„Azért me­gyünk Irak­ba, mert ve­szély­te­le­nebb, mint Af­ga­nisz­tán” – ma­gya­ráz­ta a kor­mány a nép­nek, amely nem akar­ta meg­ér­te­ni, mi­lyen fon­tos is, hogy wa­shing­to­ni ké­rés­re „se­gít­sünk” az ira­ki­a­kon. Az­óta hat­van­nál több ame­ri­kai, ti­zen­egy brit, egy dán ka­to­na és több, mint egy tu­cat – az ENSZ-nél és a hely­re­ál­lí­tás­ban dol­go­zó – ci­vil halt meg a tá­ma­dá­sok ered­mé­nye­képpen, és a győz­tes had­erő tag­jai már Aczél End­re sze­rint is ret­teg­ve men­nek ki az ut­cák öt­ven fo­kos pok­lá­ba.

Le­gyen az po­li­ti­kus, po­li­ti­kai szak­ér­tő vagy a köz­ügyek iránt ér­dek­lő­dő sze­mély, nincs kön­­nyű hely­zet­ben ak­kor, amikor meg akar­ja mon­da­ni, hogy nap­ja­ink­ban me­lyik a Ro­má­ni­á­ban élő ma­gyar­ság ál­tal kö­ve­ten­dő leg­­op­ti­má­li­sabb po­li­ti­kai ér­dek­kép­vi­se­le­ti mo­dell. So­kan és so­ká­ig a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság si­ke­ré­nek és ér­de­mé­nek te­kin­tet­ték az egy­sé­ges po­li­ti­kai ér­dek­ér­vé­nye­sí­tő szer­ve­zet lét­re­ho­zá­sát és an­nak – az időn­ként fel­lán­go­ló bel­ső vi­ták el­le­né­re – hos­­szú időn ke­resz­tü­l való fenn­tar­tá­sát.

A kö­zel­múlt­ban több ha­zai vál­la­lat szer­zett ko­moly ér­de­kelt­sé­ge­ket a volt szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok­ban, s to­váb­bi ma­gyar re­gi­o­ná­lis multik jö­het­nek lét­re a jö­vő­ben. Ma­gyar­or­szág ed­dig jel­lem­ző tő­ke­im­por­tő­ri po­zí­ci­ó­ja után im­már tő­ke­ex­por­tőr­ként is meg­je­le­nik. A szom­szé­dos ál­la­mok­ban már majd’ mind­egyik ma­gyar nagy­vál­la­lat fek­te­tett be ko­moly pénz­ös­­sze­get a bank­szek­tor­tól a kő­olaj­ipa­ron át a tu­riz­mu­sig szá­mos stra­té­gi­ai te­rü­let­re. Bár egyes or­szá­gok­ban az inf­rast­ruk­tu­rá­lis hi­á­nyos­sá­gok és a fel­té­te­lek át­lát­ha­tat­lan­sá­ga mel­lett a „ma­gyar ve­szély­ről” be­szé­lő, na­ci­o­na­lis­ta hú­ro­kat pen­ge­tő po­li­ti­kai erők­kel is meg kell küz­de­ni, úgy tű­nik: hely­is­me­ret­ük, kap­cso­lat­rend­sze­rük és fel­ké­szült­sé­gük ré­vén a ma­gyar nagy­vál­la­lat­ok sok­szor még nyu­gat-eu­ró­pai tár­sa­i­kat is ké­pe­sek ma­guk mö­gé uta­sí­ta­ni.

Mind tör­vé­nyes­sé­gi, mind eti­kai szem­pont­ból erő­sen meg­kér­dő­je­lez­he­tő az In­for­ma­ti­kai és Hír­köz­lé­si Mi­nisz­té­ri­um ITP-9 sz. pá­lyá­za­ta. A pá­lyá­zat egy (mel­lé­ke­sen SZDSZ-es po­li­ti­ku­so­kat nya­ral­ta­tó) kül­föl­di cég MultiCenter ne­vű konk­rét ter­mé­ké­nek is­ko­lák­hoz va­ló ki­he­lye­zé­sé­nek költ­sé­ge­it fi­nan­szí­roz­za 400 mil­lió Ft ér­ték­ben.

