OFFLINE | puncs | fényező
Polgári fényező
Tarokk
(2003. október)
Egy szép na­pon V. a vál­lam­ra tet­te a ke­zét. „Mit csi­nálsz kedd es­te?” – kér­dez­te, és én érez­tem, hogy sem­mi­kép­pen nem mond­ha­tom ne­ki az iga­zat („nagy adag sza­lon­nás to­jás és egy sör kí­sé­re­té­ben, is­ten­uc­­cse meg­né­zem nyolcadjára is az Éj­sza­kai rohanást”/„a ha­ve­rok­kal el­me­gyünk a Zöld Ta­kony­ba és je­len­tős mér­ték­ben túl­tol­juk a bringát”/ „vég­re el­ol­va­som Eöt­vös Kár­oly­tól az Uta­zás a Ba­la­ton körült”/„lán­cos-kor­bá­csos par­tit szer­ve­zek”). V.-t amúgy Kenobi mes­ter (böl­cses­ség), a Nyu­gat es­­szé­írói (eru­dí­ció, fri­vo­li­tás, ki­fi­no­mult sznobéria), Assissi Szent Fe­renc (ön­zet­len­ség) és Komár La­ci (időt­len, még­is a tren­dek­hez si­mu­ló ele­gan­cia) sa­já­tos ele­gye­ként kell el­kép­zel­ni.

