Ak­kor ked­ve­se­im, aki ed­dig Thürmerrel szim­pa­ti­zált a szerkiben, vagy neadjisten csak egy ré­gi nyá­ron ha­ver­ko­dott ös­­sze ve­le va­la­hol a messzi Öszödön, szó­val ezek a fi­gu­rák előbb-utóbb nem ta­lál­ják a he­lyü­ket. A Nép­sza­vá­nak nem kí­ván­juk, hogy tel­je­sül­jön a jós­la­ta: hi­szen a Nép­sza­va tár­gyi­la­gos, egy­sé­ges szín­vo­na­lú, ko­moly múlt­tal ren­del­ke­ző (ez utób­bi ket­tő iró­nia nél­kül) na­pi­lap, amely men­tes min­den párt­be­fo­lyás­tól (ugyan, hagy­juk azt a csöpp kis sze­mé­lyi ügyet!), plá­ne a fa­sisz­ta tó­nu­sok ke­rü­lik a szerk. szo­bá­kat, és most még­is kész, rá­adá­sul ha­lo­vány döb­be­net nél­kü­li tény­ként ke­ze­lik, hogy a kom­mu­nis­ta test­vé­rek olya­nok­kal nő­nek ös­­sze, akik­nek az­előtt csu­kott szem­mel lép­tek a száj­sza­gá­ba.
Szó­val vic­ce­lő­dünk, elv­tár­sak, és ha már vic­ce­lő­dünk, hadd kér­dez­zem meg: ugyan vajh ki­nek szól eme el­ret­ten­tő cél­za­tú gra­fi­kai cso­da? Az em­ber azt gon­dol­ná, hogy ez amo­lyan ba­los ön­ki­éle­ge­tés, amely ar­ról szól, hogy jól be­szó­lunk a Fi­desz­nek – de ha már tény­leg vic­ce­lő­dünk, ked­ve­se­im, nem jut esze­tek­be, hogy a binláden Or­bán Vik­tor ré­me ép­pen mun­kás­pár­ti ol­va­só­i­tok lel­ké­ben hagy ma­ra­dan­dó nyo­mot? Mit ijeszt­ge­ti­tek a sa­ját­ja­i­to­kat? Er­re jön az is­mert vicc po­én­ja: hát, ró­ka, te az­tán tény­leg ro­hadt la­za vagy…