Két ok­ta­tá­si in­téz­mény ve­ze­tői pá­lyá­za­tá­nak kap­csán fo­lyik he­tek óta az in­du­la­tok­tól sem men­tes vi­ta a te­le­pü­lés szo­ci­a­lis­ta és el­len­zé­ki po­li­ti­ku­sai kö­zött. Előb­bi­ek szak­ma­i­sá­got, utób­bi­ak po­li­ti­kai bo­szor­kány­ül­dö­zést em­le­get­nek.

Pe­dig Len­gyel Lász­ló már ta­valy ilyen­kor meg­mond­ta. Ami­kor még hí­re-ham­va sem volt sem­mi­fé­le gáz-ár-e-me-lés-nek, s a nyá­ri nap vi­dám ka­caj­jal ve­tett paj­kos bucskát min­den ma­gyar em­ber de­rű­lá­tó hom­lo­kán, szer­zőnk ös­­sze­von­ta szem­öl­dö­két, s a Ma­gyar Hír­lap­ban azt jó­sol­ta: 2003 ta­va­sza nem múl­hat el meg­szo­rí­tó in­téz­ke­dé­sek nél­kül. Övéi nem hall­gat­tak rá. Ta­lán már oda­át is meg­szok­ták, hogy a szo­ci­a­lis­ták élő – rossz – lel­ki­is­me­re­te af­fé­le mu­mus­nak még el­megy, ám ná­la egy Lö­völ­de té­ri ho­rosz­kóp­ké­szí­tő is na­gyobb biz­ton­ság­gal szok­ta meg­sej­te­ni a jö­vőt. Most pe­dig, néz­ze­nek oda: még­is be­le­tra­fált.

Túlságosan könnyű és kézenfekvő téma az amerikai külpolitika protestáns-apokaliptikus mozgatórugóiról írni. Számos újságírónak – itthon és külföldön – mégis tetszenek ezek az ujjgyakorlatok: úgy tűnik, sohasem unják meg, hogy George W. Bush, Dick Cheney alelnök, Donald Rumsfeld védelmi miniszter vagy mások ügyetlen beszédíróinak metaforáin sopánkodjanak. Szerintük az amerikai külpolitika démonizálja potenciális ellenfeleit, sőt, futószalagon ellenségképeket gyárt, majd ezeket letuszkolja alulinformált és egoista közönsége, az amerikai választók torkán.

Té­te­lez­zük fel, hogy egy kis kö­zép-eu­ró­pai or­szág pénz­ügy­mi­nisz­te­re a hi­va­tal­ba lé­pé­sét kö­ve­tő egy év­ben so­ro­zat­ban kö­vet el szak­mai és po­li­ti­kai hi­bá­kat. Té­te­lez­zük fel, hogy mind­ezek ellenére a mi­nisz­ter­el­nök bi­zal­ma tö­ret­len az irá­nyá­ban. Té­te­lez­zük fel, hogy ezt a pénz­ügy­mi­nisz­tert Lász­ló Csa­bá­nak hív­ják.

A di­gi­tá­lis sza­ka­dék ki­ala­ku­lá­sát meg­előz­ni jó és ke­resz­té­nyi cél­ki­tű­zés, ez nem le­het két­sé­ges. Az in­for­má­ci­ós tár­sa­da­lom épí­té­se­kor biz­to­sí­ta­ni kell az esély­egyen­lő­sé­get a hát­rá­nyos hely­ze­tű ré­te­gek szá­má­ra is (tud­juk: jel­tol­mács, vil­lany­kap­cso­ló). A szent cél el­érés­hez csi­nos kis ös­­sze­ge­ket le­het el­köl­te­ni, akár több­sé­gé­ben érez­he­tő ered­mé­nyek nél­kü­li, neadjisten PR-célokat szol­gá­ló prog­ra­mok fi­nan­szí­ro­zá­sá­ra is.