Ő az, aki tá­vol­ról, atyai ba­rát­ként és nor­má­lis ésszel fel­fog­ha­tat­lan jó­in­du­lat­tal igaz­gat­ja sor­sun­kat. Né­ha fel­buk­kan: an­tik­vá­ri­um­tip­pe­ket ad, fel­hív­ja a fi­gyel­met Figula Mi­hály bo­ra­i­ra, meg­ér­tőn mo­so­lyog, ami­kor va­la­mi mo­zi hall­já­ban dé­mo­ni­kus nő­vel lát min­ket, majd bi­zo­nyos idő el­tel­té­vel ta­pin­ta­to­san fel­hív­ja a fi­gyel­met az il­le­tő hölgy lel­ki és jel­lem­be­li fo­gya­té­kos­sá­ga­i­ra. Az­tán el­tű­nik, és he­te­kig nem hal­la­ni ró­la. S te­szi mind­ezt diszk­ré­ten, em­pá­ti­á­val és ki­is­mer­he­tet­len mo­sollyal.
Egyen­ge­ti az éle­tün­ket, na. „Sem­mi fon­to­sat” – fe­lel­tem te­hát ne­ki az igaz­ság­nak meg­fe­le­lőn. „El­visz­lek ta­rok­koz­ni” – mond­ta ma­gá­tól ér­te­tő­dőn, s ez ne­kem olyan volt, mint­ha azt mond­ta vol­na, szafarira me­gyünk, ta­lál­ko­zó es­te hét­kor a Fe­ren­ci­ek­nél, öl­tözz nor­má­li­san. A ta­rokk szá­mom­ra elad­dig az a ret­te­ne­tes­sé­gé­ben csak a bridzs­hez mér­he­tő já­ték volt, amely­nek sza­bá­lya­it a be­ava­tot­tak szűk kö­rén kí­vül sen­ki sem is­me­ri, ám ők (a be­ava­tot­tak) fel­tét­le­nül a pi­a­ris­ta gim­ná­zi­um­ba jár­tak, és ta­rok­koz­ni is a Volks­wa­gen te­te­jén szok­tak Ártándnál, pusz­tán azért, hogy je­lez­zék a ha­tár­őrök­nek: nagy ív­ben tesz­nek a sze­mét­sé­ge­ik­re.
Ama kedd es­tén V. be­lö­kött egy bie­der­mei­ert után­zó hiperdrága cuk­rász­dá­ba, amely­nek még lé­te­zé­sé­ről sem tud­tam ad­dig: „A fi­úk meg­bíz­tak az­zal, hogy meg­mu­tas­sam ne­ked az ala­po­kat”. Meg­mu­tat­ta. Túl­zás vol­na azt ál­lí­ta­ni, hogy ér­tet­tem. Ma sem ér­tem, pe­dig négy év telt el az­óta. Nagy­já­ból is­me­rem a sza­bá­lyo­kat, nem si­ke­rült azon­ban be­ha­tol­nom a já­ték bel­ső tit­kos szer­ke­ze­té­be. A gon­do­lat­me­net, a he­lyes lap le­ra­ká­sá­nak le­he­tő­sé­ge csak né­ha csil­lan fel, fu­tó ne­gyed­órák­ra, az el­ső po­hár bor el­fo­gyasz­tá­sa előtt. Mert – és ezt ki kell hang­sú­lyoz­ni – a ta­rokk mély­sé­ge­sen ma­gyar já­ték, nem­ze­ti ka­rak­te­rünk ap­ró arany­rö­gei csil­log­nak ben­ne. Tar­tal­maz min­den jót, amit a ma­gyar­ság va­la­ha is al­ko­tott. Lát­szat­ra sem­mi­ség, szí­nek és hu­szon­két szép, nagy­mé­re­tű lap I-től XXI-ig (plusz skíz), ál­lí­tó­lag azért, hogy nők ne tud­ják kéz­ben tar­ta­ni a kár­tyá­kat, li­cit van, ütés, el­fo­gás. A já­ték­ban a nagyértékű, ám­de gyen­ge szí­nek és a kisértékű, vi­szont nagyerejű ta­rok­kok köz­ti fe­szült­ség le­ké­pe­zi a ma­gyar szel­le­mi élet di­na­mi­ká­ját, a két párt­ra sza­ka­dás, amely­nek ele­jén még nem tud­ni, ki ki­vel van, olyan szim­bó­lum, amely ba­na­li­tá­sá­ban még a vi­rág/vi­lág rím­párt is fe­lül­múl­ja. A haj­tás, a má­sik szán­dé­ká­nak ke­dé­lyes­ség­be cso­ma­golt ke­resz­tül­hú­zá­sa el­ké­pesz­tő ma­gas­sá­gok­ba tud­ja tor­náz­ni az iz­gal­mat. Ilyen­kor nagy csend lesz, nem kell A.-nak az arany­szí­vű bo­ros- és há­zi­gaz­dá­nak, a bonc­mes­te­rek ré­mé­nek ránkordítani, hogy „Csönd le­gyen, já­ték!”, mert csönd lesz ma­gá­tól. És az­tán a já­ték vé­gez­té­vel el­szán­tan le­het ele­mez­ni a já­ték le­fo­lyá­sát, amely, ha va­la­mi­lyen szem­pont­ból em­lé­ke­ze­tes volt, be­ke­rül a klub arany­köny­vé­be, rész­le­tes le­írás­sal, vic­ces kom­men­tá­rok kí­sé­re­té­ben. A ta­rokk – ez rám nem vo­nat­ko­zik, de a töb­bi­e­ken lá­tom – a ma­gyar­ság leg­jobb tu­laj­don­sá­ga­it hoz­za ki a ját­szók­ból: egy­sze­rű­nek lát­ta­tott le­le­mé­nyes­sé­get, nagy­vo­na­lú­sá­got, vak­me­rő­sé­get és ön­fel­ál­do­zást. Ez utób­bi fő­leg P.-re, a má­sik já­ték­mes­ter­re ér­vé­nyes, aki hosszú ide­je tű­ri, hogy há­zát min­den al­ka­lom­mal fel­lár­máz­zuk, kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai, nő­ügyi és ta­rokk­szem­pon­tú ügyek­ről or­dí­toz­va. Zichy-Fer­ra­ris Vik­tor ké­pén, ahol Ti­sza Kál­mán Jó­kai és Podmaniczky Fri­gyes tár­sa­sá­gá­ban ját­szik (egyéb­ként il­luszt­rált ta­rok­kot), tö­ké­le­tes tük­re an­nak, hogy ez a na­gyok­hoz mél­tó já­ték. És per­sze kell bor, meg ma­gas ka­ló­ria­tar­tal­mú csipszek, és hit­ve­se­ink/nő­ink so­ha el nem mú­ló cso­dál­ko­zá­sa, hogy mi­ről tu­dunk mi min­den hé­ten an­­nyit be­szél­ni. Ők nem tud­ják, hogy az a he­ti egy al­ka­lom ke­vés. Ha mást nem, fel le­het em­le­get­ni V. mord­kont­rá­zott pagátultiját, amely­nek vé­gén G., a kár­tya­fe­no­mén 324 fo­rint­tal aján­dé­koz­ta meg ámu­ló part­ne­rét, nó­ta ben­ne en­gem. (A li­cit egy­fo­rin­tos ala­pú.) Csú­nya dop­ping­vizs­gá­la­tok­ról is le­het­ne be­szél­ni még, az éj­sza­kai busz gyors el­ha­gyá­sá­ról, ta­rokk köz­be­ni al­ko­hol­fo­gyasz­tás utó­ha­tá­sa­ként, vagy má­mo­ros ba­rá­ta­ink ha­za­kí­sé­ré­sé­ről és le­tá­masz­tá­sá­ról a be­já­rat mel­lé, haj­na­lig tar­tó csa­ták­ról, a küz­de­lem má­mo­rá­ban fo­gant örök­be­csű fel­ki­ál­tá­sok­ról. De eze­ket nem mond­ha­tom el. Min­den­ki ta­lál­jon ki ma­gá­nak. Tes­sék ta­rok­koz­ni.

- R. R. -


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”