Multikultúr, toleranz, diákélet
Göttingen (2003. november) Ha az ember fejébe veszi, hogy tanulmányai egy részét Németországban kívánja lefolytatni, legjobban teszi, ha Göttingenbe (avagy latinos, régies nevén Göttingába) utazik, ahogy azt jómagam is tettem. A három nagy német egyetemi város közül ez az egyik (a másik kettő Freiburg és Heidelberg), és bár csak német szemmel tűnik kisvárosnak 130000 lakosával, a régi és neves Georg-August Universität mintegy harmincezer hallgatója igencsak hangulatossá tudja tenni ezt az erősen protestáns és egyébiránt hagyományosan baloldali kötődésű települést. Göttingenben – talán éppen a diákvárosi hagyományoknak köszönhetően – a német átlagnál sokkal kedvesebbek, közvetlenebbek az emberek, és (szintén csak relatíve) olcsónak is mondható. Magyarból sok van errefelé, ami ugyan kevéssé használ a nyelvtanulásnak, de távolba szakadt hazánkfia legalább nincs egyedül a nagy germán tengerben. No és persze közben nemes hagyományt is ápolunk, hiszen rengeteg híres magyar tanult vagy tanított itt Göttingenben, Bolyai Farkastól kezdve Wigner Jenőn át Zsigmondy Richárdig (aki például itt is halt meg), de sokáig volt az egyetem tanársegédje Teller Ede is. Maga a Georgia Augusta egyébként a kevés régi épületet leszámítva elszórtan, több vasbeton épületkomplexumban helyezkedik el, melyek olyannyira a funkcionalitást hangsúlyozzák, hogy mellettük a csernobili betonszarkofág legalábbis esztétikai nívódíjat érdemelne. De legalább a szolgáltatásaira nem lehet panasz, magáénak mondhatja például Németország legnagyobb egyetemi könyvtárát, internet is van bőven és a menza is olcsó (csak azt a borzalmas generálszószt felejtenék már el végre, hogy az ungarische Goulasch-suppénak csúfolt kínai stílusú finomfőzelék-szerűségről ne is beszéljünk…). Ja, és hogy tudjuk, hogy az EU-ban vagyunk: az egyetem teljes területén ismeretlen a dohányzásra kijelölt hely fogalma. A diákélet amúgy igen intenzív Göttingenben, van rendes, komoly hatáskörrel rendelkező diákparlament, a különböző politikai csatározások pedig mindennaposak. Előfordul, hogy ifjúkommunisták vagy neonácik szállják meg a várost, nemrégiben pedig az egyetem egyik szárnyában gyújtogattak szélsőbaloldali fiatalok. Che Guevara poszter formájában továbbra is csaknem minden koleszban kísért, de van vérprimitív kivitelű Baguettkov gyorsétterem is irdatlan vörös csillaggal a kirakatban… Itt az egyetem titkárnője munkaidőben teljes lelki nyugalommal visel CCCP felirattal és öklömnyi sarló-kalapáccsal ékesített pólót, de talán ez nem is csoda, ha tudjuk: annak idején a jogi kar diákja volt Gerhard Schröder kancellár is, az ő itt töltött napjainak emlékét mindmáig a népszerű Schroe-der Café őrzi. Az egyetem főépületének falán pedig e sorok írásának pillanatában is egy kisebb focipálya méretű politikai transzparens függ. Azért persze kulturális események is adódnak errefelé, melyek a diákság összetételét követve igen sokszínűek szoktak lenni. Voltak itt eddig színházi vendégelőadások, irodalmi ősz, felolvasóestek, előadássorozat keresztény gondolkodókról, de ezek mellett békésen megfér az erotika kiállítás, a Lesbischwule Kulturtage és a homophobia-party is. Burjánzik tehát a multikulturalizmus, mi magyarok is csak gombából csinálhattunk pörköltet, mert minden más megoldás sértette volna kasmíri vendégeink vallási szokásait. Ennek a sokszínű forgatagnak azonban sajnos rezidens állománya is van, néha tényleg az az ember érzése, hogy itt egy valaha nagy nemzet készül belefulladni a döner kebabok, kínai büfék és bosnyák bevándorlók áradatába. Előfordul, hogy ifjúkommunisták vagy neonácik szállják meg a várost, nemrégiben pedig az egyetem egyik szárnyában gyújtogattak szélsőbaloldali fiatalok | A városban van is egy fejlett immigráns-telep, lakói rendszeresen fellelhetőek a heti bolhapiacok forgatagában, ahol sok egyéb mellett ki tudja hol szerzett biciklikerekeket és keletnémet rádióadó-vevőket forgalmaznak üzletszerűen. A pénzszerzés gondolata azonban az egyszerű, kétkezi diákot is intenzíven foglalkoztatja, és ha a tanácstól megkapta az engedélyt, nézhet is munka után. Vagy ha ez mégsem jönne össze, lehet például vért adni alkalmanként 23 európénzért (elvégre nem magyarba megy), esetleg csak vérplazmát, amiért ugyan keveset fizetnek, de azt legalább hetente kétszer is lehet csapolni… Így már bizony érthetővé válik, hogy Németország miért is vezeti a véradási statisztikákat Európa-szerte. Nos, aki esetleg Németországba tervez tanulmányutat a közeljövőben, jó szívvel ajánlhatom ezt az alsó-szászországi kisvárost, közel a Harz hegység, túrázni is lehet, de ha nem is lenne jó idő, azért még mindig van mit csinálni: Göttingenben tudniillik majd' minden sarkon akad egy hangulatos kis kocsma...
|